Berta Sándor

Firefox: túl a 400 millió letöltésen

A népszerű alternatív böngésző sikertörténete újabb mérföldkőhöz érkezett. A Mozilla Alapítványnál a napokban regisztrálták a 400 milliomodik Firefox-letöltést.

A Firefox világszerte népszerű és emiatt, valamint a növekvő piaci részesedésének köszönhetően komoly alternatívát jelent az Internet Explorer számára. A program először 2004 novemberében, az első végleges verzió megjelenése után mutatta meg oroszlánkörmeit, amikor a szakemberek alig 99 nap alatt több mint 25 millió letöltését regisztrálták. Hat hónappal később ez a szám már elérte az 50 milliót, egy év után, 2005 októberében pedig a 100 milliós álomhatárt is. Újabb esztendő elteltével, 2006 júliusában a Firefox már 200 millió letöltéssel büszkélkedhetett.

Idén szeptember elején pedig a népszerű böngésző átlépte a 400 milliós letöltési határt, ami jól mutatja, hogy a programban még vannak tartalékok és koránt sem lehet leírni. A Firefox bebizonyította, hogy óriási pénzösszegek nélkül, csupán kevés pénzből, összefogással is lehet egy jól működő, népszerű és korszerű szoftvert készíteni, amely hatalmas reklámkiadások nélkül is megtalálja az utat a felhasználókhoz és a cégekhez. A Spread Firefox oldalon éppen ezért elsősorban az önkéntesek munkáját és támogatását köszönték meg - nem véletlenül.

Persze nem minden letöltő használja is a Firefoxot. Becslések szerint csak a letöltők fele próbálja ki a szoftvert és az utóbbi felhasználók fele rendszeresen használja is a böngészőt. A XiTi Monitor nevű francia piackutató cég legutóbbi felméréséből az szerint, hogy a Firefox aktív felhasználóinak száma havonta átlagosan 3,7 százalékkal nő, a piaci részesedése pedig Európában már elérte a 27,8 százalékot. Ezzel párhuzamosan az Internet Explorer piaci részesedése tovább csökkent és jelenleg Európában 66,5 százalék. A Firefox Szlovéniában (47,9 százalékos piaci részesedés) a legnépszerűbb, a második Finnország (45,4 százalék), a harmadik Szlovákia (40,4 százalék), a negyedik pedig Magyarország (39,7 százalék).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M0rph3u5 #52
    én is csinálok weboldalakat, de elintézem azzal, h ha szart(IE) használsz, ne csodálkozz!:D

    amúgy nekem most kb. 20 megnyitott oldal van FF-ban megnyitva és 210MB-nál tartok... de nem zavar, mivel van még 1,5GIGA szabad memóriám:P
  • cousin333 #51
    Köszönjük, hogy megoszottad értékes tapasztalataidat :).
  • jin #50
    Én méág olyan ratiy böngészőr nem nagyon láttam, mint az Opera. A Firefox közelében sincs!
  • Charybdis #49
    Az Internet explorer része a Windowsnak, ezért egyes részei az operációs rendzser indulásakor már betöltődnek, így könnyebb gyorsabban indulnia. Meg persze a memóriahasználatához hozzá kell számolni, hogy a Windows mennyivel több memóriát használ amiatt, hogy már eleve betölti az IE egyes részeit.
  • Charybdis #48
    Ja, egyébként pár napja történt: Meg volt nyitva az IE7, de nem csináltam vele semmit. Erre egyszer csak kiírja a NOD32, hogy az IE-n keresztül valami vírus akar települni. De mondom, hozzá se nyúltam az IE-hez akkor épp, csak meg volt nyitva. Pedig Win XP SP2-höz minden frissítés fenn volt.
    (Más kérdés, hogy a vírusnak esélye sem volt a tűzfal+vírusírtó+anti-spyware ellen, IE ide vagy oda)
  • Charybdis #47
    Igen igen, végre valami legyőzheti az IE-t. Nagyon részletes leírás arról, miért veszélyes (a honlapkészítőkre és a felhasználókra) az IE:
    http://www.webdevout.net/ie-is-dangerous

  • Sil78 #46
    Mondta valaki, hogy az IE modern böngésző? ;-)
  • lezso #45
    De az IE-ben egyáltalán nincsen, a többi böngészőt meg nem ismerem és nem is akarom megismerni.
  • Sil78 #44
    Persze, jó is az, én is szeretem. :-) Még amikor nem volt benne alapból, akkor is használtam a Session Saver kiterjesztést, pedig először idegenkedtem tőle, de hamar rákap az ember.
  • Sil78 #43
    A memóriahasználaton a 2.0-ban elég sokat javítottak az 1.5-höz képest. Néhány további lehetőség:

    - Figyeljetek oda, hogy a pluginekből (pl Java, Flash) mindig a legfrissebb legyen fent, ezek is okozhatnak túlzott memóriahasználatot.

    - Vannak olyan kiterjesztések is, amik "szivárognak". Ezeket is frissítsétek rendszeresen, és ha túlzott memóriahasználatot tapasztaltok, ellenőrizzétek Csökkentett módban (kiterjesztések nélkül) is. Ha úgy jelentősen kisebb, akkor valamelyik kiterjesztés okozza.

    - Okozhatnak túlzott memóriahasználatot külső programok is, pl a WindowBlinds (ha ezt használjátok, akkor a Firefoxot érdemes berakni a kivételek közé).

    - Érdemes a letöltések előzményeit rendszeresen takarítani, akár automatikusra állítva. Ha túl sok a letöltési előzmény, attól nemcsak belassul a Firefox, hanem a memóriahasználat is megnő.

    - Az, hogy egy program az idővel egyre több memóriát foglal, Windows esetén teljesen normális. A Windowsban az a "szabad" memória, amire a többi programnak éppen nincs szüksége. Alapból a Firefox is akkor szabadítja fel az általa használt memória egy részét, ha egy másik programnak kell. Van egy config.trim_on_minimize nevű about:config-os preferencia (alapból nem látszik, létre kell hozni, logikai típusú), amit true-ra állítva a Firefox az ablak minimalizálásakor is "kicsapja" a lemezre. Ettől viszont nehezebben "ébred fel", ha ott hagyod egy időre és nem használod.

    - Van egy browser.sessionhistory.max_total_viewers nevű preferencia, ez a gyors előre-vissza lépegetéssel kapcsolatos. Azt határozza meg, hogy max hány oldalt tároljon a Firefox a memóriában ahhoz, hogy az előre-vissza nyilakra kattintva ne kelljen újrarenderelnie az oldalt (hanem csak simán visszalépjen).
    Lehetséges értékei:
    0: ekkor ki van kapcsolva, egy oldalat se tároljon így.
    pozitív számok: tárolt oldalak maximális száma (1 oldal elvileg kb 4MB RAM-ot "foglal")
    -1 (alapérték): a rendelkezésre álló memóriától függ, 32 MB RAM esetén 0 oldal, 64-nél 1, 128-nál 2, 256-nál 3, 512-nél 5, 1GB és afelett 8.


    - Van egy browser.cache.memory.capacity nevű preferencia (alapból nem létezik, létre kell hozni), ami az ún. "memory cache" maximális méretét határozza meg KB-ban. 1MB = 1024 KB. (A "disk cache" avagy Gyorsítótár és a "memory cache" aktuális értékeit az about:cache címen lehet amúgy megnézni.)
    Lehetséges értékei:
    0: kikapcsolva, ne tároljon semmit a memory cache-ben
    pozitív szám: memory cache maximális értéke KB-ban
    -1 (alapbeállítás): a rendelkezésre álló memóriától függő érték (Firefox 2-ben némileg csökkentették az alapértékeket, lásd lentebb). Azaz (próbálok táblázatot csinálni belőle):
    RAM ______ 1.5 ___ 2.0
    32 MB ___ 2048 __ 2048
    64 MB ___ 4096 __ 4096
    128 MB __ 8192 __ 6144
    256 MB _ 14336 _ 10240
    512 MB _ 22528 _ 14336
    1 GB ___ 32768 _ 18432
    2 GB ___ 45056 _ 24576
    4 GB ___ 59392 _ 30720
    8 GB ___ 75776 _ 32768
    Ez a Firefox memóriahasználatának csak egy része, de ezen lehet csökkenteni, ha az alapértéknél kisebbet állítotok be. Viszont ez lassítja a korábban meglátogatott oldalak (főleg a biztonságos oldalak) betöltését.

    - Van egy browser.cache.memory.enable nevű preferencia is, ez az előbbihez hasonló, de logikait típusú. Csak sima ki-be kapcsolásra jó, ha true, akkor tárolhat képeket, a böngésző elemeit és a biztonságos oldalak elemeit a memory cache-ben, ha false, az meg ugyanazt eredményezi, mint a browser.cache.memory.capacity 0-ra állítása.

    (Egyébként én sose tapasztaltam memóriazabálást, pedig átlag 50-60 kiterjesztés van fent, és egészen tavaly őszig egy PII-m volt, Win98-cal és 128MB RAM-mal. De se a régi gépen, se az újon, se a munkahelyin nem volt gond vele. Az Opera sokkal többet evett, és még lassabb is, mint egy rendesen beállított Firefox.)