Berta Sándor

Németország: alkotmányos jog lenne az adatvédelem

A helyi Zöldek azt szeretnék, hogy ha az adatvédelem is bekerülne a német alkotmány 19 pontja mellé. Ezenkívül öt pontot kiegészítenének az információs önrendelkezési jog meghatározással.

Így, amennyiben a német parlament elfogadná a módosításokat, a jövőben minden német állampolgárnak alapesetben is járna a személyes adatai védelme. A tervezetet a Zöldek még a nyári szünet előtt be akarják terjeszteni a német parlament elé. "Ezzel szeretnénk válaszolni Wolfgang Schäuble elképzeléseire, amelyek célja, hogy mindenkiből gyanúsítottat csináljon" - indokolta a lépést Renate Künast, a Zöldek Bundestag-frakciójának vezetője.

A politikus hozzátette, hogy az emberek információs önrendelkezési, illetve az adatok védelméhez fűződő jogát azonban nem csak az állammal szemben kell megvédeni, hanem a vállalatokkal szemben is. Utóbbira jó példa volt a német diszkontáruházakban kirobbant megfigyelési botrány, valamint, hogy egyre több portál kereskedik felhasználói adataival. Künast elmondta, hogy a jövőben is kiemelt figyelmet fordítanak majd az adatvédelemre és a téma a jövő évi parlamenti választási kampányukban is igen előkelő helyet kap.

A Zöldek szerint mindenképpen szükség van az információs önrendelkezési jognak a német alkotmányban külön pontban való feltüntetésére, mivel a jelenlegi gyakorlat ebben a tekintetben hiányos. Emellett szintén külön feltüntetnék az alaptörvényben, hogy mindenkinek joga van a közintézmények nyilvános adataiba való betekintésre és az azokhoz való hozzáférésekre. A változtatások célja, hogy még kiemeltebben rögzítsék: az emberek otthona szent és sérthetetlen.

Tavaly májusban az SPD és a CDU politikusai vetették fel, hogy legyen alkotmányos jog az internetes szabadság, hiszen a világhálón is érvényeseknek kell lenniük az emberi szabadságjogoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ryuuzaki #2
    Azért nincsen nálunk ilyen, mert egyik vezető politikus vagy csoportosulás sem áll mögé. Külföldön még szükség van látványos eredményekre a szavazók megnyeréséhez néha ehhez hasonló dolgokat eredményezve.
  • Tripax #1
    Nálunk miért nincsenek ien emberek :(