Berta Sándor

15 éves az SMS

A világon az első rövid szöveges üzenetet 1992 decemberében küldték el Nagy-Britanniában. A feladó egy számítógép előtt ült és várta, hogy a mobiltelefon tulajdonosa megkapja-e a küldeményt. Megkapta, s ezzel egy új sikertörténet kezdődött.

Napjainkban az SMS legalább olyan népsze­rűségnek örvend, mint az e-mail és kevesen tudnának lemondani róla. Nem véletlen, hogy a britek küldik azóta is a legtöbb rövid szöveges üzenetet évente. De más államok polgárai sem panaszkodhatnak: Német­országban tavaly 22,5 milliárd SMS-t küldtek az emberek, idén pedig ez a szám várhatóan meghaladhatja a 23 milliárdot. Egy német állampolgár átlagosan évente 280 SMS-t ír. Összehasonlításul: 1999-ben ugyanez a szám még csak 44 volt. "Az ok egyszerű: az árak egyre csökkennek és a kártyás csomagok bevezetése SMS-írási robbanáshoz vezetett" - jelentette ki August-Wilhelm Scheer professzor, a BITKOM szakmai szervezet elnöke.

Az SMS elterjedése abban is kereshető, hogy már azelőtt lehetővé tette az információk továbbítását - gyakorlatilag bármely időpontban és napszakban - mielőtt az e-mail a mindennapi emberek között elterjedt volna. Küldését és fogadását 1994 óta minden a piacra kerülő mobil készülék támogatja.

A rövid szöveges üzenet térhódítása új folyamatokat is elindított, elég például csak a különböző szótaghelyettesítő jelek megjelenésére gondolni. S a fejlődés nem állt meg itt: ma már SMS-ben vehetünk jegyeket, fizethetünk a parkolásért vagy az autópálya használatért, de a banki szolgáltatásokat is biztonságosabbá teszi.

Az SMS-hez képest jelentős hátrányban van a nagy tudású testvér, az MMS. Ugyan néhány éve sok mobiltelefonról már e-maileket is lehet küldeni és fogadni, azonban ez sem csökkentette az SMS-írási kedvet, sőt, szakértők szerint a megoldásnak még koránt sem kell távoznia a távközlési piacról. "Ezt semmi nem indokolja, ráadásul túlzottan részévé vált a mindennapjainknak." - nyilatkozta August-Wilhelm Scheer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • seci #22
    Az SMSnek van egy kevesek altal ismert/hasznalt elonye is: tudsz visszaigazolast kerni az uzenet kezbesiteserol. Azaz ha valakinek ki van kapcsolva a telefonja, kuldesz ra egy uzenetet, akkor latod, hogy mikor kapcsolta be a telcsijet (es kezbesitodott az SMS).
    -seci
  • seci #21
    Ez a brit SMS dolog inkabb urban legend, mint valosag. En 2000 ota elek itt, a mobiltelefon 2000-ben olyan ritka volt erre, mint a feher hollo, a lefedettseg katasztrofalis volt, amikor mar otthon/Finnorszagban nagyon sok embernek volt keszuleke es hasznalta is.
    Angliaban ugy 2002-2003 kornyeken kezdodott a mobil-boom, sokkal kesobb, mint a vezetekes telefonnal nem rendelkezo orszagokban.
    -seci
  • Nortu #20
    Marha egyszerű. Akinek nem tetszik, ne használja, aki kijön vele, az igen. Összességében népszerű dolog, fikázni ezért teljesen felesleges. Szerény véleményem szerint is jó dolog, mert pl. van amit nehezebb szóban elmondani, mert ilyenkor rögtönözni kell, az sms pedig többszöri nekifutásra addig szerkeszthető, míg megfelelőnek nem találjuk. Szerintem.
  • Roli012 #19
    nos, mivel elég kevés ismerősömnek van email-képes telefonja, és nem nagyon hordoznak maguknál pda-t/notebookot, az sms a leggyorsabb út hogy elérjünk valakit. ráadásul akkor is kommunikálhatunk ha pl.rán ülök :D
  • Molnibalage #18
    Ilyen helyzeteken kívűl nem is írok SMS-t... Volt olyan, hogy 6(!) hónapig nem küldtem egyet sem. Átlagban is havi 1-nél kevesebbet küldök.
  • nipponia #17
    Ennyi erővel az email-és is egy nagy hülyeség. Hívd fel és egyből meg is kapod a választ. Az email egyetlen előnye, hogy jóval tartalmasabbat lehet közölni a célszeméllyel mint sms-ben. De hát az sms-t nem is arra találták ki, hogy életed regényét közöld vele. És az sms könnyebben kontrollálható mint a hívás. Mert azért amikor felhívsz valakit valamiért, akkor nem egy-két percet beszélsz vele átlagban hanem több percet. És máris ott vagy, hogy többe került felhívni mint sms-t küldeni. Emailhez visszatérve, az sem ingyenes. Ki kell perkálni a havi díjat az internet elérésért. Míg az smsnél csak magáért az üzenet elküldéséért fizetsz. Ha nem küldesz smst nem fizetsz. Ha nem küldesz emailt, akkor is kifizeted a havidíjat.
  • vadmotoros #16
    Pl zajos helyeken "életet is menthet", velem nemrég közölték hogy már csak 2 hely maradt egy vizsgára, és kellene sietni a jelentkezéssel, mindezt sms-ben, mert épp a metrón voltam és nem hallottam semmit amikor hívtak.
  • opeca #15
    Az SMS egy nagy kaki.
    Persze a hülye fogyasztói társadalomra mindent rá lehet sózni.
  • FecNiii #14
    A múltkor volt egy dokumentumfilm a Discovery-n pont a mobil és az SMS feltalálásáról. Érdekes volt! Azt hiszem az ipod forradalom című sorozat volt az! Akit érdekel nézzen utána! Például abban azt mondják hogy az SMS-t brit fiatalok fedezték fel, mert hogy eredetileg ezt a funkciót csak a szolgáltató használta rendszerüzenetek küldésére, de mint kiderült ez két ügyfél között is működik és akkor még ugye ingyenes volt mert szolgáltatóknak ez eszébe se jutott. így a fiatalok ingyen komunikáltak egymással. amit ugye a szolgáltató nem hagyhatott szal ezentúl pénzt kért érte, és íme megszületett az SMS.

    Amerikában 2000 után került csak az SMS a szolgáltatások közé addig azt se tudták mi az, és hát ez ugye 8 évvel a feltalálás után volt. Amerika a hétköznapi elektronikában igencsak európa mögött van vagy legalábbis a XX.század végéig igencsak le volt maradva legalábbis én így tapasztalatam anno.
  • jeti00 #13
    Hatalmas dolog az sms, nem kell bántani, nem halunk bele pár ft-ba pláne ahogy már lentebb is írták vlki olyan helyen van ahol nem hívhatod fel vagy csak egyszerűen üzenetet szeretnél hagyni.. gondban is lennénk nélküle :)