Berta Sándor

SMS-könyvtár a gyorsabb gépeléshez

Drezdai kutatók olyan megoldáson dolgoznak, amely megkönnyítené a sokat SMS-ező felhasználók számára a szövegek bevitelét.

A Drezdai Műszaki Egyetem számára dolgozó GWT-TUD GmbH kutatócsoportját a 37 éves Oliver Jokisch vezeti, aki az elmúlt hónapokban több száz rövid szöveges üzenetet olvasott el és tanulmányozott át. Az adatbázis jelenleg 1,2 millió szót és több tízezer rövid szöveges üzenetet tartalmaz. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy mindenki, aki vállalja, hogy regisztrálja magát egy oldalon és meghatározott témákban 110 SMS-t begépel, 10 eurót kap, amit a PayPal rendszerén keresztül juttatnak el az önkéntes segítőknek.

Jokisch és kollégái olyan technológiákon dolgoznak, amelyek segítségével a jövőben a felhasználók az eddiginél jóval egyszerűbben és könnyebben írhatnak majd SMS-eket. A célok között szerepel a mobiltelefonok ergonómiájának javítása is. "Azt szeretnénk, ha a jövőben az SMS-ek írása kevésbé terhelné meg az emberek ujjait és gyorsabban történne. Éppen ezért olyan intelligens megoldásokon dolgozunk, amelyek képesek teljes mondatokat befűzni a meglévő szövegbe. Ehhez azonban elemeznünk kell az egyes üzeneteket és keresnünk kell a gyakori szóismétléseket" - hangsúlyozta a szakember.

A munkát segítette a Siemens mobil részlegével való együttműködés, azonban annak eladása a BenQ számára, majd a csődje, komolyan visszavetette a fejlesztéseket. A mostani kutatásokat a Drezdai Műszaki Egyetem támogatja. A csoportnak egy megfelelő rendszer létrehozásához több mint 100 000 SMS-re lenne szüksége, eddig azonban kereken 500-an segítettek a tudósoknak. Az adatbázis elkészítéséhez még legalább ugyanennyi önkéntesre lenne szükség.

Robert Lange egyike a segítőknek. A 25 éves hallgató örült a felajánlott 10 eurónak is. "Csak az elején volt nehéz, utána minden jött magától, alig tudtam abbahagyni az SMS-írást" - mondta az önkéntes. Jokisch reméli, hogy az adatbázis még az idén nyár végéig teljes lehet. Közlése szerint az emberek által legtöbbet használt szó az én, ezt követik a sürgető, felszólító szavak. "Nagyon egyénieskedők vagyunk. Mindig egyre többet akarunk másoktól, de csak ritkán köszönjük meg a segítségüket, tanácsaikat" - közölte Oliver Jokisch.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kernerster #3
    én bluetooth-on szopktam a pad alatt dolgokat küldözgetni egy olyan java-val ami alkalmas az egyszerű chat-re
  • tntcoder #2
    Az SMS előnye az aszinkron kommunikációban van, magyarul: nem kell egymást online zaklatni... Persze létezik a pad alatt az osztálytársaknak sms-t küldő szubkultúra is, ha valakinek ez kell, akkor tegye - de alapvetően nem erre találták ki :)
  • PyRex #1
    Sosem értettem meg azt, aki sokat SMS-ezik. Nekem pl. alig kerül többe 1 percen keresztül beszélni, mint elküldeni egy SMS-t, amibe az 1 perchez képest kb. tized annyi információt tudok beleírni...

    Szerintem ennek kb. 4 éve lett volna értelme.