Berta Sándor

Német fiatalok a világhálón - cél az önmegvalósítás

A német tinédzserek 83 százalékának már az élete szerves, meghatározó részévé vált az internet - derült ki a BITKOM szakmai szervezet legfrissebb felméréséből.

"Mindegy, hogy hírek olvasásáról, zenehallgatásról vagy dalok és filmek letöltéséről van szó, a legtöbb német tinédzser élete ma már elképzelhetetlen az internet nélkül" - nyilatkozta Prof. Dr. August-Wilhelm Scheer, a BITKOM elnöke. A 12 és 19 év közötti fiúk 85, a lányok 80 százaléka internetezik rendszeresen. A gimnazistáknál ugyanez az arány 88, a reáliskolásoknál 82, míg az alsótagozatosoknál 72 százalék. Hatból öt német fiatal rendszeresen, naponta szörföl a világhálón és küld vagy fogad elektronikus leveleket.

Míg a lányok elsősorban kommunikációra és az iskolai feladatok megoldásához való segítségek felkutatására használják a világhálót, addig a fiúk inkább információkat gyűjtenek, híreket olvasnak és zenéket hallgatnak, illetve filmeket néznek vagy töltenek le. A német fiúk 75 százaléka használ azonnali üzenetküldő programokat, 58 százaléka e-mailezik, 56 százaléka hallgat zenét, 46 százaléka keres információkat, 44 százaléka olvas híreket, 31 százaléka gyűjt információkat az iskolai feladataival vagy a munkahelyével kapcsolatban, de csak 30 százaléka chatel és 28 százaléka néz videókat.


A német lányoknál 68 százalékkal szintén az azonnali üzenetküldő szoftverek használata a legnépszerűbb, ezt követi az e-mailezés (61 százalék), az iskolai és munkahelyi információk gyűjtése (42 százalék), a zenehallgatás (41 százalék), az általános információgyűjtés (34 százalék) és a hírolvasás (31 százalék). A lányok legkevésbé chatelni (30 százalék) és filmeket nézni (11 százalék) szeretnek. Százból negyven kamasznak van legalább egy profilja egy közösségi portálon, és a 14 és 29 év közötti személyek fele jelenteti meg rendszeresen személyes adatait a világhálón.

Prof. dr. August-Wilhelm Scheer szerint nem árt, ha odafigyelnek a fiatalok, nem mindegy ugyanis, hogy hol, kikkel és mely adataikat osztják meg. Fontos, hogy mindenki maga döntse el, hogy mekkora magánszférát hagy magának, azonban nem biztos, hogy jó, ha valakinek a teljes élete fellelhető az interneten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mcsiv #2
    a chat és az azonnali üzenetküldő szoftverek két külön kategória. egy apróbb fogalom zavarban szenvedsz
  • Turdus #1
    Na vazze, újat mondtatok... Elárulok egy titkot: nemcsak a német, és nemcsak a fiatal, de minden embernek az önmegvalósítás a vágya... Az ehhez használt kommunikációs eszközök meg jönnek, mennek.

    Egyébként meg ez hogy jön össze?!?
    "A német fiúk 75 százaléka használ azonnali üzenetküldő programokat..."
    "...de csak 30 százaléka chatel"
    Kiváncsi lennék, mit csinál a maradék 45% az azonnali üzenetküldővel Nézegeti benne a smilely themeket?