Gyurkity Péter

Az FBI visszaélt kibővült jogaival

Egy friss amerikai jelentés szerint a szövetségiek az elmúlt években visszaéltek kibővült lehetőségeikkel és a hazafias törvény adta új jogkör révén a bíróságokat megkerülve követték nyomon a gyanús személyeket.

Az igazságügyi minisztérium szakértői által összeállított 199 oldalas jelentés elmarasztalja a nyomozóirodát, amiért annak munkatársai, ügynökei a hazafias törvény rendelkezéseit kihasználva a hagyományos útvonalat lerövidítve terjesztették ki a nyomkövetést, elsősorban a személyes adatok megszerzésének és az internetes forgalom megfigyelésének céljából. Az iroda igazgatója magára vállalta a felelősséget, ám ezért jár büntetés.

Robert Mueller igazgató a jelentés nyilvánosságra kerülése után azonnal magára vállalt minden felelősséget. Ezt nyugodtan megtehette, mivel a jelenleg hatályos törvények értelmében a nyomkövetés engedély nélküli kiterjesztése nem büntethető, ellentétben az illegális lehallgatásokkal, amelyekért komoly retorzió jár. Erről azonban - legalábbis egyelőre - szó sincs, az FBI-t elsősorban azzal vádolják, hogy a bírói engedélyek hiányában közvetlenül lépett kapcsolatba bankokkal, hitelkártya cégekkel és kommunikációs vállalatokkal a személyes adatok, kommunikáció nyomon követése érdekében.

A példaként felhozott 77 esetből 17 iratai tartalmaztak jogtalan manőverekre utaló nyomokat. Itt többnyire a titkos nemzetbiztonsági levelek elküldéséről volt szó, amelyek az üzleti adatok, archív anyagok kiadására kötelezik az érintett felet, mindenféle bírói vagy egyéb engedély nélkül. Az FBI ráadásul a valóságosnál jóval alacsonyabb számokat jelentett a kongresszus felé beszámolóiban, így annak tagjai nem kaptak reális képet a nemzetbiztonsági levelek felhasználásának mértékéről. A 2001-es terrortámadást követő három év alatt több mint 143 ezer esetben kértek ily módon adatokat.

Az elmúlt időszakban a vállalatokkal szemben egyre növekedett a megfigyelt magánszemélyek aránya: ez 2003-ban még 39 százalékot tett ki, 2005-ben pedig már 53 százalékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Razgon #4
    Az a baj, hogy már most visszaélnek vele, és egyre inkább vissza fognak élni vele.
  • Wittgen #3
    út a kommunizmusba
  • bertino #2
    prison break
  • sathinel #1
    53% a magánszemélyek aránya. És itt a példa hogy visszaélhetnek vele. Ezért nem túl mozis ha a nagytesó mindent láthat. A gond ha ez ki sem derül és másokra kennek egy ügyet, vagy ez álltal szereznek szavazatokat. Mert hát ha korrupt a renddőrség, akkor a politikusokkal szerintem nagyon jól megértik egymást. Aki meg bele mer szólni úgyis minden adat nálluk....