Berta Sándor

Betiltott egy blogportált Törökország

A darwini elméletet tagadó Adnan Oktar író ügyvédjeinek sikerült elérnie, hogy Törökországban az internetszolgáltatók blokkolják a világ egyik legnépszerűbb nyílt forrású blogrendszeréhez való hozzáféréseket.

Az isztambuli bíróság határozata szerint a Wordpress.com, illetve az ott található blogok közül több is megsértette Adnan Oktart. Az író eddig több könyvében is egyszerűen csalásként emlegette a darwini tudományos evolúciós elméletet. Oktar a vallásos teremtés elméletet tartja elfogadhatónak, úgy, ahogy az a Koránban le van írva és számos Darwin-ellenes oldalt is működtet.

A Wordpress.com megjelentette Oktar két ügyvédjének, Kerim Kalkannak és Ceyhun Gökdogannak azt a közös levelét, amelyben Edip Yükselt, az író bírálóját egyszerűen bűnözőnek nevezték és leírták, hogy első fokon sikerült elérniük a blogoldal törökországi blokádját. A két jogász áprilisban kezdeményezte néhány Yüksel által működtetett oldal blokádját, ám ez sikertelen volt, mert a férfi új blogokat indított a Wordpress.com-nál. Ezért az ügyvédek indítványozták a blokád kiterjesztését a blogszolgáltatóra, amit az isztambuli bíróság első fokú ítéletével jóvá is hagyott. A döntést naplójába tett bejegyzésével megerősítette Matt Mullenweg, a Wordpress.com alapítója is.

Törökországban nem ritka a hasonló cenzúra, március elején ugyanis betiltották a YouTube-ot egy a köztársaságalapító Musztafa Kemal Atatürköt sértő amatőr videó miatt. A döntést végül két nappal később feloldották. Szintén nem vetett jó fényt Törökország külföldi megítélésére, hogy május végén Ahmet Necdet Sezer török elnök elfogadta azt a helyi parlament által már május 4-én megszavazott törvényt, amely a világháló cenzúrázását teszi lehetővé.

A Wordpress.com-nak egyébként tavaly december 19-e óta magyar oldala is működik és a világ egyik legnépszerűbb nyílt forrású blogrendszerének számít. Népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy bárki ingyenesen letöltheti, használhatja és programozási tudás nélkül testre szabhatja. Gyökerei és fejlesztése egészen 2001-ig nyúlnak vissza és főleg a könnyű használatot, a sebességet és a felhasználói élményeket tartja szem előtt. Olyan beépített funkciókkal rendelkezik melyek az interneten való publikálást olyan egyszerűvé teszik, amennyire csak lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • toto66 #16
    Érdekes Atatürk nem a Koránra alapította a török államot, annyira nem, hogy a szakál viselését is megtiltotta, mint a vallási jelképet.
    Érdekes...
  • tar86 #15
    Meg az etiópok is már le hagynak bennünket.
  • asdasdasd #14
    Nem az a gáz, hogy a románok meg a szlovákok gyorsabban fejlődnek mint mi, mert van még mit fejlődniük.
    A gáz ott van, hogy a csehek, lengyelek, ... is gyorsabban fejlődnek.
  • Ronny #13
    a törököknek semmi keresnivalója az EU-ban. Ez csak egy kis adalék a már eddig is negatív képhez.
  • Darth Sith #12
    nem csak egyesek, hanem nagyon sokak szerint, nem is kevés közöttük az olyan, akik pénzel, gazdasággal és ilyesmikkel foglalkoznak. (és most nem a kóklerekre gondolok meg a szakbarbárokra) Bár ebben a témában Blackrose tuti tudna valami konkrét infót szolgáltatni :)
  • Cleawer #11
    mindenki szerint....pár éve megváltásként fogadták ha HUf-fal fizettél,ma ugy néznek rád ,mint a véres rongyra .öjró,vagy lej(asszem)
  • artschi #10
    A vicc az, hogy egyesek szerint Románia jobban fejlődik, mint mi...
  • Commandante #9
    Erre azért ne vegyél mérget! Már Romániát is bevették...
  • Wittgen #8
    Ennyi erővel ennek a fószernak is a Darwin-tagadó írásait be lehetne tiltani, mivel megsértette Darwint és annak leszármazottait.
  • Inquisitor #7
    Demokrácia rulez! Ha ők így, akkor mi is.
    Remélhetőleg 2120-ig nem lesznek EU tagok. :D