MTI

Kétmilliárd tranzisztor az új Itanium chipben

Kétmilliárd tranzisztort tartalmaz az Intel új processzora, amellyel több mint a duplájára képesek növelni a szuperszámítógépek teljesítményét.

Az Itanium névre keresztelt chipet a San Franciscóban zajló International Solid State Circuits Conference egyhetes rendezvénysorozaton mutatták be. A legfeljebb két gigahertzes frekvencián üzemelő négymagos processzor egyedülállónak számít, ugyanis a jelenlegi modellekben még csak a kétmagos változat létezik. Az egy processzorba zsúfolt tranzisztorok korábbi rekordját is az Intel tartja, a korábbi Itanium lapka 1,7 milliárd alkatrészt tartalmazott. A Santa Clara-i központú mikroelektronikai vállalat újabb mérföldkőnek számító bejelentése megerősíti azt a tényt, hogy az Intel továbbra is kitart a sokat bírált Itanium processzorcsalád fejlesztése mellett.

A 1990-es években még fejlesztés alatt lévő lapkától a népszerű x86-os platform leváltását és számítógépipar átrendeződését remélték, ám a piac ekkor még nem reagált, és az Intel Itanium sorozatára való koncentrálása lehetőséget teremtett a rivális AMD-nek, hogy betörjön a jövedelmező szerverüzletágba. Az új processzort főként a nagyteljesítményű vállalati szerverekbe szánják. A chipgyártó további bejelentései között az otthoni felhasználóknak vezeték nélküli technológiai fejlesztéseket, gyorsabb memóriakártyát és egy kifejezetten mobil eszközökbe szánt, szintén két gigahertzen működő, de energiát szinte alig fogyasztó processzort mutattak be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!