Berta Sándor

Petíció a kínai internetcenzúra ellen

180 kínai értelmiségi petícióban követelte egy múlt hét pénteken letartóztatott kiberdisszidens szabadon bocsátását.

Lu Gengsong egy online cikkben bírálta élesen a kommunista pártot, ezért a hatóságok szerint felbujtást követett el az államhatalom meggyengítésére. A Kínai Emberi Jogvédők (CHRD) nevű szervezet munkatársai közölték azt is, hogy ezenkívül Gengsongot államtitkot képező iratok birtoklásával is vádolják. Az író korábban a kínai emberi jogi helyzet javításáért emelte fel a szavát és ő nyomozta ki, majd hozta nyilvánosságra a pszichiátriára utalt He Weihua esetét is. Gengsong tagja az illegálisan működő Demokrata Pártnak és az elmúlt években több könyvet is írt a politikai reformok szükségességéről és a kommunista párton belül burjánzó korrupcióról. Ezért a rendőrség a letartóztatásakor lefoglalta a számítógépét is.

A petíció aláírói között vannak írók, aktivisták és más értelmiségiek, és abban a bebörtönzött újságírók és más ellenzékiek azonnali szabadon bocsájtását követelik, emellett felszólították a kínai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, a jogállamiságot és indítson demokratikus reformokat.

A helyzet különösen a kevesebb, mint egy év múlva kezdődő Pekingi Nyári Olimpiai Játékok tükrében súlyos és az internet cenzúrázása, valamint a különböző perek szinte mindennapossá váltak Kínában. Néhány nappal ezelőtt például jogerősen négy év börtönbüntetést kapott egy kínai kiberdisszidens, mert politikai állásfoglalást tett közzé az interneten. "Teljesen abszurdnak tartjuk az ítéletet, hiszen a védencem csupán a véleményét fejezte ki, amelyre a kínai alkotmány lehetőséget ad" - kommentálta a döntést a 43 éves Chen Shuqing ügyvédje, Li Jianqiang.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jack Bauer ahős #2
    Vicces lenne, ha az olimpián jövőre valamelyik győztes "Chineese Democracy?!" feliratú pólóban lépne a dobogóra élő adásban. :D
  • Darth Sith #1
    "A Kínai Emberi Jogvédők.."
    az a csoda, hogy egyáltalán engedték hogy ilyen alapítvány/szövetség/gyülekezet stb.. létrejöhessen és csírájában nem folytották el..

    "több könyvet is írt a politikai reformok szükségességéről és a kommunista párton belül burjánzó korrupcióról. Ezért a rendőrség a letartóztatásakor lefoglalta a számítógépét is."
    míly meglepő.. Minden nyomot el kell tüntetni, amely a rendszer hibáira vonatkozik, nehogy a polgárok elkezdjenek gondolkodni..

    "négy év börtönbüntetést kapott egy kínai kiberdisszidens, mert politikai állásfoglalást tett közzé az interneten"
    ezt akárhogy nézzük dúrva. Tény hogy kína, diktatúra stb.. De az internet nem csak kínában van, hanem egy globális hálózat. Egy globális hálózaton, amelyen az az alapvető szabály hogy szabad vagy, szólás szabadság van és addig azt cselekedhetsz amíg az mást nem sért, addig teljesen szabad vagy. Az hogy elmondta, hogy SZERINTE rossz a rendszer, az nem bűn, egyszerü vélemény nyílvánítás, és nem sértő tudtommal, hanem kifejezetten építőjellegüen írta meg, tényekkel alátámasztva. Ergo, szerintem ilyesmihez nincs joguk...
    "Teljesen abszurdnak tartjuk az ítéletet, hiszen a védencem csupán a véleményét fejezte ki, amelyre a kínai alkotmány lehetőséget ad"
    pláne ennek fényében, tényleg érdekes az ügy..