Dojcsák Dániel
Formátumkavalkád - kép, hang, videó
Itt járt a Jézuska? Bekötötte a szélessávú internetet? Hozott multimédiás számítógépet? Hordozható médialejátszót is? Elfelejtette viszont elmondani, mi hogyan működik? Nem mondta, hogy melyik formátum micsoda? Nem tudja, mi a DivX, WMA, AAC? Hiánypótló fejtágítás és hasznos tanácsok az SG hasábjain.
Cikkünkben sorra vesszük a manapság elterjedt kép-, hang- és videó formátumokat, helyre tesszük őket és bemutatjuk, hogyan lehet legegyszerűbben rávenni számítógépünket arra, hogy ezeket lejátsza, illetve hogyan tudjuk már meglévő hordozóinkon lévő anyagokat legkönnyebben a mobil készülékek számára is emészthető formába hozni. Az első oldalon a képek, a másodikon a hangok/zenék, míg az utolsón a videók lejátszásához fontos infók csepegnek majd.
Képformátumok
Ezen a végén legegyszerűbb megfogni a multimédiát, hiszen a legtöbb képformátum mára már univerzálissá vált és szinte minden képnézegető támogatja az összes ismert formátumot. Sőt, az ősidőkkel ellentétben ma már a Windows is hajlandó önmagától, integráltan megjeleníteni szinte az összes elterjedt (nem professzionális használatra szánt) változatot. A manapság használt fájlformátumok listája bőséges, legtöbbjük azonban főként grafikusok által használatos. A TIFF, illetve a profi fotósok által használt RAW formátumok ritka madarak (hiszen egyrészt nem szabványosított a formátum, másrészt többnyire tömörítetlen, így egy kép is akár több tíz-száz megabyte helyet is foglal). Gyakrabban fordulnak elő, főként apró animációkban a GIF, weboldalak dizájnelemeiben a PNG, illetve szinte mindenhol az univerzális JPEG képek. Persze a Microsoft féle régi BMP formátumról sem szabad megfeledkezni, csak éppen használni nem érdemes már.
A legtöbb eszköz ma a JPEG (Joint Photographic Experts Group) Interchange formátumot használja (.jpg, .jpeg, .jpe), mely immáron 15 esztendeje szabványként működik. A megoldás veszteséges tömörítési eljárást használ, ami bonyolult algoritmusok segítségével, a szomszédos képpontok színeinek átlagolásával csökkenti az eredeti kép fájlméretét akár 1:100 arányban is. Az emberi szem számára többnyire észrevétlen tömörítéshez viszont a teljes képmérethez képest maximum 1:10 arányt lehet elérni. A számítógépes szoftvereknél a tömörítéskor 1-től 10-ig (12-ig) lehet értéket megadni, ahol fotók esetén a 8 alatti értékek már észrevehető romlást mutatnak.
Megapixel és felbontás
A tömörítés mellett a fontosabb érték a felbontás. A monitorok kijelzője többnyire 1024×768-tól 1920×1080-ig terjedő skálán mozog, míg a mobiltelefonok általában 176×220 környéki, a PDA-k 240×320, míg az LCD TV-k 1366×768 (HD ready) vagy 1920×1080 (Full HD) felbontásúak.
Ehhez képest fényképezőgépeink ennél jóval magasabb értékeket produkálnak, hiszen az 1024×768 mindössze 0,8 megapixelnek felel meg, a mai gépek nagy részében pedig már 6-8-10 megapixeles érzékelők található. Az 5,2 megapixel pontosan 2592×1944-es felbontást jelent, amiből már nyugodtan lehet A3-as fotónyomatokat is készíteni, de a barátoknak neten való küldözgetéshez, iWiW adatlapra feltöltéshez ennél jóval alacsonyabb felbontás is elegendő. Az internetre feltöltés előtt érdemes egy célprogrammal átméretezni a képeket, így jóval kevesebb helyet foglalnak, gyorsabban fel/letölthetőek. A monitorfelbontásokat figyelembe véve nem érdemes nagyobbat beállítani, mint a célgép felbontása, hiszen a többlet pixelek nem jelennek meg, vagy - B verzió - a kép teljes felbontásban nézve nem fér majd rá a kijelzőre.
A kép felbontásának, tömörítési rátájának és formátumának változtatásához tehát minden esetben el kell dönteni, hogy mi a végső rendeltetése az adott képnek, majd a megfelelő programmal végre kell hajtani a módosításokat. Akár ingyenes megoldásokat is használhatunk, mint az Irfanview, amihez van magyar nyelvi csomag és mindenféle formátumot támogató kiegészítők. Aki mégis jobban bízik a fizetős szoftverekben, az a népszerű ACDSee programot már 10 ezer forintért megkapja bárhol, így nincs szükség a sok tíz- és százezres képszerkesztők megvételére/ellopására. Hangformátumok
A hordozható lejátszók terjedésével egészen színes kavalkád alakult ki az otthoni környezetben is használatos hangformátumok között, aminek elsődleges oka, hogy több szoftvergyártó erőlteti a saját szabványait, illetve sok hardver előállító is ragaszkodik bizonyos formátumokhoz. A mindenki által ismert mp3 formátum sem teljesen egzakt, a minőségi beállítások mellett több alfaj nehezíti az eligazodást.
Egy hangfájl esetében is léteznek veszteséges- és veszteségmentes tömörítési eljárások. A jól ismert MP3 előnye a JPEG-hez hasonlóan az, hogy veszteséges tömörítés mellett töredékére csökkenti a fájlméretet, míg a minőség a többség által nem észrevehető módon romlik csupán, a legtöbb otthoni hangrendszeren pedig egyébként sem észlelhető különbségek adódhatnak. Az alapnak tekinthető CD-minőség a mérce minden formátumnál. Ez 44,1 kHz-es mintavételezési gyakoriság és 16 bites mintavételezési mélység mellett az emberi fül által hallott tartományokat bőven lefedni képes kategória.
A CD lemezeken a 20 Hz és 20 kHz közti frekvenciák tárolódnak el, míg az MP3 tömörítés során főként a legmélyebb, illetve a legmagasabb (16 kHz fölötti) tartományok tűnnek el, ami a vájtfülűek számára egyenesen bűn. Fokozatok itt is vannak, amit többnyire a tömörített hang bitrátájával jellemeznek. A CD minőséget (leszámítva az eltűnt frekvencia tartományokat) a legalább 192 kbps felbontású hangfájlok már képesek hozni, így a 64 kbps főként beszéd tárolására hasznos (diktafon), a 128 kbps azoknak jöhet jól, akiknek kis tárhellyel megáldott hordozható lejátszója van és nem érzékeny a tökéletlen minőségre, a 224-320 kbps részletesség pedig már valóban vállalható minőséget ígér, ami természetesen erősen függ a használt tömörítő szoftvertől is.
Mi az a FLAC, OGG Vorbis, AAC, WMA, RealAudio?
A 2001 óta létező FLAC a vájtfülűek kedvence, hiszen veszteségmentes tömörítési eljárásról van szó, tehát ha a zongorista leütött egy billentyűt, akkor a húrok utolsó rezdülése is benne marad a hangfájlban. Akik bakelit lemezekről mentenek át zenéket, gyakran használják ezt a formátumot.
Az OGG Vorbis az mp3-hoz nagyon hasonlító formátum, azzal a különbséggel, hogy egy teljesen független, szabadalmak által gúzsba nem kötött keret, amibe bárki fejleszthet enkódert/dekódert, bárki módosíthatja, és teljesen ingyenes. Az mp3 eredetileg a Philips, CCETT, IRT és Fraunhofer IIS közös gyermeke volt, aminek az eredménye az lett, hogy az elterjedésekor mindenki jogtulajdonos akart lenni, mindenki meg akarta sarcolni a megoldás használóit. Ez a viaskodás vezetett többek között az OGG létrejöttéhez, ami alkalmasint helyettesítő terméke az mp3-nak, leszámítva azt, hogy a legtöbb hordozható lejátszó nem támogatja, és éveket kellett várni arra is, hogy a legelterjedtebb windowsos zenelejátszó programok külön segítség nélkül lejátsszák.
Hasonló vizeken evez az AAC formátum, melyet az mp3 utódjának szánt az egyik szülőatya, a Fraunhofer IIS. Nem terjedt el széles körben, ellenben az Apple lecsapott a lehetőségre és az iTunes rendszer létrehozásakor ezt a formátumot választotta alapnak. Így minden iPod, iPhone, iTouch és iEgyéb szerkezet tulajdonosai, akár tudtuk nélkül is, de ezt a formátumot használják minden nap. A többi formátumhoz képest viszont ennél a kódolásért és a lejátszásért is jogdíjat kell fizetni, azaz a zeneszámokat átkonvertáló és a lejátszót gyártó cég is fizet valamennyi dollárt a tulajnak.
A Microsoft sem volt rest, az mp3-civakodás közepette 1999-ben előrukkolt saját veszteségesen tömörített formátumával a Windows Mediával, melynek kép- és hangvariánsa is létezik. Itt a kódolásért nem kell fizetni és a lejátszás is ingyenes Windowsos környezetben. A minőségéről megoszlanak a vélemények, de tény, hogy ezzel a formátummal is szép hangzást lehet elérni, csakúgy, mint az AAC vagy a Vorbis kodekek segítségével.
Az igazán nagy különbség azon túl, hogy az erejével gyakran élő/visszaélő MS a Windows alapformátumává próbálta tenni, igyekezett a kiadók kedvében is járni. Amire sem a FLAC, sem az OGG Vorbis, sem az mp3 nem képes, a WMA tudja: képes a jogosultságok kezelésére. Külön licenc felel azért, hogy mettől meddig, melyik gépen, hány alkalommal lehet lejátszani egy fájlt, lehet-e másolni vagy éppen módosítani rajta. Ezek beállítása természetesen opcionális, de a felhasználók többségének sok kényelmetlenséget okozhat, hogy saját eszközei között sem tudja másolgatni az egyébként legálisan beszerzett zenéit. Csakúgy persze, mint az Apple féle AAC esetében, ami szintén képes az úgynevezett DRM (Digital Right Management) alkalmazására. A DRM alkalmazása jelenleg is vitatott téma, de úgy tűnik, hogy a legtöbben ellene voksolnak a piacon.
A sor végére maradt a RealAudio, ami szerencsére mára egy kihaló állatfaj az interneten. A RealNetworks médiavállalat az online lét hajnalán, '97-ben rukkolt elő többféle kodeket használó audio/video megoldásával, aminek a lényege az online hallgatott/nézett adások folyamatos, lejátszás közbei továbbítása volt. Forradalmi volt abban a tekintetben, hogy a különböző sávszélességű netelérésekkel rendelkezők számára automatikusan különböző minőségben érkezett meg az adat, hogy folyamatos lehessen az adás. Viszont igen hálátlan, kompatibilitási gondokkal küzdő formátum volt, kissé fasiszta módon csak a saját lejátszóját szerette anno, amit a népek viszont nem biztos hogy viszontszerettek. Külön idegesítő pont a kiirthatatlansága, telepítés után ember legyen a talpán, aki nyom nélkül el tudja tüntetni a gépről.
Konvertálni
A különböző formátumok közötti átjárás ma már szinte gyerekjáték, de csak nagyon kevés irányban lehet rá szüksége az egyszeri felhasználónak. Aki még mindig vesz CD lemezeket, de már mp3-lejátszóval pörög, annak mindenképp jól jön egy CD-grabbelő program, amivel a lemezről a kívánt formátumba menthetőek a számok, akkor is ha ez a RIAA szerint illegális. Ezek a programok képesek a CD lemezt felismerni és az elkészült (mondjuk) mp3 fájlokba a szerző, előadó, albumcím, számcím adatokat bejegyezni. Persze manapság minden valamire való PC-s lejátszó program képes ugyanerre, akár a Winamp vagy a Windows Media Player is.
A netes zeneboltokban való vásárláskor viszont mindenképp érdemes tájékozódni, hogy a letölthető anyagok milyen formátumban vannak, lejátszónk biztosan támogatja-e, illetve rendelkezik-e valamilyen DRM védelemmel. Lehetséges-e tovább másolni, vagy vörös fejjel a billentyűzetet csapkodva kell rájönni, hogy az autóban ez a zene nem fog felcsendülni. Videoformátumok
Az elmúlt pár évben, amikor kedves barátaim valamelyike kétségbeesetten hívott fel számítógépes témában való segélykéréssel, akkor az esetek markáns részében (a szétvírusozta, -trójaizta a rendszerét verzió után) a "miért nem tudom lejátszani a filmet" problematika kérdésköre merült fel. Lehet szépíteni, lehet takargatni, de valljuk be: legyen amatőr vagy profi, idős vagy fiatal, a számítógépet használó emberek jó része komoly múltra tekint vissza internetről letöltött legális vagy illegális filmkópiák lejátszásában.
A formátumkavalkád ennek megfelelően talán ebben a szegmensben a legkomolyabb, annak ellenére, hogy a kiterjesztés szinte mindig ugyanaz: .avi esetleg .mpg. Aggodalomra viszont nincs ok, néhány egyszerű lépéssel áthidalható minden akadály. Az első szabály az úgynevezett kodekpakkok feltelepítésének mellőzése, pedig a lelkes amatőrök általában ezzel kezdik, sőt meg sem állnak három-négy csomag feltelepítéséig, amivel eljutnak arra a szintre, hogy már az mp3-at sem fogja lejátszani a gépük.
MPEG történelem
A PC-s videózás a 80-as években kezdődött a H.261 nevű szabvánnyal, amit videókonferenciák esetén használtak. Csupán egy évtizeddel később, 1996-ban következett az első valódi szórakoztató célokra létrehozott szabvány, az MPEG-1. A 352×240-es felbontással, másodpercenként 29,97 képkockával operáló formátum igazi etalon, hiszen lehetővé tette az első VideoCD lemezek megjelenését, arról nem is beszélve, hogy a fentebb taglalt mp3 formátum pontosabb neve MPEG 1 Layer III, ami sokat elárul azért. A formátumot még alkalmasint ma is használják egyes helyeken, de az idő vasfoga nem kímélte a nagy klasszikust sem.
Pár évvel később következett az MPEG-2 formátum (MPEG-2 Part 2 H.262), ami sokkal fejlettebb, sokkal jobb minőségre képes formátum volt. Ma ezt otthon a polcon csak úgy becézgetjük, hogy DVD. Ez a szabvány már jóval részletesebb, s mára az egyik legelterjedtebb formátummá vált, hiszen a DVD mellett a HDTV tartalmak, a digitális tv-adások többsége is ilyen kódolással jut el a fogyasztókhoz. Lejátszását mára már szinte minden arra alkalmas eszköz támogatja, és a windowsos rendszereken is minden extra nélkül lejátszható.
Ennek a vonalnak egy továbbfejlesztéseként jött létre néhány évvel ezelőtt az MPEG-4 szabvány, melynek egyik része az internetes (MPEG-4 Part 2 H.263) videótartalmak hatékony kezelését tűzte ki célul - sikeresen. Többek közt a Youtube is ennek a H.263 formátumnak egy változatát használja/használta eddig. Másrészt az MPEG-4 egy nagyon friss változatát is meg kell említeni, (MPEG-4 Part 10 H.264) ami PC-s körökben még nem számít automatikusan támogatottnak, de az Xbox360, PSP, iPod már mind ezt használják videótömörítésre, és ez rejtőzik a DVD-t leváltani készülő két titán, a HD-DVD és a Blu-Ray nevek mögött is.
A formátum igen széles spektrumot ölel fel, tehát egészen extrém nagy felbontásokban is képes működni, de lefelé görgetve is a kiemelkedően jó, részletgazdag képminőségéről ismerszik meg. Windows alatt egyelőre az ezzel készült fájlok lejátszásához külön kodeket kell telepíteni, illetve olyan lejátszót, ami magában hordozza azt. A kisebb teljesítményű, régebbi gépeknek biztosan meggyűlhet ezzel a baja, hiszen nagyobb felbontásban komolyabb számítási kapacitást igényel mind a kódolás, mind a lejátszás.
DivX, XviD és barátaik
A legtöbb ember számára a formátumok közül szinte csak ezek a nevek csengenek ismerősen, pedig ezek csupán variációk egy témára, ahol is a téma az MPEG-4 Part 2. A DivX mondhatni a videók MP3-a. Népszerű lett, hiszen kevés helyet foglal, viszonylag jó minőséget lehet vele elérni, és a családi videók tárolásától a kedvenc mozifilm hurcolásáig mindenre alkalmas. A sok variáció miatt viszont sokszor okozhat problémát a laikusoknak, főként a letöltött filmek esetén, ahol nincs szabvány arra, hogy ki milyen kodeket használva tömöríti le a napi betevőt.
A teljes sikerhez egyesek a VLC, mások az Mplayer nevű programra esküsznek. Mindkettő hatékony lejátszó program, ismerik szinte az összes létező formátumot, mindenki számára könnyen kezelhetőek. Sok ember a BS Player hívők közé sorolja magát, ami szintén megbírkózik a legtöbb tartalommal, de hangformátumok terén azért meg lehet izzasztani, kezdőknek nem biztos, hogy javallott. Akik pedig úgy érzik, hogy maradnának a jól megszokott Windows Media Player megoldásnál, azoknak a kodek csomagok helyett alapvetően csupán néhány apró programocskát kell feltelepítenie és 99%-hogy ezek nem akadnak össze önmagukkal és le tudnak játszani minden manapság előforduló videófájlt. Az apró kis manók pedig ezek legyenek:
Csak Divx és barátai lejátszásához: DivX 6, ahol a listából mindössze a legfelső (codec) szükséges.
FFDShow 6, ami többnyire tartalmazza a legtöbb szükséges kodeket, beleértve a hangkodekeket is, így jóval kényelmesebb a matatni nem szeretőknek.
Az MPEG-2 kodek azok számára, akinek a gépe nem hajlandó DVD-t lejátszani.
Quicktime 7 azok számára, akiknek nincs iTunes a gépükön, de alkalmanként belefutnak valamilyen Apple fáról csüngő gyümölcsbe.
H.264 a legújabb MPEG-4 formátumba való kódoláshoz (lejátszáshoz az FFDShow kell).
AC3 Filter az ilyen típusú térhatású hanggal érkező filmek lejátszásához akár sztereó rendszereken is.
VobSub pedig a filmeket kísérő feliratok lejátszásáért, ahol is a film és a felirat fájlneve azonos, csak a kiterjesztés különbözik.
Remélhetőleg az összeállítás hasznosnak bizonyult a formátum-dzsungelben tévelygők számára. Természetesen a felsoroltak mellett még millió egyéb formátum létezik, melyről a megfelelő helyen végtelen információ gyűjthető, de ezekre a földi halandónak vajmi kevés szüksége lehet a hétköznapokban.
Cikkünkben sorra vesszük a manapság elterjedt kép-, hang- és videó formátumokat, helyre tesszük őket és bemutatjuk, hogyan lehet legegyszerűbben rávenni számítógépünket arra, hogy ezeket lejátsza, illetve hogyan tudjuk már meglévő hordozóinkon lévő anyagokat legkönnyebben a mobil készülékek számára is emészthető formába hozni. Az első oldalon a képek, a másodikon a hangok/zenék, míg az utolsón a videók lejátszásához fontos infók csepegnek majd.
Képformátumok
Ezen a végén legegyszerűbb megfogni a multimédiát, hiszen a legtöbb képformátum mára már univerzálissá vált és szinte minden képnézegető támogatja az összes ismert formátumot. Sőt, az ősidőkkel ellentétben ma már a Windows is hajlandó önmagától, integráltan megjeleníteni szinte az összes elterjedt (nem professzionális használatra szánt) változatot. A manapság használt fájlformátumok listája bőséges, legtöbbjük azonban főként grafikusok által használatos. A TIFF, illetve a profi fotósok által használt RAW formátumok ritka madarak (hiszen egyrészt nem szabványosított a formátum, másrészt többnyire tömörítetlen, így egy kép is akár több tíz-száz megabyte helyet is foglal). Gyakrabban fordulnak elő, főként apró animációkban a GIF, weboldalak dizájnelemeiben a PNG, illetve szinte mindenhol az univerzális JPEG képek. Persze a Microsoft féle régi BMP formátumról sem szabad megfeledkezni, csak éppen használni nem érdemes már.
A legtöbb eszköz ma a JPEG (Joint Photographic Experts Group) Interchange formátumot használja (.jpg, .jpeg, .jpe), mely immáron 15 esztendeje szabványként működik. A megoldás veszteséges tömörítési eljárást használ, ami bonyolult algoritmusok segítségével, a szomszédos képpontok színeinek átlagolásával csökkenti az eredeti kép fájlméretét akár 1:100 arányban is. Az emberi szem számára többnyire észrevétlen tömörítéshez viszont a teljes képmérethez képest maximum 1:10 arányt lehet elérni. A számítógépes szoftvereknél a tömörítéskor 1-től 10-ig (12-ig) lehet értéket megadni, ahol fotók esetén a 8 alatti értékek már észrevehető romlást mutatnak.
Megapixel és felbontás
A tömörítés mellett a fontosabb érték a felbontás. A monitorok kijelzője többnyire 1024×768-tól 1920×1080-ig terjedő skálán mozog, míg a mobiltelefonok általában 176×220 környéki, a PDA-k 240×320, míg az LCD TV-k 1366×768 (HD ready) vagy 1920×1080 (Full HD) felbontásúak.
Ehhez képest fényképezőgépeink ennél jóval magasabb értékeket produkálnak, hiszen az 1024×768 mindössze 0,8 megapixelnek felel meg, a mai gépek nagy részében pedig már 6-8-10 megapixeles érzékelők található. Az 5,2 megapixel pontosan 2592×1944-es felbontást jelent, amiből már nyugodtan lehet A3-as fotónyomatokat is készíteni, de a barátoknak neten való küldözgetéshez, iWiW adatlapra feltöltéshez ennél jóval alacsonyabb felbontás is elegendő. Az internetre feltöltés előtt érdemes egy célprogrammal átméretezni a képeket, így jóval kevesebb helyet foglalnak, gyorsabban fel/letölthetőek. A monitorfelbontásokat figyelembe véve nem érdemes nagyobbat beállítani, mint a célgép felbontása, hiszen a többlet pixelek nem jelennek meg, vagy - B verzió - a kép teljes felbontásban nézve nem fér majd rá a kijelzőre.
A kép felbontásának, tömörítési rátájának és formátumának változtatásához tehát minden esetben el kell dönteni, hogy mi a végső rendeltetése az adott képnek, majd a megfelelő programmal végre kell hajtani a módosításokat. Akár ingyenes megoldásokat is használhatunk, mint az Irfanview, amihez van magyar nyelvi csomag és mindenféle formátumot támogató kiegészítők. Aki mégis jobban bízik a fizetős szoftverekben, az a népszerű ACDSee programot már 10 ezer forintért megkapja bárhol, így nincs szükség a sok tíz- és százezres képszerkesztők megvételére/ellopására. Hangformátumok
A hordozható lejátszók terjedésével egészen színes kavalkád alakult ki az otthoni környezetben is használatos hangformátumok között, aminek elsődleges oka, hogy több szoftvergyártó erőlteti a saját szabványait, illetve sok hardver előállító is ragaszkodik bizonyos formátumokhoz. A mindenki által ismert mp3 formátum sem teljesen egzakt, a minőségi beállítások mellett több alfaj nehezíti az eligazodást.Egy hangfájl esetében is léteznek veszteséges- és veszteségmentes tömörítési eljárások. A jól ismert MP3 előnye a JPEG-hez hasonlóan az, hogy veszteséges tömörítés mellett töredékére csökkenti a fájlméretet, míg a minőség a többség által nem észrevehető módon romlik csupán, a legtöbb otthoni hangrendszeren pedig egyébként sem észlelhető különbségek adódhatnak. Az alapnak tekinthető CD-minőség a mérce minden formátumnál. Ez 44,1 kHz-es mintavételezési gyakoriság és 16 bites mintavételezési mélység mellett az emberi fül által hallott tartományokat bőven lefedni képes kategória.
A CD lemezeken a 20 Hz és 20 kHz közti frekvenciák tárolódnak el, míg az MP3 tömörítés során főként a legmélyebb, illetve a legmagasabb (16 kHz fölötti) tartományok tűnnek el, ami a vájtfülűek számára egyenesen bűn. Fokozatok itt is vannak, amit többnyire a tömörített hang bitrátájával jellemeznek. A CD minőséget (leszámítva az eltűnt frekvencia tartományokat) a legalább 192 kbps felbontású hangfájlok már képesek hozni, így a 64 kbps főként beszéd tárolására hasznos (diktafon), a 128 kbps azoknak jöhet jól, akiknek kis tárhellyel megáldott hordozható lejátszója van és nem érzékeny a tökéletlen minőségre, a 224-320 kbps részletesség pedig már valóban vállalható minőséget ígér, ami természetesen erősen függ a használt tömörítő szoftvertől is.
Mi az a FLAC, OGG Vorbis, AAC, WMA, RealAudio?
A 2001 óta létező FLAC a vájtfülűek kedvence, hiszen veszteségmentes tömörítési eljárásról van szó, tehát ha a zongorista leütött egy billentyűt, akkor a húrok utolsó rezdülése is benne marad a hangfájlban. Akik bakelit lemezekről mentenek át zenéket, gyakran használják ezt a formátumot.
Az OGG Vorbis az mp3-hoz nagyon hasonlító formátum, azzal a különbséggel, hogy egy teljesen független, szabadalmak által gúzsba nem kötött keret, amibe bárki fejleszthet enkódert/dekódert, bárki módosíthatja, és teljesen ingyenes. Az mp3 eredetileg a Philips, CCETT, IRT és Fraunhofer IIS közös gyermeke volt, aminek az eredménye az lett, hogy az elterjedésekor mindenki jogtulajdonos akart lenni, mindenki meg akarta sarcolni a megoldás használóit. Ez a viaskodás vezetett többek között az OGG létrejöttéhez, ami alkalmasint helyettesítő terméke az mp3-nak, leszámítva azt, hogy a legtöbb hordozható lejátszó nem támogatja, és éveket kellett várni arra is, hogy a legelterjedtebb windowsos zenelejátszó programok külön segítség nélkül lejátsszák.
Hasonló vizeken evez az AAC formátum, melyet az mp3 utódjának szánt az egyik szülőatya, a Fraunhofer IIS. Nem terjedt el széles körben, ellenben az Apple lecsapott a lehetőségre és az iTunes rendszer létrehozásakor ezt a formátumot választotta alapnak. Így minden iPod, iPhone, iTouch és iEgyéb szerkezet tulajdonosai, akár tudtuk nélkül is, de ezt a formátumot használják minden nap. A többi formátumhoz képest viszont ennél a kódolásért és a lejátszásért is jogdíjat kell fizetni, azaz a zeneszámokat átkonvertáló és a lejátszót gyártó cég is fizet valamennyi dollárt a tulajnak.A Microsoft sem volt rest, az mp3-civakodás közepette 1999-ben előrukkolt saját veszteségesen tömörített formátumával a Windows Mediával, melynek kép- és hangvariánsa is létezik. Itt a kódolásért nem kell fizetni és a lejátszás is ingyenes Windowsos környezetben. A minőségéről megoszlanak a vélemények, de tény, hogy ezzel a formátummal is szép hangzást lehet elérni, csakúgy, mint az AAC vagy a Vorbis kodekek segítségével.
Az igazán nagy különbség azon túl, hogy az erejével gyakran élő/visszaélő MS a Windows alapformátumává próbálta tenni, igyekezett a kiadók kedvében is járni. Amire sem a FLAC, sem az OGG Vorbis, sem az mp3 nem képes, a WMA tudja: képes a jogosultságok kezelésére. Külön licenc felel azért, hogy mettől meddig, melyik gépen, hány alkalommal lehet lejátszani egy fájlt, lehet-e másolni vagy éppen módosítani rajta. Ezek beállítása természetesen opcionális, de a felhasználók többségének sok kényelmetlenséget okozhat, hogy saját eszközei között sem tudja másolgatni az egyébként legálisan beszerzett zenéit. Csakúgy persze, mint az Apple féle AAC esetében, ami szintén képes az úgynevezett DRM (Digital Right Management) alkalmazására. A DRM alkalmazása jelenleg is vitatott téma, de úgy tűnik, hogy a legtöbben ellene voksolnak a piacon.
A sor végére maradt a RealAudio, ami szerencsére mára egy kihaló állatfaj az interneten. A RealNetworks médiavállalat az online lét hajnalán, '97-ben rukkolt elő többféle kodeket használó audio/video megoldásával, aminek a lényege az online hallgatott/nézett adások folyamatos, lejátszás közbei továbbítása volt. Forradalmi volt abban a tekintetben, hogy a különböző sávszélességű netelérésekkel rendelkezők számára automatikusan különböző minőségben érkezett meg az adat, hogy folyamatos lehessen az adás. Viszont igen hálátlan, kompatibilitási gondokkal küzdő formátum volt, kissé fasiszta módon csak a saját lejátszóját szerette anno, amit a népek viszont nem biztos hogy viszontszerettek. Külön idegesítő pont a kiirthatatlansága, telepítés után ember legyen a talpán, aki nyom nélkül el tudja tüntetni a gépről.
Konvertálni
A különböző formátumok közötti átjárás ma már szinte gyerekjáték, de csak nagyon kevés irányban lehet rá szüksége az egyszeri felhasználónak. Aki még mindig vesz CD lemezeket, de már mp3-lejátszóval pörög, annak mindenképp jól jön egy CD-grabbelő program, amivel a lemezről a kívánt formátumba menthetőek a számok, akkor is ha ez a RIAA szerint illegális. Ezek a programok képesek a CD lemezt felismerni és az elkészült (mondjuk) mp3 fájlokba a szerző, előadó, albumcím, számcím adatokat bejegyezni. Persze manapság minden valamire való PC-s lejátszó program képes ugyanerre, akár a Winamp vagy a Windows Media Player is.
A netes zeneboltokban való vásárláskor viszont mindenképp érdemes tájékozódni, hogy a letölthető anyagok milyen formátumban vannak, lejátszónk biztosan támogatja-e, illetve rendelkezik-e valamilyen DRM védelemmel. Lehetséges-e tovább másolni, vagy vörös fejjel a billentyűzetet csapkodva kell rájönni, hogy az autóban ez a zene nem fog felcsendülni. Videoformátumok
Az elmúlt pár évben, amikor kedves barátaim valamelyike kétségbeesetten hívott fel számítógépes témában való segélykéréssel, akkor az esetek markáns részében (a szétvírusozta, -trójaizta a rendszerét verzió után) a "miért nem tudom lejátszani a filmet" problematika kérdésköre merült fel. Lehet szépíteni, lehet takargatni, de valljuk be: legyen amatőr vagy profi, idős vagy fiatal, a számítógépet használó emberek jó része komoly múltra tekint vissza internetről letöltött legális vagy illegális filmkópiák lejátszásában.A formátumkavalkád ennek megfelelően talán ebben a szegmensben a legkomolyabb, annak ellenére, hogy a kiterjesztés szinte mindig ugyanaz: .avi esetleg .mpg. Aggodalomra viszont nincs ok, néhány egyszerű lépéssel áthidalható minden akadály. Az első szabály az úgynevezett kodekpakkok feltelepítésének mellőzése, pedig a lelkes amatőrök általában ezzel kezdik, sőt meg sem állnak három-négy csomag feltelepítéséig, amivel eljutnak arra a szintre, hogy már az mp3-at sem fogja lejátszani a gépük.
MPEG történelem
A PC-s videózás a 80-as években kezdődött a H.261 nevű szabvánnyal, amit videókonferenciák esetén használtak. Csupán egy évtizeddel később, 1996-ban következett az első valódi szórakoztató célokra létrehozott szabvány, az MPEG-1. A 352×240-es felbontással, másodpercenként 29,97 képkockával operáló formátum igazi etalon, hiszen lehetővé tette az első VideoCD lemezek megjelenését, arról nem is beszélve, hogy a fentebb taglalt mp3 formátum pontosabb neve MPEG 1 Layer III, ami sokat elárul azért. A formátumot még alkalmasint ma is használják egyes helyeken, de az idő vasfoga nem kímélte a nagy klasszikust sem.
Pár évvel később következett az MPEG-2 formátum (MPEG-2 Part 2 H.262), ami sokkal fejlettebb, sokkal jobb minőségre képes formátum volt. Ma ezt otthon a polcon csak úgy becézgetjük, hogy DVD. Ez a szabvány már jóval részletesebb, s mára az egyik legelterjedtebb formátummá vált, hiszen a DVD mellett a HDTV tartalmak, a digitális tv-adások többsége is ilyen kódolással jut el a fogyasztókhoz. Lejátszását mára már szinte minden arra alkalmas eszköz támogatja, és a windowsos rendszereken is minden extra nélkül lejátszható.
Ennek a vonalnak egy továbbfejlesztéseként jött létre néhány évvel ezelőtt az MPEG-4 szabvány, melynek egyik része az internetes (MPEG-4 Part 2 H.263) videótartalmak hatékony kezelését tűzte ki célul - sikeresen. Többek közt a Youtube is ennek a H.263 formátumnak egy változatát használja/használta eddig. Másrészt az MPEG-4 egy nagyon friss változatát is meg kell említeni, (MPEG-4 Part 10 H.264) ami PC-s körökben még nem számít automatikusan támogatottnak, de az Xbox360, PSP, iPod már mind ezt használják videótömörítésre, és ez rejtőzik a DVD-t leváltani készülő két titán, a HD-DVD és a Blu-Ray nevek mögött is.
A formátum igen széles spektrumot ölel fel, tehát egészen extrém nagy felbontásokban is képes működni, de lefelé görgetve is a kiemelkedően jó, részletgazdag képminőségéről ismerszik meg. Windows alatt egyelőre az ezzel készült fájlok lejátszásához külön kodeket kell telepíteni, illetve olyan lejátszót, ami magában hordozza azt. A kisebb teljesítményű, régebbi gépeknek biztosan meggyűlhet ezzel a baja, hiszen nagyobb felbontásban komolyabb számítási kapacitást igényel mind a kódolás, mind a lejátszás.
DivX, XviD és barátaik
A legtöbb ember számára a formátumok közül szinte csak ezek a nevek csengenek ismerősen, pedig ezek csupán variációk egy témára, ahol is a téma az MPEG-4 Part 2. A DivX mondhatni a videók MP3-a. Népszerű lett, hiszen kevés helyet foglal, viszonylag jó minőséget lehet vele elérni, és a családi videók tárolásától a kedvenc mozifilm hurcolásáig mindenre alkalmas. A sok variáció miatt viszont sokszor okozhat problémát a laikusoknak, főként a letöltött filmek esetén, ahol nincs szabvány arra, hogy ki milyen kodeket használva tömöríti le a napi betevőt.
A teljes sikerhez egyesek a VLC, mások az Mplayer nevű programra esküsznek. Mindkettő hatékony lejátszó program, ismerik szinte az összes létező formátumot, mindenki számára könnyen kezelhetőek. Sok ember a BS Player hívők közé sorolja magát, ami szintén megbírkózik a legtöbb tartalommal, de hangformátumok terén azért meg lehet izzasztani, kezdőknek nem biztos, hogy javallott. Akik pedig úgy érzik, hogy maradnának a jól megszokott Windows Media Player megoldásnál, azoknak a kodek csomagok helyett alapvetően csupán néhány apró programocskát kell feltelepítenie és 99%-hogy ezek nem akadnak össze önmagukkal és le tudnak játszani minden manapság előforduló videófájlt. Az apró kis manók pedig ezek legyenek:
Remélhetőleg az összeállítás hasznosnak bizonyult a formátum-dzsungelben tévelygők számára. Természetesen a felsoroltak mellett még millió egyéb formátum létezik, melyről a megfelelő helyen végtelen információ gyűjthető, de ezekre a földi halandónak vajmi kevés szüksége lehet a hétköznapokban.