Gyurkity Péter
Nagy gond az újrahasznosítás a fejlődő országokban
Sokak által ismert jelenségre figyelmeztetnek ismét a környezetvédelmi eljárásokat és az újrahasznosítási akciókat szapuló aktivisták, akik szerint a nagyvállalatok a szegény országokra zúdítják saját hulladékukat.
Amerikai lapok a héten arról számoltak be, hogy ismét felerősödtek az újrahasznosítási programokat, ingyenes akciókat kritizáló hangok a környezetvédelmi aktivisták oldaláról. Ezúttal bár egy sokszor ismertetett és sokak által ismert jelenségről van szó, a vállalatok által szervezett akciók azonban szükségessé teszik a folyamatos felvilágosítást. Ebben elsősorban azt igyekeznek tisztázni, hogy a tengerentúli hulladéktemetők viszonylagos tisztán tartása milyen következményekkel jár a fejlődő országokra nézve.
A problémát az jelenti, hogy miközben az amerikai hatóságok és az erre felügyelő szervezetek minden erejükkel igyekeznek távol tartani a veszélyes hulladékot az USA telephelyeiről, ez a hulladék szép lassan a világ másik tájára vándorol át, ahol nem éppen megfelelő körülmények között hasznosítják újra az arra érdemes komponenseket. A mennyiséget pedig tovább növelik azok az ingyenes becserélési, leadási akciók, amelynek keretében monitorok, számítógépek, televíziók és egyéb eszközök millió kerülnek a gyűjtőhelyekre. A vállalatok persze nem puszta jóakaratból szervezik ezen akciókat, a cél itt is a profitmaximalizálás.
Egyes cégek számára ez valóságos aranybánya, olykor a szó szoros értelmében. Elhangzottak már olyan beszámolók, miszerint egyes vállalatok a mobiltelefonokból és egyéb eszközökből több aranyat szereznek vissza, mint amennyit egy saját bánya üzemeltetésével tudnának. Ezek után nem csoda, hogy az ágazat fellendülőben van, az már más kérdés, hogy ennek ki és hogyan issza meg a levét. Az elsődleges áldozatok nyilván azok az országok, amelyek átveszik ezt a hulladéktömeget, nem beszélve az üzemekben dolgozókról, akik sokszor napi néhány dolláros bérért dolgoznak a veszélyes anyagokkal. Miközben tehát a nyugati félteke igyekszik tisztán tartani saját portékáját, a szeméttengert egyszerűen átszórja az óceán másik partjára.
A kérdés felvétésénél persze jóval nehezebb megválaszolni azt - arra az aktivisták sem tudnak igazán mit mondani, hogy akkor mi legyen ezen akciókkal. Leadni nyilván le kell a megunt, kiöregedett, használhatatlan készülékeket, az viszont nagy fejtörést okoz, hogy a profit megtartása mellett miként minimalizálják a környezeti hatásokat.
Amerikai lapok a héten arról számoltak be, hogy ismét felerősödtek az újrahasznosítási programokat, ingyenes akciókat kritizáló hangok a környezetvédelmi aktivisták oldaláról. Ezúttal bár egy sokszor ismertetett és sokak által ismert jelenségről van szó, a vállalatok által szervezett akciók azonban szükségessé teszik a folyamatos felvilágosítást. Ebben elsősorban azt igyekeznek tisztázni, hogy a tengerentúli hulladéktemetők viszonylagos tisztán tartása milyen következményekkel jár a fejlődő országokra nézve.
A problémát az jelenti, hogy miközben az amerikai hatóságok és az erre felügyelő szervezetek minden erejükkel igyekeznek távol tartani a veszélyes hulladékot az USA telephelyeiről, ez a hulladék szép lassan a világ másik tájára vándorol át, ahol nem éppen megfelelő körülmények között hasznosítják újra az arra érdemes komponenseket. A mennyiséget pedig tovább növelik azok az ingyenes becserélési, leadási akciók, amelynek keretében monitorok, számítógépek, televíziók és egyéb eszközök millió kerülnek a gyűjtőhelyekre. A vállalatok persze nem puszta jóakaratból szervezik ezen akciókat, a cél itt is a profitmaximalizálás.
Egyes cégek számára ez valóságos aranybánya, olykor a szó szoros értelmében. Elhangzottak már olyan beszámolók, miszerint egyes vállalatok a mobiltelefonokból és egyéb eszközökből több aranyat szereznek vissza, mint amennyit egy saját bánya üzemeltetésével tudnának. Ezek után nem csoda, hogy az ágazat fellendülőben van, az már más kérdés, hogy ennek ki és hogyan issza meg a levét. Az elsődleges áldozatok nyilván azok az országok, amelyek átveszik ezt a hulladéktömeget, nem beszélve az üzemekben dolgozókról, akik sokszor napi néhány dolláros bérért dolgoznak a veszélyes anyagokkal. Miközben tehát a nyugati félteke igyekszik tisztán tartani saját portékáját, a szeméttengert egyszerűen átszórja az óceán másik partjára.
A kérdés felvétésénél persze jóval nehezebb megválaszolni azt - arra az aktivisták sem tudnak igazán mit mondani, hogy akkor mi legyen ezen akciókkal. Leadni nyilván le kell a megunt, kiöregedett, használhatatlan készülékeket, az viszont nagy fejtörést okoz, hogy a profit megtartása mellett miként minimalizálják a környezeti hatásokat.