SG.hu·

Yahoo - a Microsoft feladta

Miután módosított ajánlata sem talált kedvező fogadtatásra, a szoftvercég visszalépett attól, így a Yahoo megúszta a felvásárlást. A keresőcég a kelleténél többet akart kisajtolni a redmondiakból.

A jelek szerint a Microsoft megunta a hosszas egyeztetéseket, amelyek a két fél kitartása ellenére sem vezettek eredményre. Arról már szombaton beszámoltunk, hogy az ajánlatot végül mégis megnövelték, és a 33 dolláros részvényenkénti árral összesen 47,5 milliárd dollárra emelkedett a teljes összeg, azonban a Yahoo vezetésének ez sem volt elég, és ragaszkodtak a 37 dolláros árfolyamhoz. Ezt a másik oldal már nem bírta idegekkel.

"Azon a véleményen vagyunk, hogy a Yahoo által követelt feltételek nem felelnek meg számunkra, és a Microsoft, valamint a részvényesek érdekeinek az ajánlat visszavonása felel meg leginkább" - jelentette ki Steve Ballmer, a szoftvercég vezérigazgatója a hivatalos közleményben. A szakértők egy része csodálkozva fogadta a hírt, kiemelve, hogy nagyobb rugalmasságra számítottak a keresőcég részéről, amely azonban a jelek szerint nem engedett eredeti elképzeléséből. Így tehát marad a külön út, amit a Google-lal kötött hirdetési egyezség színesít majd.

A hír bejelentését követően megjelent egyes összefoglaló írások szerint a lépéssel egyedül a Microsoft nyert. Ezt arra hivatkozva állítják, hogy bár a pénzügyi oldal is nagyon fontos volt, a szoftvercég stratégiai problémákkal is kénytelen lett volna szembenézni, elég ha csak arra gondolunk, hogy a Yahoo szakemberei milyen arányban hagyták volna ott a már csak nevében létező céget. Számítani lehetett arra is, hogy a beolvadás nem lesz könnyű, ami számtalan esetben válthatott volna ki feszültséget az újdonsült házastársak között. Végül is a Microsoft hatalmas összeget spórolt meg, míg a Yahoo tovább keresheti kérőjét.

Ami az esetleges felvásárlást illeti, szóba jöhet még a Time Warner birtokában lévő AOL, illetve Rupert Murdoch és az irányítása alatt lévő News Corp. birodalom. Kérdés, hogy ezen cégek mekkora összegekben gondolkodnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sonicXX2008. 05. 05.. 10:50||#15
Az biztos, hogy a Y-t a pincébõl induló Google nem azért tudta kitúrni a piacáról, mert annyira elõrelátó a vezetése.

Ezt így vagy úgy, de bebukták. A Google nem vásárolhatja fel õket, mert rászállnának a versenyjogi hatóságok. MS-nek lófaß keresõpiaci részesedése van, így rájuk nem. Az MS is pontosan tudja, hogy a Y csak az idõt húzza, így a legvalószínûbb hogy fû alatt nemsokára megkezdik az ellenséges kivásárlást. A Y mostani lépése valószínûleg nem lett kedvence a részvényeseknek, várható hogy tömegével fognak ajánlatot tenni az MS-nek, így a Y részvényárai a békasegge alá fognak zuhanni. Én sem értem, miért jó ez nekik - bár tény hogy nem vagyok pénzügyis se bróker.
© rigidus2008. 05. 04.. 21:13||#14
Egyaltalan nem kizart.
© fade2black2008. 05. 04.. 19:51||#13
Most, hogy Story nincs esni fognak a Yahoo rvek és nem keveset. Pár hét hónap múlva aztán amikor $15on járnak vagy a jelenlegi nem épp rózsás gazdasági helyzetben még jóval ezalatt nem elképzelhetetlen, hogy MS megismétli az ajánlatát. És akkor ha Yahoo vezetõi megpróbálnak nemet mondani akkor a RVesek pikk-pakk puccsolnak egyet.
© rigidus2008. 05. 04.. 18:37||#12
Egyetertek. <#eljen>

Gyakran mondjak akik nem akarnak hazasodni: "A hazassag csak egy papir"

En ilyenkor szoktam azt mondani, hogy a hazassag egy eskutetel ket ember kozott. Az egy dolog, hogy allamtol az ekszereszekig, egyhaztol az ugyvedekig mindenki nyereszkedni akar rajta, a hazassag az akkor is csak egy eskutetel. Az eskutetel eletreszolo komolysagaval szemben pedig az emberek kozonyossege a moralis csod es sokszor a felelotlenseg tukorkepe. Mara mar idaig jutott ez is. <#szomoru1>
© rigidus2008. 05. 04.. 18:29||#11
Megint nem olvastok a sorok kozott emberek.

A modszerbol es az elozo targyalasokat nyomon kovetve eleg konnyen leszurheto, hogy a Yahoo tudatosan kinalta ar felett a ceget, hogy a MS visszaforduljon. Az meg, hogy A Yahoo nem utasitotta vissza nyiltan egyaltalan nem meglepo. Mindenki tudja, hogy a MS bosszuallo es alattomos. Ha a Yahoo nyiltan felvallalja veluk a konfrontaciot az (akar evekkel) kesobb kemenyen visszauthet.

Ami meg Yahoo jelenlegi helyzetet illeti, en speciel jobban orulnek ha visszafognak a marketingbaromsagaikat es megprobalnanak elviselheto, emberbarati felhasznaloi felulettel elkesziteni a szoftvereiket, oldalaikat es onalloan talprallni mindenfele monopoliumba valo kapaszkodas nelkul. (fuggetlenul attol, hogy milyen minosegben vesznek reszt a targyalasokban)

Ez sokat nyomna a latba a ceg megitelesen.

(a privat velemenyem persze egeszen mas ezekrol a cegekrol, de nem irom ide mert akkor mnegint kitor az utalat)
© nickwearby2008. 05. 04.. 18:27||#10
Na nem,
az lenne csak szép, a yahoo meg a gugli....

Egyeduralkodó lenne a keresõ-piacon.
le vele
<#violent> és kapja is ***<#mf1>
© nickwearby2008. 05. 04.. 18:26||#9
A házasság csalági _ÉS_ vagyonjogi szerzõdés.

Úgyhogy nem teljesen alap nélküli a párhuzam.

Amúgy szerintem is randa dolog a kettõt összekeverni,
de ennek sokszáz éves hagyományai vannak (vö. pl. eladósorba való lány,stb.);
szívesen átírnám a törvényeket, hogy a házasság legyen kizárólag egy érzelmi közösséget alapító nyilatkozat,
és külön kelljen egy vagyonjogi megállapodást kötni ( ne járjon azzal automatikusan).
De nem vagyok olyan pozícióban....
© Narxis2008. 05. 04.. 17:56||#8
De nem lesz semmilyen Google - Yahoo házasság hanem egy együttmûködési paktumot kötnek, + újra elindul a Yahoo és AOL közötti tárgyalás.
© ziipp2008. 05. 04.. 17:10||#7
Én rábólintottam volna. Õk tudják.
© Aspirin2008. 05. 04.. 17:04||#6
A Microsoft a Viát meg fogja venni a Viát. Meglássátok <#nezze>