Berta Sándor

Javított info­kommunikációs pozícióján Magyarország

A Világgazdasági Fórum (WEF) idén is elkészítette az államok technológiai rangsorát. Érdekesség, hogy az idei listát Dánia vezeti. Hazánk a tavalyi 38. helyről elmozdult és öt helyet lépett előre.

A szervezet immár évek óta kiadja a Networked Readiness Index nevű toplistáját, amely a világ országait az innováció és a technológiák alkalmazása, elterjedtsége szerint rangsorolja. A dokumentum készítői figyelembe veszik az egyes államok versenyképességét, felmérik az infrastruktúrát, az oktatási és a technikai innovációs lehetőségeket is. Ezenkívül a szakemberek vizsgálják azt is, hogy az információs és a kommunikációs technológiák miként hatnak az adott országban a kutatás-fejlesztésre.

Az idei lista, amelyen egyébként összesen 122 ország szerepel, mindenképpen meglepő eredményeket tartalmaz, hiszen ezúttal Dánia lett az első, Svédország a második, Szingapúr a negyedik, míg Finnország éppen csak lemaradt a képzeletbeli dobogóról. A finneket Svájc követi, megelőzve Hollandiát és tavalyi első Egyesült Államokat, valamint Izlandot, Nagy-Britanniát és Norvégiát. Vagyis mindez azt jelenti, hogy a négy skandináv ország benne van az első tízben. Érdekesség, hogy Németország csupán a tizenhatodik helyet szerezte meg. Ez ugyanúgy meglepetés, mint az is, hogy nincs a Top10-ben Tajvan és Kína (megosztva 13.), Japán (csak a 14.), Dél-Korea (csupán a 19.) és Franciaország (csak 23.) sem.



Dániában jelenleg főleg az innovációs lehetőségek adottak, így a skandináv ország ennek köszönheti az idei első helyét. Németország esetében a fő problémát a nagyfokú bürokrácia jelenti. "A skandináv országok elsősorban abból profitálnak most, hogy már korán az oktatási rendszer kiépítésére koncentráltak és nagyon sokat fektettek be ezen a területen. Egy minőségi oktatási rendszer, ami ráadásul ezer szállal kötődik a helyi iparhoz, garancia az informatikai és távközlési területen az innovációra" - jelentette ki a felmérést készítő Irene Mia, a WEF munkatársa.

Ezenkívül a szakember szerint a skandináv államokban évek óta kiemelt figyelmet fordítanak az informatikai és telekommunikációs szektor támogatására és megteremtik a megfelelő feltételeket a gazdaság és az ipar számára. "Dánia esetében mindezt még kiegészíti az a szociokulturális háttér is, hogy a helyi társadalom rendkívül nyitott az új technológiák iránt" - tette hozzá Irene Mia. Ezzel szemben például Németországban az emberek nem annyira nyitottak az új technológiák iránt, pedig a politikai és a gazdasági feltételek adottak. Ráadásul a bürokrácia komoly problémát jelent, nemcsak itt, de például Ausztriában is. S gyakran hiányoznak a megfelelő elképzelések is az informatikai és távközlési piac fejlesztésére.

Magyarország tavalyhoz képest öt helyet tudott javítani és így idén már a lista 33. helyén található, közvetlenül Spanyolország mögött és Csehország előtt. Hazánk megelőzi többek között Katart, Olaszországot, Szlovákiát, Indiát, Horvátországot, Görögországot, Bahreint, Brazíliát, Kuvaitot, Romániát és Lengyelországot is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ronny #8
    azért elég szép kis FTTH beruházásokat terveznek mostanában.
  • Vucli #7
    szerverek:) bocsi
  • Vucli #6
    Azé, me ilyen szarok a wowos szererek:)
  • sathinel #5
    Franciák csak csigát esznek:D Nem sok hír volt róluk hogy mit fejlesztenek, meg mekkora infós beruházások lennének nálluk, vagy akármilyen IT hír így még meglep hogy ilyen jól szerepelt. Egyébként Európai országok elég jól szerepelnek rajta:DDD
  • AranyKéz #4
    Franciaország miért is csak a 23-adik ?
  • archkoven #3
    Azt egyébként tényleg ki kellett emelni, hogy megelőzzük Katart és Bahreint, ugyanis az olvasók többségét rendkívüli mód foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon Katar és Bahrein előttünk, vagy mögöttünk van.
    Most biztos sokunknak nagy kő esett le a szívéről: mindkettő mögöttünk!
  • archkoven #2
    Nagyon ügyesek vagyunk.
  • BCs design #1
    usa csak 7. ?