Gyurkity Péter

Az XO laptop megnyitását kérik az OLPC-től

Egy külön amerikai weboldal indult útjára a napokban, amelyet abból a célból hoztak létre, hogy ily módon bírják rá az alapítványt a terjesztés és a célterületek kibővítésére, hogy a fejlett országok is bőven kapjanak a készülékekből.

A stílusosan XOforall.com névre keresztelt weboldal azt a gondolatot emeli ki, hogy a hagyományostól eltérő fejlesztés nemcsak a fejlődő országok intézményei és lakosai számára, de legalább annyira a fejlett országok fiataljainak is fontos mérföldkövet jelenthet, amelyet vétek lenne elhanyagolni. Éppen ezért azt kérik az alapítványtól, hogy ne csak korlátozott időtartam alatt és korlátozott számban tegye elérhetővé fejlesztését a fejlett világban, hanem teljesen nyissa azt meg a piac előtt, hogy mindenki hozzáférjen.

A fejlesztés kapcsán több probléma támadt a fejlesztés utolsó időszakában, a sorozatgyártás beindításával. A legfőbb gondot az ár jelenti, ez ugyanis az eredetileg tervezett 100 dollárról pontosan a duplájára ugrott, a fejlett országok lakosai pedig négyszeres áron, 400 dollárért juthatnak hozzá, igaz ezzel egy második példányt adományoznak a nagy szükségben lévő régiók lakosainak. A fejlett világban jelenleg ez az egy akció elérhető, ez azonban az oldal alapítói szerint súlyos hiba.

A lépés rámutat az OLPC és azon belül Nicholas Negroponte felfogására is, amely a fejlődő területeket helyezi előtérbe, a fejlett ipari országoknak csak kisegítő szerep jut.

Az oldal a laptop több olyan előnyére hivatkozik, amelyek még akár az Egyesült Államok iskoláiban is jól jönnének. Ilyen a fogyasztás, hiszen a készülék lítium-ferro foszfát akkumulátora a zöld-fehér laptop igényeinek megfelelően 2-8 wattos fogyasztást elégít ki, és a hagyományos készülékekkel ellentétben nagy melegben, akár 38 fokban is gond nélkül üzemel, illetve tölti fel magát. Különböző kiegészítő megoldásokkal - kurbli, húzókar, illetve speciális tehénmeghajtás - biztosítani tudják a folyamatos energiaellátást, ez pedig akár a katasztrófa-sújtotta területeken is jól jöhet a kapcsolattartásban és a folyamatos kommunikációban.

Kérdés, hogy az OLPC illetékesei mennyiben lesznek hajlandók újragondolni stratégiájukat, hiszen a jelek szerint ők továbbra is a fejlődő régiókat részesítenék előnyben. Kétségtelen, hogy nagyobb piacon, nagyobb darabszám esetén a sorozatgyártás és az ár is kevesebb gondot okozna, ám a döntés az ő kezükben van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • beef #19
    Így 1-2 darabra levetítve tényleg jobb vásárnak tűnik, de azért ebből a modellből biztos nem áll használtan (olcsón) rendelkezésre több százezer darab.
    Ami ugye alapfeltétele az elterjedésnek.

    Az meg, hogy ez a teljesítmény kicsi, hát igen. Újra meg kell tanulni programozni, optimalizáni :)
  • Mice #18
    nem tom az enyém vadiújan mennyi lehetett de nálam jelenleg egy penti750 lifebook s van, és ez azért már sokmindent kapott tőlem, de még mindig marhajól bírja. annó meg vettem 60k-ért használtan.

    nem egy kis vakeger 7 colos lcd hanem 12-es van benne és összecsukva se nagyon mint egy spirálfüzet
  • Mice #17
    ez alatt azt értettem, hogy lehet itt szórakozni azzal, hogy x államba nem adok el v. csak hülye feltételek mellett aztán jön egy másik cég és lazán alákínál

    ennyi

    ezért
  • hoyuka #16
    Igen, nem "PC" ez, az biztos. De jo lehet pl. chatelesre, forumozasra, egyszerubb web-site-ok bongeszesere, tanulashoz (matek, fizika, programozas, CAD stb.) Ez szerintem eleg ahhoz, hogy a szegenyebb videkeken felnovo emberek ne idegenkedjenek a "nagy PC"-ektol.
    Nincs az kizarva, hogy lehessen egy ilyen gepre programokat vagy mas OS-t installalni (persze lehet, hogy ez nem lesz egyszeru politikai es uzleti okokbol).

    Nem is biztos, hogy ugy kell ezt a cuccot megkozeliteni, hogy egy nagyon "buta" PC-es notebook, hanem ugy, mint egy billentyuzettel ellatott "okos" Handheld eszkozt.

    Ha elterjed, akkor e kore is kialakul egy scene, aki szeretni, hasznalni fogja es fejleszt ra. Lehet ezzel nyerne vmit a PC-es vilag is, mert a mai szoftverek nagy resze nem azert annyira eroforrasigenyes, mert olyan sokat tudnak. Hatha visszaternek az eszeru SW fejlesztesek a PC-es vilagba is.
  • sathinel #15
    Igen igazad van. De ezzel akkor nem oldódik meg hogy az emberek kicsit jobban belemélyedjenek a számítógép kezelésébe. Mivel ezekre valsz durván optimalizált progik lesznek. A gond manapság is hogy 1-2 év után csak annyit tud néhány ember, hogy hová kell kattintani 2-3x, majd használ 1 progit. Semmit nem tanulsz meg így. A pc-ben pont az a szép, és ez tanít meg hogy működik, hogy folyamatosan új driverek, progik, stb amiket fel kell telepíteni, és játszani velük. Egy idő után nem kell nekik mindent megmutogatni. Ebből az eszközből max munkára amit mondtál nagyon jó lehet. De ott is spec feladatokat lát el és csak megtanulják használni mint egy számológépet. Ez nem PC szerintem így.
  • hoyuka #14
    Az OLPC-nek nem nagyon latom alternativajat. A 100-110k-ba kerulo gepek sokkal rosszabbak, mert:
    - nagyok, nehezek
    - nem strapabirok
    - sokat fogyasztanak
    - ugyan nagyobb kapacitasuak (CPU, Memoria, Storage), de ez nem szamit, csak a bullshit programok miatt szuksegesek, jol megirt altalanos hasznalati programok szereny hardverrel is beerik

    Egy gyerekeknek keszult laptop igenis legyen konnyu es strapabiro! Ne legyen problema, ha zsivanykodas kozben veletlenul lelokik a padrol vagy beleesik egy pocsojaba.

    Az EeePC tenyleg pofasabban nez ki az OLPC-nel es nagyobb kapacitasu, de szanalmas hogy 3 ora az uzemideje netezes kozben, amikor vegig szinte 0-10%-os a CPU kihasznaltsag (Ezt az uzemidot nagy kapacitasu notebookok is hozzak kozepterhelesen). Egy olyan geptol amiben HDD helyett Flash van legalabb 8 ora uzemidot varnek. Na raadasul az EeePC is egy ekszerdoboznak nez ki, nem egy strapabiro hasznalati targynak.

    OLPC szeru gepek nem csak gyerekeknek lennek jok, hanem pl. autoszerelonek, aki nyugodtan hozzanyulhatna olajos kezzel, mikozben kiolvassa az auto diagnosztiaki adatait.
  • beef #13
    Úgy látszik nem akarod megérteni, hogy ez más közönségnek készül.
    Itt az a lényeg, hogy kicsi, könnyű, strapabíró és hosszú üzemideje legyen.
    Ez pont megfelel a célnak, míg az általad említett laptopok nem.
    Persze itt nem is az a cél, hogy Crysis elfusson rajta :)
  • Sirus86 #12
    Egy ilyen kisfogyásztású laptop kellene, nomrális külsővel némi több szolgáltatással, és máris vennék egy ilyet :) Egy 4,4 amperes akkuval nem 3 órát menne, mint az ibm subntoim, hanem egy napot :D
  • duke #11
    Asus Eee PC
    http://prohardver.hu/teszt/asus_eee_pc_kiprobaltuk_meggyozott/eee_pc_kivulrol.html

    Ez is csak 200 dollar,jobban is nez ki,900-as proci,ja es barki megveheti.
  • sathinel #10
    lol a mobilom sem szoktam dobálni mert nem arra van. ha valaki laptoppal akar labdázni, dobálózni ahhoz lehet jó játék, de minek? Retardált állatoknak ne adjunk laptopot. Mikor megkaptam az első commodore64-et, azt sem kezdtem el dobálni mert tudtam hogy értékes.(vagyis nekem az volt)Vannak dolgok amiket nem kell dobálni. Megkéne szokni hogy vigyázunk az értékekre. Teljesítményben, és mire tudod használni, kb 1000x töbebt tudnak. Napon nem látom a kijelzőjét?? ha már kicsi és értelmes dolgot akarok akkor PDA vagy laptop ami tud is valamit. Vagy olcsó vagy nem . Amit mondtak az rohadtdrága. ennyiért akkor megveszem ezeket, és a win, linux alkalmazások nagyrésze elfut rajta. A másikon???? minek hasonlítanám 200k feletti laptophoz? azokkal fel sem tudná venni a versenyt. igaz már ezekkel sem.