Berta Sándor

Európai rendőrkongresszus immár tizenkettedik alkalommal

Megelőzés, elvek, stratégiák, technológiák, együttműködés és IT-infrastruktúrák - ezek a 12. Európai Rendőrkongresszus fő témái.

"Nagyon gyakran az történik, hogy az újságokból szerzünk tudomást a merényletekről vagy a merényletkísérletekről és utána felhívjuk az egyik helyi kollégánkat, hogy tőle tájékozódjunk" - szögezte le a rendezvényen Gilles der Kerchove, az Európai Unió terrorizmus-ellenes főkoordinátora. A szakember ezzel azt akarta szemléltetni, hogy az Uniós rendőrségeknek bőven van még fejlődni valójuk a 21. században. A legnagyobb problémát az elektronikus információcsere gyakori hiánya jelenti.

Éppen ezért figyelte sok résztvevő érdeklődve Gunther Guzielski, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) IT-vezetőjének beszámolóját a Unversal Messaging Format (UMF) - SIENA nevű projektről, amely az XML formátumra épül. A program célja egy olyan egységes európai elektronikus nyomtatványrendszer kidolgozása, amely elsősorban a körözések kiadásakor, továbbításakor segíthet. Az UMF az Interpol által kiadott szöveges anyagokat használja, amelyeket minden európai nyelvre átültetnek. A prototípust Németországban, Hollandiában és Svédországban fejlesztik, az Europol megfigyelőként vesz részt a munkában. "Reméljük, hogy az UMF egy napon a biztonsági hivatalok automatizált információcseréjét biztosító szabványként válik majd ismertté" - mondta Guzielski.

S hogy valóban szükség van az egységes rendszerre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg 35 nemzetközi rendőrségi adatmodellt használnak. Michael Grotz jogász ugyanakkor nem volt elragadtatva az Eurojust nevű hivatal munkájának hatékonyságától, mivel a szervezet 2007-ben csupán öt bonyolult és több kisebb ügyet oldott meg. Utóbbiakat szerinte az egyes államok hatóságai is képesek lettek volna megoldani, amennyiben normális adatcsere lenne közöttük. Tavaly pedig ugyanez az arány 1:8 lett. "Tudomásul kell vennünk, hogy a jogászok körében nagyon komoly nyelvi problémák vannak, a többségük csak az anyanyelvén akar kommunikálni" - jelentette ki Grotz.

A véleményt osztotta Kurt Jansen, a Német Nyomozók Szövetségének képviselője is, aki szintén úgy nyilatkozott, hogy megfelelő idegen nyelv ismerettel és IT-tudással felvértezett rendőrökre lenne leginkább szükség, mert csak ők alkalmasak a feladat ellátására. Michael Bartsch, a T-Systems Belső Biztonsági Központjának munkatársa a legnagyobb gondnak az online csalásokat nevezte és élesen bírálta az internethozzáférések korlátozását, mondván ezzel semmit sem lehet kivédeni.

Bernd Weingarten, a Pan Amp cég szakértője riasztó előrejelzéseket közölt. A vállalat rendszeresen nyomoz az interneten fellelhető tiltott tartalmak, elsősorban online bombakészítési útmutatók után. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan eljöhet az úgynevezett GPS-gyújtós bombák kora. Ezek olyan módosított GPS-egységgel ellátott mobilok, amik egy meghatározott helyen robbannak fel. "A terroristáknak nem lesz szükségük többé öngyilkos merényletekre, hitelkártyákra az autók kibéreléséhez, hanem csak néhány telefonra. Elsősorban a logisztikai rendszereket érhetik majd tömeges támadások" - hangsúlyozta Bernd Weingarten.

Már ma is vannak olyan cégek, mint a True Position, amelyek az úgynevezett Geofencing-eljárást használják a kritikus intézményekben, például olajfinomítókban gazdátlanul hagyott mobilok felkutatására. Ezek a védelmi megoldások azonnal riadóztatják a biztonsági személyzetet vagy a rendőrséget, ha egy gazdátlan készüléket találnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!