Berta Sándor

További európai uniós adatokra kíváncsi az FBI

Az EU és az Egyesült Államok hamarosan megkötheti azt a megállapodást, amely újabb adatszerzési lehetőségeket kínálna a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársainak.

Az FBI tagjai a szerződés után megismerhetnék az európai állampolgárok internetezési, utazási és hitelkártya-használati szokásait. A Guardian brit lap tudósítása szerint a tárgyalások előrehaladottak, annak ellenére, hogy számos ország korábban erőteljesen védte az európai uniós állampolgárok magánélethez fűződő jogait és az ezt erősítő jogszabályokat akart elfogadtatni. Az újság úgy tudja, hogy a két fél között már csak néhány tisztázandó kérdés van. Ezek egyike, hogy milyen jogi lehetőségeik vannak az európai uniós állampolgároknak arra az esetre, hogy ha az amerikai kormány visszaélne a személyes adataikkal? A másik, még nyitott kérdés, hogy milyen törvények akadályozzák majd meg az amerikai hatóságokat abban, hogy az európai uniós lakosok bizalmas, például a vallási meggyőződésére, a politikai véleményére vagy a szexuális szokásaira vonatkozó információkhoz is hozzáférjenek?

Az év elején, szintén a Guardian hozta nyilvánosságra azt a hírt, miszerint az FBI az Egyesült Államok szövetségeseivel, köztük Nagy-Britanniával, Ausztráliával, Új-Zélanddal és Kanadával közösen egy nemzetközi biometrikus adatbázist akar létrehozni. Az öt ország már meg is alapította az International Information Consortium nevű munkacsoportot. A Server in the Sky nevű program keretében létrehozandó nyilvántartásban kizárólag a nemzetközileg ismert terroristák és szervezett bűnözők adatait tárolnák.

Szintén az év elején derült ki, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda, hogy 2010-ig a Lockheed Martin Szállítási és Biztonsági Megoldások nevű részlege építi ki az FBI új nyilvántartását - méghozzá potom egymilliárd dollárért. Az amerikai hivatal Bűnüldöző Információs Szolgálatának (CJIS) alárendeltségébe tartozó biometrikus adatbázis hivatalos neve Integrated Automated Fingerprint Identification System (IAFIS) lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #23
    Van aki Májkot emberszámba veszi?És még komolyan is gondolja amit mond? naaaa...srácok...
  • Sanyix #22
    Egyébként mindig ezt írja, szó szerint. Ez kb a 3.
  • nedudu #21
    Szóval Sanyix provokálta Osamáékat és ezért az USA fizetett meg?
  • Amergin #20
    Van egy nép valóban, aki mindenkinél különbnek tartja magát.
    Csak az nem a magyar...
    De te vagy annyira intelligens, hogy magadtól is rájössz melyik az.
  • Sanyix #19
    Aha, véletlenül se a birkák miatt (te) akik mindent benyelnek amit mondanak neki.
  • Sanyix #18
    Na látom nem sikerült értelmezni a szöveget. Sebaj, nem meglepő. Én rasszista :DD hát igen, ha nem sírok és vágom fel az ereimet a holokauszt miatt (mert a média ezt sugallja), és meg merem említeni, hogy nem a zsidó holokauszt volt az egyetlen, és legnagyobb népirtás akkor rasszista vagyok. Nem azt csinálom, mondom amit a média sugall, raszista vagyok. Nembaj hogy volt roma barátom, feketékkel semmi bajom, de akkor is az vagyok :D

    Ezt a hozzászólást is törölni fogják, pedig semmi rosszat nem mondtam.
  • Mike at home #17
    ad1. az ilyen beszólások tiltottak az sg-n
    ad2. mert aztán a magyarkodók nem tartják többre magukat mindenkinél, ugye?
  • who am I 7 #16
    A kormány oldaliak elég sokat képzelnek magukról...ez igaz.
  • Mike at home #15
    mert mi aztán nem hisszük többnek magunkat, mi, magyarok
  • sylas #14
    nah én olyanokat mint osama meg a jelenlegi politikusok(lehet vannak normálisak nem száll el a fejük magukkal)
    szal az amcsi politikusok és a terrorszervezetek +még sokan mások többnek hiszik magukat mint amik