Gyurkity Péter

Átírják a Firefox nagy részét

A nyílt forráskódú böngésző forráskódjának legnagyobb részét módosítják a fejlesztők, hogy fokozzák a biztonságot és elkerüljék a nagyobb sebezhetőségek kialakulását. A Mozilla a Safari térnyerésétől tart.

Az alapítvány célkitűzéséről és a programozók jelenleg is zajló munkájáról Window Snyder, a biztonságért felelős igazgató beszélt az InformationWeek magazinnak adott interjúban. A Firefox 3 várható változtatásairól már több alkalommal beszámoltunk, ám ezúttal nem a részletekről, hanem az általános célokról és elképzelésekről esett szó, amelyek meghatározzák a fejlesztés menetét. Ebben pedig a biztonság és a teljesítmény növelése kapja a fő hangsúlyt.

Ennek érdekében a böngésző forráskódjának túlnyomó részét teljesen újraírják, illetve módosítják a moduláris felépítés jegyében, valamint a nagyobb sebezhetőségek elkerülése érdekében. A natív kódot több helyen felváltja a menedzselt, vagyis a virtuális gépen futó kód, amely egyúttal a memóriakezelési hibákat is megelőzi, kevesebb teret hagyva az esetleges támadóknak. Emellett a fejlesztők igyekeznek jobb védelmet kialakítani a káros tartalmakat magukba foglaló weboldalak ellen, követve a Sophos útmutatásait, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi hónapokban igencsak megnövekedtek az ilyen jellegű támadások.

A kártevők másik fontos csoportja az adathalász jellegű fejlesztések, amelyek ellen szintén igyekeznek jobban védekezni, ám a részleteket egyelőre megtartják maguknak. Eredményként könyvelik el, hogy míg tavaly a felhasználók 90 százaléka 9 nap alatt frissített az 1.5.0.5-ről az 1.5.0.6-os verzióra, ezt idén a 2.0.0.3 és 2.0.0.4 esetében már 6 nap alatt lebonyolították.

John Lilly, a Mozilla ügyvezető igazgatója eközben érdekes bejegyzésben kommentálta Steve Jobs beszédét, amely a Safari előzetesének bemutatása alkalmából hangzott el. Az alapítvány vezetése figyelmét két ábra keltette fel, amelyen a böngészők versenyének jelenlegi állása, valamint egy jövőbeni, elképzelt állapot volt látható. Ez utóbbin a Safari már egyedül állt szemben az Internet Explorer túlerejével szemben, ami azt jelzi, hogy az Apple a Firefox felhasználóit szeretné átcsábítani saját táborába.

Ezzel egy kétpólusú verseny alakulna ki, amelyben a két nagy cég fejlesztése, az IE és a Safari maradna talpon, nem hagyva esélyt az alternatív megoldásoknak. Ennek ellenére Lilly üdvözölte az új versenyző megjelenését, bár egyértelművé tette, hogy ők továbbra is a web nyitottságát tartják a legfontosabbnak, nem pedig a többiek eltiprását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Faterx #39
    A "többnyire" a bibi, mióta az ie frssített 7-re nekem csak abban hajlandó win-t frissíteni. Aztán ie7 uninstall, újra beállítom alap FF akkor is ie(6) ról frissít, mivelhohy alapból visszaáll ie6-ra. (Az egy más dolog hogy FF-ból is lehet linkkel frissíteni)
  • Sil78 #38
    Ha be van állítva alapértelmezett böngészőnek, akkor többnyire abban nyílnak meg a linkek. (Persze vannak programok, amik nem az alapértelmezett böngészőt indítják el, hanem mindenképp az IE-t.) Érdemes megnézni a Vezérlőpult / Programok telepítése és törlése / Programok hozzáférhetősége és alapértelmezései résznél is.
  • feamatar #37
    nem tom ki akkora láma hogy vírust/trójait/bármit szerezzen IEvel, oda kell figyelni és kész... javarészt én is firefoxot használok csak a tabok miatt, bár az is van iehez, egy mezei usernek szinte teljesen mindegy hogy milyen böngészőt használ ha ésszel teszi azt. Ha nem ésszel teszi akkor firefoxon is ugyanúgy megfertőzi a gépét valami...
  • Penge4 #36
    "Remélem a Ff kódok átírásával nem teszik tönkre ezt a remek böngészőt - és fejlesztőkörnyezetet!"

    Maximum a biztonságát javítják, a motorját cserélik ki, hogy gyorsabb legyen és esetleg még a memóriazabálási problémákat is megoldják.

    "Nem tudom milyen csoport fog átállni a Safarira, de sok jövőt nem jósolok neki az tuti."

    Hát Firefox és Opera userek tuti nem.

    "Sajnos ezt még nem sikerült semmilyen formában kiírtani, pedig a Firefox a default böngésző."

    Akkor halkan megsúgom: egy telepítés nem csak abból áll, hogy kattintgatsz a Tovább gombra. Ha valamilyen adware toolbart telepítettél (pl Yahoo), akkor ne csodálkozz ezen. Nálam egyszerűen bármit állítok be, mindig azt használja. Még az MSN és a Windows update is, ami néha kellemetlen is, amikor kiírja, hogy IE alatt müxik csak az oldal.

    Szóval ellenőrizz vírust, spyware-t meg nézd meg miket telepítettél, amit nem kellett volna.
  • JOSEY #35
    Nem vagyok nagy PC tudor, de a Safari könyvjelzőre kattintva összeomlik, bizonyos oldalakon nem jelennek meg adatok.
    Lehet, h az almás gépeken müxik, de az Ablakoson nem oké valami.
  • Csuki101 #34
    egészen addig van értelme Firefox védelmét fokozni, amíg nem csinálják meg azt, hogy ha linkre kattint a naív user, akkor ne az IE induljon el automatikusan. Sajnos ezt még nem sikerült semmilyen formában kiírtani, pedig a Firefox a default böngésző.

    Van erre megoldás?
  • Griphons #33
    Köszi, de nem köszi :)
    Egy webfejlesztőnek meg sem kell magyarázni hogy miért használjon Ff-ot. Aki meg elég hülye, hogy IE-nél maradjon, az meg is érdemli.
    Nem tudom milyen csoport fog átállni a Safarira, de sok jövőt nem jósolok neki az tuti.
    Remélem a Ff kódok átírásával nem teszik tönkre ezt a remek böngészőt - és fejlesztőkörnyezetet!
  • kricsi #32
    csak töltsétek le:

  • Penge4 #31
    Ez így van. De azt se felejtsd el, hogy elvileg lehet bármi a szabvány, gyakorlatilag sajnos az diktálja a szabványt, aki a piac legnagyobb részét lefedi az adott területen, mivel mindenki kénytelen alkalmazkodni hozzá. Szóval ha az alternatív böngészők (amik a szabványok követésében egységesek) átlépnék a bűvös 50%-ot, onnantól már jönne az egyre több szétcsúszott weboldal IE alatt, majd mindenkinek ajánlana valami más böngészőt kipróbálásra az egyik haverja, majd az illető rájönne mennyivel jobb. Illetve ha az IE is átállna a szabványok követésére akkor is ott lenne már a húzóerő, akik terítenék a haverjukat, hogy ez meg az mennyivel jobb és próbálja ki.
    Az is jusson eszedbe, hogy a "kék e betűs" userek között sok a minden szart össze-vissza telepítő, majd format c: aktivista altípus.
  • BlackRose #30
    Alapjában ha az IE 3x rosszabb lenne akkor is minimum 50% piacot mondhatna magáénak csupán azért mert a Windows-ban van és mert a userek 50% azt hiszi, hogy az Internet az a kis kék "e" betű... tehát nem hiszem, hogy az IE-nek gondja lenne ma a szabványok betartása vagy nem, életben maradás szempontjából.