Gyurkity Péter

Zenét árulna Kínában a Google

Ingoványos talajra merészkedik a keresőcég az ázsiai óriás területén, a friss hírek szerint ugyanis helyi céggel szövetkeznének, hogy ingyen zenét kínáljanak az országon belül, mégpedig a nagy kiadóktól.

A céghez közel álló források arról számoltak be, hogy a Google már igen közel áll a megállapodás megkötéséhez, mivel már jó ideje tárgyalnak egy kínai céggel a vállalkozás beindításáról. Ez nem más lenne, mint egy helyi leánycég, amely kifejezetten a zenei tartalmak forgalmazására koncentrálna és azokat a tervek szerint ingyen tenné elérhetővé a helyi felhasználók számára. A partnerek listáján a hír szerint három globális kiadó és tucatnyi kisebb cég szerepel.

A Google ezzel igen kényes területre merészkedik, hiszen a zenei tartalmak terjesztése vissza-visszatérő kérdés Kínában. A szóra­koz­ta­tó­ipar többnyire ellen­sége­sen viszo­nyul a helyi keresőkhöz, mivel azok gyakran közvetlen hivatkozásokat tesznek elérhetővé, amelyek a népszerű alkotások kalóz­másolataira mutatnak - nem véletlen, hogy az országban 99 százalékosra becsülik az illegális példányok arányát a zenei piacon. Legutóbb éppen arról döntöttek a nagy kiadók és az őket képviselő nemzetközi szervezet, az IFPI, hogy megindítják összehangolt támadásukat, amely az abszolút első Baidu és több már kereső ellen irányul.

A keresőcéget szintén ezek a vállalkozások, pontosabban azok előnye zavarja, a világ egyéb területein szinte egyeduralkodó cég ugyanis nem tud magának kellő részesedést kihasítani a kínai piacból. Nyilván ezért döntöttek úgy, hogy megpróbálják vonzóbbá varázsolni saját szolgáltatásukat és ehhez a zenei tartalmak terjesztése mutatkozik a legjobb választásnak, hiszen a többiek valamilyen formában már mind jelen vannak a területen. Az sem mellékes adat, hogy 2007 utolsó negyedévében a kínai keresőpiacot 131 millió dollárra becsülték, ami a 2006-os év végi adat megduplázását jelenti.

A Baidu 60 százalékos uralmának megszorítása nyilván nem lesz könnyű - a Google részéről egyelőre nem nyilatkoznak az üggyel kapcsolatban, így kíváncsian várjuk, mit is tartogatnak a kínai felhasználóknak. Bármi is legyen az, remélhetőleg a többi régióban is fontolóra veszik annak bevezetését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!