MTI

Profin használják az internetet a terroristák

Az iszlámista szervezők számára az internet a legfontosabb kommunikációs eszközzé vált; az interneten szerveződő terrorista csoportok elleni fellépés azonban számos kérdést vet fel - jelentette ki Rainer Griesbaum, a karlsruhei szövetségi legfőbb ügyész állandó helyettese az Ügyészek XI. Nemzetközi Fórumán Budapesten.



A legfőbb ügyész állandó helyettese egy interneten szervezett nemzetközi terroristacsoport felszámolásával kapcsolatos tapasztalataikról szólva elmondta: az azóta elítélt férfiak - egy német-marokkói és egy jordán állampolgár - 2006-ban Szudánban akartak létrehozni egy terroristasejtet, ehhez az interneten toboroztak önkénteseket, és itt is szerezték be a bomba készítésének útmutatóját és az egyéb gyakorlati tudnivalókat. A csoport vezetőjét Németországban tartóztatták le, egy harmadik férfi ellen pedig még folyamatban van az eljárás.

Az ügyész a nyomozást nehezítő körülmények közül kiemelte, hogy a szervezők kizárólag az interneten érintkeztek, chatszobákban és internetes telefonálással kommunikáltak egymással. Ráadásul, az egyik szervezőnek éjjel-nappal nyitva tartó internet-kávézója volt, amit külföldiek látogattak, így a nyomozás során 472 ezer - jórészt arab nyelvű - fájlt foglaltak le. A lefoglalt fájlok közül 34 ezer kép volt, 33 ezer - jellemzően legalább 100 oldalas -, a chatszobákban arabul folytatott beszélgetések jegyzőkönyvei, továbbá 384 ezer internet-fájl, és néhány száz hangfájl.

A lefoglalt adatmennyiségnek mindössze egynegyedét, 137 ezret tudtak a 15 tolmáccsal a nyomozás 9 hónapja alatt lefordíttatni, elemezni és felhasználni a bírósági tárgyaláson. Nehezítette a felderítést, hogy a bűnözők futball-kifejezéseket használtak kódszavakként, a futballpálya kifejezés például a kiképzőpályát jelentette. Nehezítette a munkát az is, hogy az interneten szervezkedők megőrizhették anonimitásukat, egymást beceneveken ("nickeken") szólították és biztonsági okokból ezeket állandóan cserélgették. Emellett általában nyilvános helyekről használták az internetet, vagy különböző programokkal lehetetlenné tették az IP-címeik azonosítását. A nyomozás során 59 jogsegélyt intéztek a német hatóságok különböző országokhoz, a tapasztalatok szerint a közel-keleti országoknak küldött megkeresések sokszor válasz nélkül maradtak - tette hozzá.

Mint mondta, fontos megválaszolandó kérdés az is az interneten szervezett bűnözői csoportok elleni fellépés kapcsán, hogy mely nemzeti jog alkalmazható ilyen esetekben, vagyis mikor léphet fel a német büntetőjog az interneten elkövetett cselekmények, szervezkedések ellen; csak akkor, ha Németországban kommunikálnak a terroristák, vagy ha az elkövetés helye van az országban? Az is további, tisztázásra váró kérdés, hogy mikortól lehet egy terrorista szervezetre azt mondani, hogy megalakult, működik. Ezek bizonyíthatósága ugyanis igen nehéz - mondta.

Viktor Yakovlevich Grin, az Orosz Föderáció legfőbb ügyészének helyettese hozzászólásában arról beszélt: nagyon fontosnak tartják a terrorista csoportok finanszírozása elleni küzdelmet. Mint mondta, Oroszországba jellemzően humanitárius segélyek formájában vagy oktatási programok támogatásaként érkezik a pénz a terroristaszervezetek finanszírozására, de előfordul az is, hogy lopott olajból vagy kábítószer-kereskedelemből származik az erre fordított pénz. Hozzátette: körülbelül ötezer olyan hely van az interneten, ahol a terrorizmusról - gyakorlati útmutatásokat - lehet olvasni, és ebből 150 orosz nyelvű.

Az Ügyészek XI. Nemzetközi Fórumán három napon keresztül hallgathatnak meg előadásokat az EU-s és nem EU-s országokból érkezett ügyészek, ügyészségi vezetők. A konferencia három napján a nemzetközi terrorizmus mellett szó esik a korrupció elleni küzdelemről is, valamint arról, milyen szerepe van, lehet a sajtónak a bűnüldözésben. Kovács Tamás legfőbb ügyész megnyitójában külön felhívta a figyelmet arra, hogy a tanácskozásnak témája lesz a fiatal elkövetők erőszakos bűnözése is. Mint mondta, a magyarországi statisztika azt mutatja, hogy az elkövetők között egyre több a fiatalkorú és a nem büntethető gyermekkorú. És nemcsak a számuk nő, de a tapasztalatok szerint egyre erőszakosabban, agresszívebben követik el a bűncselekményeket - tette hozzá. A megbeszélésen szóba kerül a büntethetőségi korhatár csökkentése, a lehetséges megelőző intézkedések és a visszaesés elkerülésének kérdése is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AranyKéz #47
    Ja, végülis nemzetközi engedéllyel, a lakosság által elfogadott módon lezajlott államalapítás nem érhet fel az arab és muzulmán hódítások során népirtással szerzett, mára diktatúrákká átalakult országokkal ^^

    Valljuk be, ha nem zsidókról lenne szó, senkit se érdekelne az egész affér.
  • Amergin #46
    Nem kell a cionáci propaganda haver, Nem a Bálint-házban vagy.
  • Sanyix #45
    azért lőtték rakétával izraelt:
    1. Az nem az ő országuk, csak körbekerítettek egy területet
    2. folyamatosan kötekednek
  • sathinel #44
    ?? mi volt mikor a zsidó lakosok hőzöngtek hogy házaikból ki kell költözni? A kormány mégis megcsinálta ne ferdíts. Az hogy ott nem voltak őshonosok a zsidók, az mit jelent nállad? szerinted honnan indult el a kereszténység? Nem mondom hogy nem hibásak sokmindenben, de egy kis történelmet azért jó lenne olvasgatni akkor nem mondanál ilyeneket. Szerinted akkor nekünk is át kell menni romániába és robbantgatni? Meg a környező országokba hogy visszakapjuk a területeinket?

    Egyébként szerinted a keresztes hadjáratok miért akarták felszabadítani a szent földet a megszálló pogányoktól?)
  • Amergin #43
    Nyilván származásilag elfogult vagy a cionista rezsimmel szemben, ezt tükrözi a véleményed is. A gójok nyilvánvalóan nem emberek, Izrael pedig nem egy apartheid-rendszert működtető ország, hanem a másként gondolkodók paradicsoma ugyebár.
    Arról, hogy mindkét oldalon vannak áldozatok:
    Csak azok a fránya ARÁNYOK!
    Ez megint egy pofátlan hazugságod ami kb. arra hajaz amikor azt mondták, hogy a boszniai háborúban voltak ugyan bosnyák áldozatok, "de voltak a másik oldalon is!" Akkor nyilván egyremegy mindkettő...
    Az egész konfliktus alapja a zsidó terrorizmus, amely elüldözte az őshonos lakosságot, hogy így alakítsa meg Izraelt, amelyet azóta is a palesztinok elleni terrorral, apartheiddel, földrablással és illegális települések további létrehozásával tart fenn.
    És persze a 8 méter magas úgymond 'biztonsági' fallal -ha már a határok megszűnéséről locsogsz.
  • valamit #42
    Milyen lenne, ha a billentyűzetek mondjuk space vagy/és enter gombja ujjlenyomat felismerős lenne, így bárhol és bármikor lehetne tudni, hogy ki hol melyik gép mellett ír? Ez az érintőképernyős billentyűzettnél nem is lehet olyan végtelen messze.
  • sathinel #41
    tibetieket ne hasonlítsuk már össze egy robbantgatós terroristával. Egyébként miért is lőtték Izrael-t rakétákkal? és sokszor kiderült iskola, stb mellől? Jah hogy ha vissza mernek lőni elmondhatják hogy milyen köcsög emberek. Vannak álldozatok, de a másik oldalt is voltak. Csak annyi a különbség hogy jobb a hadsereg. Ettől függetlenül egymás melett is meg lehetne élni. Európában is voltak nem 1-2 évig elhúzódó ellentétek, határrendezések, mégsem ölik egymást az emberek. A határok is kezdenek megszünni.
  • Amergin #40
    "A muzulmán diktatúrák terjeszkedési próbálkozásait hatalmas csúsztatás még csak összehasonlítani is Izrael önvédelmével."
    Vááááá, Jézus, Mária, Szent József! Ez fáj!
    Így néz ki Izrael "önvédelme":
    önvédelem1
    önvédelem2
    A 'terrorista' békeaktivista
    Még egy...
    A 'terrorista' kislány története
    'potenciális terroristával' végez Izrael

    Itt pedig a bátor Kínai Népköztársaság végez a gyáva tibeti tüntető terroristákkal:
    Gonosz terroristák halála...
    Csak a tisztánlátás kedvéért, hogy lássuk is végre azokat a "rejtőzködő terroristákat".
  • Emmegki #39
    "A muzulmán diktatúrák terjeszkedési próbálkozásait hatalmas csúsztatás még csak összehasonlítani is Izrael önvédelmével."

    A Izrael terjeszkedési próbálkozásait hatalmas csúsztatás önvédelemnek mondani.
  • Emmegki #38
    "Az iszlámista szervezők számára az internet a legfontosabb kommunikációs eszközzé vált; az interneten szerveződő terrorista csoportok elleni fellépés azonban számos kérdést vet fel"

    Mi ez a hatalmas csúsztatás? Iszlám = terrorizmus? Vagy csak Rainer Griesbaum népe szerint?