Gyurkity Péter

Nőknek szóló portált indított a Yahoo

A keresőcég eddigi kínálatát szeretné kiegészíteni az eddig elhanyagolt csoportnak, engedve a hirdetni kívánó partnercégek kívánságának. Az új oldal a blogok formátumát követi, idővel pedig felváltja a Yahoo Food portált.

A Shine névre keresztelt weboldal kifejezetten a 25 és 54 év közötti nőknek szól, akik a Yahoo megállapítása szerint eddig nem igazán találhatták meg az ízlésüknek megfelelő kínálatot a cég meglévő oldalain. Ezt hiányosságot szeretnék most pótolni, nem utolsósorban a hirdető vállalatok kívánságára, akik szintén célzott ajánlatokkal igyekeznek bombázni szóban forgó társadalmi réteget.

Amy Iorio, a Yahoo Lifestyles alelnöke a lépéssel kapcsolatban elmondta, hogy saját felméréseik alapján jutottak arra a következtetésre, miszerint a nők eddig is az érdeklődésüknek jobban megfelelő tartalmakat és szolgáltatásokat, illetve kommunikációs eszközöket, platformokat kerestek a cég oldalain. "Ezek a nők gyakorlatilag a gondozó szerepét töltik be a körülöttük lévők életében. Eddig nem érezhették azt, hogy létezik egy olyan portál, amely teljes énjüket - szülő, társ, illetve leány - figyelembe veszi és eszerint alakítja ki tartalmát. Egy olyan helyet kerestek, amely mindezt egyben kínálja számukra" - tette hozzá Iorio.


A Shine az étkezéssel, családi, szülői problémákkal kapcsolatos témákban kutakodik majd, nem elhagyva a szexuális jellegű kérdéseket, valamint a munka, a pénz, a szórakozás, a divat és szépség, az otthoni élet és az asztrológia témakörét sem. A hirdetők ezalatt olyan területekre koncentrálhatnak, mint háztartási kellékek, valamint gyógyászati és szépségápolási termékek, készítmények. A Yahoo által újonnan felvett szerkesztők új, illetve a cég egyéb oldalain meglévő tartalmakkal bővítik majd a portál kínálatát.

Érdekesség, hogy az oldal az internetes naplók formátumára hajaz, eltérve ezzel az eddig bevett szokásoktól. Az új hírek az oldal tetején kaptak helyet, a kommentárokkal kiegészítve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #3
    Én Hello Kitty-s sg.hu-t akarok látni!

    Há' mé ? Nem tudtátok, hogy mostanában ez a trendyy ?
    http://news.bbc.co.uk/2/hi/business/7162876.stm

    (egyébként nem olvastam a hírt, nem ahhoz szóltam hozzá)
  • Mirtil #2
    jaaj... és bugyik fognak száradni a főoldalon? SG címlapra is vmi száradó alsós cikket!
  • PíszLávJuniti #1
    lol