Berta Sándor

Nem szabályos az SMS elbocsátás

A korszerű technika kihasználásával egyre több munkáltató hozza SMS-ben alkalmazottai tudtára, hogy a továbbiakban nem számít a munkájukra.

Beate Richter teljesen megdöbbent, amikor az egyik este negyed tízkor váratlanul SMS-t kapott a főnökétől. Az üzenet így kezdődött: "Sajnos a mai nappal ki kell, hogy rúgjalak." Amikor a nő magához tért az üzenet okozta sokkból, úgy döntött, hogy segítséget kér, mivel nem érezte jogosnak sem az elbocsátását, sem a felmondás módját. Az ügyét a Bécsi Munkaügyi Kamara karolta fel - méghozzá sikerrel. A Bécsi Tartományi Bíróság ugyanis ítéletében kimondta, hogy a munkaviszonyt nem jogszerűen szüntették meg, mivel a törvény - írásos munkaszerződés megléte esetén - kizárólag írásbeli felmondást tesz lehetővé, amelyen szerepelnie kell a két fél aláírásának. A nőnek a bíróság kártérítésként egy, a 3 hónapos fizetésével megegyező felmondási összeget ítélt meg.


Az ilyen és hasonló esetek egyre gyakoribbak nemcsak Ausztriában, de a világ más országaiban is. Talán a vezetők úgy vélik, a hagyományos szóbeli és írásbeli megoldásokhoz képest így megelőzhetők a viták, a kellemetlen pillanatok és helyzetek.

"Az SMS-ben való felmondás már nem számít újdonságnak napjainkban, sok munkáltató hiszi azt, hogy a mobiltelefonjával gyorsan elintézhet mindent. A probléma csak az, hogy egy SMS-sel csak nehezen lehet azonosítani egy adott személyt. Ráadásul az ítélet precedens értékű, mert kimondja, hogy ha a két fél előzőleg írásos munkaszerződést kötött, akkor annak felmondására nem elég egyetlen SMS" - hangsúlyozta az ítélettel kapcsolatban Hans Trenner, a Bécsi Munkaügyi Kamara munkajogi szakértője.

Az SMS-ben való felmondás Hans Trenner szerint azért sem megfelelő mód egy munkaviszony megszüntetésének, mert az üzenet kitörlődhet, elveszhet és nem árt, ha az embernek papírja van arról, hogy kirúgták valahonnan. Hiszen papír, ezáltal bizonyíték nélkül, nehéz például munkaügyi pert indítani. Trenner hozzátette: a védettség különösen a képzés alatt személyeket, illetve a hátrányos helyzetű munkavállalókat (terhesek, mozgássérültek stb.) illeti meg.

Nagy-Britanniában évekkel ezelőtt egy hasonló eset váltott ki nagy vitát. Akkor kör e-mailekben és SMS-ekben 2500 munkatársának hagyott üzenetet az Accident Group nevű cég. Az érintetteknek fel kellett hívniuk egy telefonszámot, ahol egy üzenetrögzítő közölte velük, hogy: "Amennyiben nem kapnak további telefonhívást tőlünk, akkor úgy tekintheti, hogy azonnali hatállyal el van bocsájtva."

A dolgozók megkapták az aktuális havi bérüket és felszólították őket, hogy a céges bútorokat és autókat haladéktalanul adják le. Sok alkalmazott azonban érthetően feldühödött és hazavitte a vállalat számítógépeit és a bútorokat. A cég vezetői arra hivatkoztak, hogy nem lett volna idő a 2500 munkatárssal való egyenkénti elbeszélgetésre és a szigetországban egyébként sem kötelező az írásos felmondás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jefferson83 #9
    Én mellé még jól pofán is vágnám :))
  • spydee #8
    utánna, én a bombázó "Gizike" nevében írnék neki randira hívó sms-t, majd találkozót a feleségével is ugyanott...ha a házassága tönkre megy, akkor elindul egy lejtőn a munkájában is és idő kérdése, mikor kapja Ő az sms-t a cégtulajdonostól!:))
  • Tetsuo #7
    Tudsz ilyen télleg működő oldalt??
  • Gerygrey #6
    Van olyan SMS küldö oldal, ahol tetszőlegesen megadott telefonszámot lehet megadni, és a címzettnél az jelenik meg mint feladó. Ha a felettesem így mondana fel nekem, én is küldenék neki hasonló SMS-t a vezérigazgató nevében másnap, és még meg is indokolnám a felmondást: "A cég egyik legfontosabb emberétől való megfosztása" :D
  • cateran #5
    Leborulok elötted,hogy csak ránézel egy munkáltatóra és megmondod hogy mennyire lesz szemét...nem semmi....
  • Csaba42 #4
    De azt te honnan tudod, hogy SMSben rúgja ki az alkalmazottait egy adott munkáltató? Benne lenne a szerződésben valami hasonló? Mert ha igen, akkor erre majd odafigyelni jó.
  • PíszLávJuniti #3
    És ha smsben vesz fel a munkáltató ?:)
  • Commandante #2
    Én meg ilyen szemétláda munkáltatóval nem irnék alá munkaszerzödést...
  • Csaba42 #1
    Az ilyen pofátlanul szemátláda munkáltatóból kiperelném a sz*rt is!