Dojcsák Dániel

Katonai minősítésű gumimobil

Habár mostanság inkább a vékonyabbnál vékonyabb készülékeivel igyekszik kitörni a Samsung, most egy többnyire elfeledett területen is bizonyít: itt a sokat tűrő túlélőmobil.

A Samsung marketing a bemutató során úgy címezte a készüléket, hogy az "első ultra-tartós mobil", ami azért messze nem igaz, csupán arra próbáltak utalgatni, hogy ebben is világelsők lennének. Az ősidőkben az Ericsson r320 készüléke vált híressé por- ütés- és mindenálló kivitelével, de azóta is volt több készülék, ami keményebb igénybevételre termett, igaz nem annyira keményre, mint a Samsung Solid.

Azon túl, hogy a készülék teljes egészében gumiköpenybe burkolózik, a tervezőknek sikerült olyan konstrukciót előállítani, ami megfelel a katonai IP54 besorolásnak is. Az IP (Ingress Protection - behatolásvédelem) besorolás két számjegyéből (a nagyobb a jobb) az első azt hivatott mutatni, hogy mekkora mechanikai védelemmel rendelkezik szilárd tárgyak ellen, míg a második szám a folyadékokkal szembeni rezisztenciát méri. Az 54-es szám esetünkben annyit tesz, hogy az 1 mm-nél nagyobb tárgyak (drótok, csavarhúzók stb) ellen teljesen védett, illetve majdnem tökéletesen védett a portól is, míg folyadék szinten még kisebb nyomás mellett is ellenálló a bármilyen szögből érkező vízsugár ellen. Emellett természetesen ütésálló, de búvárkodni és baseballozni azért nem érdemes ezzel sem.


Samsung Solid (SGH-M110)

A kialakítás mellett a fejlesztők extrém helyzetekre való funkciókkal is felruházták, például az SOS-hívás képességével. Amennyiben a felhasználó egymás után háromszor gyorsan megnyomja a hangerő gombot, akkor automatikusan az előre tárolt kontaktot kezdi hívni, és amennyiben a hívás sikertelen, akkor a következő bejövő hívást automatikusan fogadja a készülék. Jól jöhet barlangász baleseteknél, beszorulásoknál, lerobbantott épületek alatt ragadásnál. A kemény körülmények között a beépített zseblámpa pedig már csak hab a tortán, de ez akár egy éjszakai bográcsozáskor is hasznos funkció lehet, ahogyan már néhány Nokia készülék esetében is bebizonyosodott.

Nyilvánvaló, hogy a készülék lényege nem a klasszikus multimédiás funkciókban rejlik, de egyfajta luxusként találhatunk benne FM rádiót, GPRS egységet, VGA kamerát, Blutootht és Javát is. A célközönség nyilvánvalóan a barkácsolók, szabadtéren időzők, sokat kirándulók, túrázók serege, de viszonylag alacsony ára miatt akár második készüléknek sem rossz ötlet a szabadtéri foglalatosságokhoz. Hazai ára egyelőre nem ismert, de az Egyesült Királyságban az O2-nél havi előfizetéssel ingyen, míg pre-paid kártyával akár 20 ezer forintnak megfelelő fontért vihető el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #15
    Kicsit bővebben az IP 5x-ről.
  • bardocz #14
    le-szét-tolható csodák a lehető legszarabb telók sztem,azokkal csak a abj van,olyat biztos hogy nem vennék :D

    ioinme:neke is v630i-m van,jó tudni,hogy nem csak sokat tud,de még strapabíró is:)
  • raci #13
    nokia 3310..nálam még mindig ez a nyerő..többször atomjaira hulott már szét, összeraktam és szuperál..
    próbáld meg ezt a mostani le-szétnyitható tolható csodákkal..
  • ioinme #12
    Az én Sony Ericsson V630i-m is sulyos baleseten ment át. Részegen (tudom-tudom, nem kellett volna :D ) beleejtettem a budiba, oda le a lyukba, madjnem lehúzam, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy félperc alatt kihalásztam. Semmi baja nem volt csurgott róla a toalett vize de még akkoris lépegettem a menüjében. Gyorsan kikapcsoltam kiszáritottam, és végginéztem minden funkciót, és semmi baja nem lett tényleg. Ha ez a samsung ennél si jobban birja a strapát akkor benevezek rá majd.
  • Tothenkopf #11
    ericsson gh 197!Mai napig működik,mindent kibír.
  • kvp #10
    Nekem a kedvencem az volt amikor a regi ericsson t20-asom boritasaval talalkoztam egy nemet gyartasu busz burkolataban. Az a muanyag meg karosszerianak is jo volt, nem is beszelve a fel centi vastag sullyesztett plexi laprol az lcd folott es a femkeretu csavarozott+ragasztott burkolatrol. Az r sorozat (felteglak) persze meg jobban birta. Mondjuk sulyban egyik sem volt tul kenyelmes.

    A samsung telefonyjarol meg csak annyit, hogy igazan rakhattak volna vedoburkolatot a kamera lecsejere es egy sulyesztett keretet az lcd-re. Csak 2 centivel lenne tole vastagabb a telefon, de jobban birna a 'zsebben apro es kulcsok kozott' tesztet.
  • Kobaljov #9
    Meg a Siemens M sorozata is
  • msgreg #8
    Én tapasztaltam már a Nokia és a Sony Ericsson ellenálló képességét is,és szerintem a 3310-es nokia és a T610 Sony Ericsson is kemény dolgokat bírtak!!!
  • Picizöldfül #7
    "A kemény körülmények között a beépített zseblámpa pedig már csak hab a tortán, de ez akár egy éjszakai bográcsozáskor is hasznos funkció lehet, ahogyan már néhány Nokia készülék esetében is bebizonyosodott."

    Nekem ez úgy jön le mintha a cikkíró nem ismerne más telefont...Sony ericssonokban is van mobilfény,dejóóóóóó
  • Polemius #6
    Lehet, hogy rosszul emlékszem de mintha az IP54 az por és freccsenő víz ellen védett lenne. És az IP65 ami már por ellen tömített és vízsugár ellen védett.
    Persze előfordulhat, hogy katonáéknál másként megy ez.