Gyurkity Péter

Globális arc-adatbázist akar az Interpol

Az Interpol a közeljövőben automatizálná az arcfelismerő megoldásokat, valamint a repterekre beérkező utasok iratainak ellenőrzését, mégpedig egy globális, minden adatot rögzítő adatbázis segítségével.

A szervezet adatbázisainak kezeléséért felelős igazgató, Mark Branchflower a Guardiannak elmondta, hogy jelenleg túlságosan sokan utazhatnak országok között anélkül, hogy bárki ellenőrizné legfontosabb irataik valódiságát. Ezek az utasok ugyanis olyan útleveleket használnak, amelyek nem kompatibilisek a már kialakított elektronikus rendszerekkel, így a papírok, valamint a bennük lévő fényképek csak abban az esetben mennek át tüzetesebb ellenőrzésen, ha valamelyik alkalmazottnak gyanússá válik az illető. Többek között ezen is változtatnának az automatizált rendszerrel.

A szervezet egy olyan globális platform kialakítását javasolja, amelyet minden tagország könnyen igénybe vehet és abba gyorsan tudnak majd feltölteni adatokat - csakúgy, mint a több biometrikus azonosító esetben.

Ezúttal az arcképfelismerő technológiákat automatizálnák, mégpedig speciális kapuk, valamint az ezekhez kapcsolódó kiterjedt számítógépes rendszer révén, amely azonnal riasztana, amennyiben körözött személyeket észlel. A Biometrics 2008 konferencián elhangzott beszédében Branchflower elmondta, hogy ezzel kiiktatnák a manuális ellenőrzéséket, vagyis a reptéri biztonsági személyzetnek a jövőben nem kellene összehasonlítania az iratokban szereplő képet az illető arcával.

A rendszer nagy előnye az ötlet támogatói szerint a gyors keresések lehetősége, mivel így könnyen rá lehetne akadni az Interpol által körözött személyekre. Példaként említik a pedofil kanadai tanárt, akit tavaly ősszel, Thaiföldre érkezésekor azonnal el lehetett volna csípni. Napjainkban ez kissé körülményes, hiszen bár a biztonsági személyzet a számukra elérhetővé tett listák és fotók alapján olykor ki tudja emelni a kívánt utasokat, ennek hatásfoka nyilván nem elég jó. Az arcfelismerő rendszer ráadásul a meglévő ujjlenyomat, fotó-, valamint DNS-adatbázisok mellett üzemelne, így még tovább fokozhatnák az ellenőrzéseket.

Ez persze nem mindenkinek tetszik, az NO2ID  szervezet szóvivője például kiemelte, hogy ezzel egy kissé túllőttek a célon, a lépéssel pedig több kárt okozhatnak, mint amennyi előnyre számítanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #25
    JTBM for President!
    Veled vagyok!

    A globális adatbázistól csak azok félnek, akiknek vaj vagy más zsír van a fejük búbján.
  • JTBM #24
    Jó lenne az internetes, on-line szavazás, ahol még azt is ellenőrizhetném, hogy tényleg jó helyre szavaztam-e. Erre az ügyfélkaput alkalmassá is lehetne tenni a legközelebbi választásokig.
    Akár már jó előre is lehessen szavazni, hogy el ne felejtse az ember...
  • Mike at home #23
    tudom, magyar ember egyenes, ezért titkos szavazás sem kell
  • remark #22
    Ugyanazert zavar engem, amiert 40 eve is zavart volna ugyanez a kommunista blokkban, ha eltem volna akkor. Csak azert mert a propaganda szerint most mar szabadok vagyunk, igy most mar megfigyelni is szabad?
  • JTBM #21
    Nem értem, miért fél mindenki attól, hogy megtudja az állam, hogy mikor és hova repült. Engem pl. abszolút nem érdekel, hogy tudja-e vagy nem.

    Egyébként az EU-n belül már ma is mindig lehúzzák az útlevelet a reptéren, tehát az útlevelet és vele a becsületes polgárok mozgását már ma is követik. Nekem egyáltalán nincsen ellenemre, ha a bűnözők mozgását is követnék, ha tetszik nekik, ha nem.

    Legfeljebb a maffiózoknak majd vonattal + hajóval kell Hawaii-ra menni nyaralni, én pedig repülhetek. Megszaporodnak majd a 4 kopasz testőr által kísért VIP-k a vonatokon és hajókon. ;-)))
  • Mike at home #20
    hogyne érteném
    jelenleg is több millió embert ellenőriznek, tárolják az adataikat, talán 100 ember miatt
    csak éppen a terrorveszélyre hivatkozva
  • vajon kiki #19
    még mindig nem érted ! a cikkben szó sincs több millió emberről.
    "globális" ugyan a hálózat, de csak azért mert a világ különböző országaiban alkalmazott fényképes adatbázisokat hoznák ezzel a módszerrel (programmal) közös nevezőre, de hangsúlyozom kizárólag körözött, szabadlábon lévő bűnözőkről készült fotót - illetve egyes , speciális esetekben fantomképet- tárolnának benne, nem pedig a világ összes emberét ! Ezzel csinálnának a reptereken egy villámösszehasonlítást, hogy a nemzetközi bűnözők ne tudjanak - vagy legalábbis jeletősen kevesebb eséllyel - "lepattanni"... Egy program szempillantás alatt ~98%-os pontossággal megmondja bárkiről a napi akár több-százezres forgalmú reptéren is, hogy az illetőt körözik-e vagy sem, és nem kell többé az őrök "remek" arcfelismerő tehetségében és a bűnöző stressz miatti hibázási lehetőségében bízni.
  • Mike at home #18
    több millió embert tartanak nyilván és ellenőriznek pár tucat ember miatt
    ez lenne normális?
  • remark #17
    Nalam alacsonyan van az ingerkuszob, ugyhogy miota fokozott a repteri ellenorzes a sok "potencialis terrorista" miatt, csak parszor repultem, es amint lehetett attertem az autozasra. Vegulis "csak" 1600 km-rol van szo. :-)
  • vajon kiki #16
    ugyanakkor viszont ezzel nem értek egyet : "ezzel kiiktatnák a manuális ellenőrzéséket, vagyis a reptéri biztonsági személyzetnek a jövőben nem kellene összehasonlítania az iratokban szereplő képet az illető arcával. "

    hiszen bármilyen szoftver sem ér fel az emberi intelligenciával, ezért igenis szükség van az emberi ellenőrzésre is, a valós összehasonlítás esetében, viszont egyik embernek sincs akkora adatbázis és olyan gyors számítási processzor együttese a fejében, amely az összes körözött személy fényképeivel a másodperc tört része alatt össze tudná hasonlítani (ráadásul olyan megbízhatósággal !) a fényképeket mint egy erre alkalmas szoftver...