Dojcsák Dániel

Az Artisjus a barátunk?

Az utóbbi időben kiemelten foglalkoztunk a szerzői jogi kérdésekkel és cikkeinkben lehetőséget biztosítottunk minden fél számára, hogy véleményt nyilvánítson. A letöltők és a kiadók megszólalása után a zene készítőinek képviselői semmiképp nem maradhattak ki, ezért Tóth Péter Benjaminnal, az Artisjus egyik vezető jogászával is elbeszélgettünk kicsit, tiszta vizet öntve az egyébként zavaros pohárba.

SG.hu: Emlékezzünk kicsit vissza a nagy port kavart fájlcsere-kerekasztal beszélgetésre. Hogyan csapódott ez le benned?
Tóth P. Benjamin: Minden diskurzusból lehet tanulni, ezért nem volt haszontalan, bár én nem nevezném beszélgetésnek. Hasznosabb lenne az érveket nézni és megpróbálni értelmesen vitázni. Lehetséges, hogy túl sokan ültek ennél az asztalnál, ráadásul a kiadók túlsúlyosan voltak képviselve, míg a szerzők kevésbé. Lehetséges, hogy a szereplők nagy része a látszat ellenére érti a dolgokat, de nem volt alkalmuk kibontakozni.

SG.hu: Te hogyan folytattad ezt az elkezdett fonalat?
Tóth P. Benjamin: A CC (Creative Commons) levelező listán és egyéb fórumokon gyakran érvelek és reagálok a felvetésekre, igyekszem képviselni az Artisjus álláspontját és minél gyakorlatiasabban megvilágítani, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem olyan veszélyes a mi oldalunk sem. Véleményem szerint a longtail elmélet itt is megállja a helyét és a sok kis előadó képes kiadni egy komoly fogyasztói igényt, ami a lemez formátum esetén még nem működött.

SG.hu: Miért démonizálja mindenki a fájlcsere szót?
Tóth P. Benjamin: Ez egy praktikus leegyszerűsítés. Ugyan lehet nem védett dolgokat is megosztani, de a dolog újszerűsége miatt a jogosítások még nem történtek meg, így a forgalom nagy része sajnos jogsértő. Ráadásul nincs kivel beszélni róla és ezért fél tőle a szakma, ha szabad ennyire leegyszerűsítenem a képletet.

SG.hu: Mi akadályozza meg, hogy megvalósuljon ez a jogosítás?
Tóth P. Benjamin: A zeneszerzők és az előadók ugyan képesek jogokat adni erre a felhasználásra, de közbelépnek a kiadók, akik a hangfelvétel jogát birtokolják. Amennyiben mégis egy üzleti modellt ültetnének erre a megoldásra, akkor pedig a fogyasztók számára a költségek olyan magasak lennének, hogy újra valamilyen ingyenes rendszer felé tolódna el a kereslet.

SG.hu: Az Artisjus veszi az akadályokat?
Tóth P. Benjamin: Nekünk az a feladatunk, hogy bármilyen üzleti modellel együtt tudjunk működni, amit a piac diktál. 1907-ben például az operett részletek éttermekben való előadása keltett jogdíjjal kapcsolatos vitákat. Ha a T-Online Zeneáruház torrent alapon működne, akkor mi azt is követnénk. Mostanság nagyon sok üzleti modell dolgozik egyszerre, elég csak a csengőhangok piacára gondolni vagy a Vodafone-nál működő úgynevezett ringbacktone-ra. Ezek mind külön kategóriát képviselnek.

SG.hu: Van-e valami elméleti akadálya annak, hogy jogszerű torrent alapú zeneáruházat nyisson bárki ma Magyarországon?
Tóth P. Benjamin: A feladat adott, jogokat kell szerezni a szerzőktől, az előadóktól és a hangfelvétel birtokosától. Elméletileg lehetséges, hiszen a módszer azonos a klasszikus zenebolt esetével, csak éppen a technológia különbözik. Az akadályt az jelenti, hogy a szereplők nem szeretik a nem bejáratott megoldásokat.

SG.hu: Említetted, hogy szerteágazó jogdíj rendszer felett őrködtök. Valószínűleg sokan nem tudják, hogy pontosan milyen típusú jogdíjakat is kezel az Artisjus. Mesélj kérlek.
Tóth P. Benjamin: Az első kategória a nyilvános előadási jogdíj, amit egyrészt élőzenei koncertek után kell fizetni, másrészt a gépzenei előadás után is. Az előbbi akkor él, ha a főszolgáltatás maga a koncert, ilyenkor bevételarányosan legfeljebb 9%-ot kell leróni vagy ingyenes rendezvény esetén egy meghatározott minimumot. A gépzenei szolgáltatás az üzletekben, kocsmákban, éttermekben játszott zenét takarja. Ez egy jóval alacsonyabb díj, lényege, hogy egyik jogdíjfizetőt sem terheljük meg túlságosan, mégis értékelhető jogdíjat tudunk kifizetni a szerzőknek.

15 ellenőrünk járja az országot minden nap és ellenőrzik, hogy van-e zeneszolgáltatás. Itt vicces esetek is előfordulnak, például az egyik ellenőrünk harmadjára ment vissza egy fizetni nem akaró üzlethez, s mikor meglátták, hogy beér az utcába, az üzlet ablakán kirepült a TV készülék.

A második jogdíj kategória a rádiók, televíziók által fizetett jogdíj. Itt a reklámbevétel 4%-a, az előfizetési díj 2%-a, vagy állami támogatás 1% a fizetendő jogdíj. Ezen a területen teljesen pontosan meg lehet határozni a szerzők részesedését, hiszen minden érték a konkrét felhasználási adatokon alapul és nincs benne becslés. Ehhez a területhez soroljuk a kábeltévék által fizetett jogdíjat is. Ez egy speciális terület, hiszen az Artisjus szedi be, de a többi jogvédő szervezet is részesül belőle, így a kábeltévéknek csak egy helyre kell fizetnie.

A harmadik kategória, ami a frontvonal, ezt ismeri szinte mindenki: a hangfelvétel kiadás utáni jogdíj, illetve ide tartozik az üres hordozók és az online felhasználás után fizetendő összeg. Ez utóbbi szintén közösen beszedett jogdíj, tehát visszaosztódik a többi szerzői, előadói, kiadói szervezet felé is. Sok támadás érte az Artisjust azért, hogy magasak a jogdíjak, ezért a díjfizetésre kötelezett importőrökkel egyeztetve néhány éve felére csökkentettük őket és habár valóban nőtt a kereslet, de sajnos a bevétel még így is komolyan csökkent.

SG.hu: Itt jön képbe a szlovák szürke-import üres hordozókból. Náluk szinte nincs is erre kivetve jogdíj.
Tóth P. Benjamin: Az EU hosszútávon pont emiatt szeretné harmonizálni a jogdíjakat teljes területén, megszüntetve ezzel a szürke kereskedelmet. Viszont ha ez megvalósul, akkor biztos, hogy nem a szlovák modell lesz a mérvadó, mert ott gyakorlatilag negligálták ezt a kérdést azzal, hogy anno padlóra tették a jogdíj szintjét és azóta senki nem meri bevállalni, hogy emeljen. A fogyasztók szempontjából viszont ez a díjfizetési modell teljesen kellemes, hiszen nem kell külön fizetni jogdíjat, cserébe lehet másolni nyugodt lelkiismerettel. Eltörölni ezért sem lenne jó ötlet. SG.hu: Miért kell a főként nem zenetárolásra használt eszközökre is fizetni, mint a memóriakártyák (pl.: CF)?
Tóth P. Benjamin: Kutatások alapján tudunk dönteni, hogy mi tartozzon ebbe a körbe és mi ne. A GFK reprezentatív, teljes lakosságra kivetített felmérése mellett nyáron a Szigeten fókuszcsoportos vizsgálattal mérjük az adathordozók felhasználását. Ezek alapján itthon a memóriakártyák 30-40%-a tartalmaz jogdíjköteles adatot, míg a lakosságnál lévő CD/DVD lemezek 95%-a magáncélú film- vagy zenei másolatot hordoz. Jelenleg a CD jogdíjak esnek, a DVD stagnál, a memóriakártyáé viszont növekszik, hiszen egyre elterjedtebb.

SG.hu: Matrica?
Tóth P. Benjamin: Nagy tévedésből kell kiábrándítanom néhány olvasót. Jogdíj mindig is volt az adathordozókra, a különbség a matrica, ami nem a fogyasztók, hanem a kereskedők ellenőrzése végett lett bevezetve. Régen egyes multik becsempésztek maguknak millió raklap lemezt jogdíjfizetés nélkül és szépen eladták. Amikor bevezettük a matricát, a jogdíj mértéke változatlan maradt, a bevételek viszont ötszörösére emelkedtek! Vajon miért?

SG.hu: Mit érdemel az a bűnös, aki mégis a csempészet mellett marad?
Tóth P. Benjamin: Egy BTK módosításnak köszönhetően ha valaki értékesítés(!) céljából importál jogdíjfizetés nélkül, akkor nyomozás és büntetőeljárás indulhat ellene. Ezen a területen a polgári perek nem is működnének, hiszen gyakran kemény feketekereskedőkkel, ha úgy tetszik "kalózokkal" van dolgunk.

SG.hu: Milyen szinten áll Magyarországon a matrica-adó mértéke?
Tóth P. Benjamin: Nemzetközi viszonylatban teljesen középszinten állunk. Az ipari lobbi, aki ennek eltörléséért az Unióban kardoskodik (hogy ne legyen legális az otthoni másolás), felsorolta azokat az országokat, akiknél irtózatosan magas ez az összeg és minket egyáltalán meg sem említettek.

SG.hu: A kiadóknak ez ennyire fontos?
Tóth P. Benjamin: Az ő legnagyobb tévedésük, hogy a net megjelenésekor még hosszú ideig fetisizálták a korábban sikeres CD formátumot. Ezzel arra szoktatták a fogyasztókat, hogy nem a zene az érték, hanem a CD és a borító, mint megfogható tárgy. A net nekik inkább fenyegetés, nem lehetőség, és a szemléletük csak mostanában kezd változni. Az online hanyagolásával a saját csapdájukba esnek és önmagukat fosztják meg a bevételtől, míg a szerzők bevétele kevésbé zuhant az egyéb módon befolyt jogdíjak és a koncertbevételek folytán. A szerzők számára inkább a jogdíjak előre kalkulálhatóságán esett csorba, ezért nagyon bizonytalannak érzik anyagi helyzetüket.

SG.hu: A nagy kérdés: a kiadók szűnjenek meg vagy maradjanak?
Tóth P. Benjamin: A kiadók, ha úgy tetszik, már most is "halottak". Ez alatt azt értem, hogy teljesen más a szerepük, mint eredetileg. Manapság az óriási kínálatot kizárólag közvetítik a fogyasztók felé, szelektálnak és emészthetővé teszik. Gyakran nincs is más funkció mögöttük. Aki a jövőben ugyanerre képes lesz a piacon, az - hívja magát bárhogy - kiütheti a kiadókat a helyükről. Akár a Last.fm is lehet a következő "kiadó".

Ne feledjük: technikailag a zenekaroknak mindig is megvolt a lehetősége a függetlenségre, például saját CD kiadására. De egyelőre még mindig a kiadók az egyetlen igazán működő lehetőség a bandáknak a nagy közönséghez való eljutáshoz. Mivel nem működik az alulról jövő szelekció, ezért a kiadók egyelőre biztosan nem tűnhetnek el a közvetítő szerepből. Majd akkor, ha a Last.fm népszerűbb lesz, mint az RTL Klub.

SG.hu: Nagy a kavarodás ebben a világban, de ti vagytok itthon a révnél. Hogyan osztódik el a jogdíjakból összegyűlt pénz?
Tóth P. Benjamin: Évente az Artisjushoz összesen körülbelül 12 milliárd forint folyik be a bel- és külföldi zeneszerzőknek, szövegíróknak, kiadóknak, filmszerzőknek, filmgyártóknak, előadóművészeknek, képzőművészeknek, sőt: a külföldi televízió-szervezeteknek is a különféle jogdíjakból. Ennek egy töredéke a kezelési költség, melyből fedezzük a működési költségeinket, tehát nincs semmilyen állami apanázs, majd kifizetjük a szomszéd szervezetek jussát, a legnagyobb rész pedig természetesen a szerzők között kerül elosztásra. A rádió/tv adatok teljesen pontosak, az előadások után a koncertszervezők adnak szintén pontos kimutatásokat, az üzleteket pedig egy képlettel a kettő közé helyezzük. Az üres hordozó mögé nincs egyedül pontos adatunk, de ezt a többi nagy részhez arányítjuk.

SG.hu: Ki határozta meg ezeket a módszereket?
Tóth P. Benjamin: Az Artisjus nem egy néhányfős testület, hanem tagja mintegy 1300 magyar szerző és szerzői örökös. Az önmaguk által megválasztott vezetés hatásköre a felosztási szabályok megállapítása. Tehát a zenészek azt is maguk döntik el, hogy mennyit fordítanak a szervezet fenntartására. Ha jövőre kitalálják, hogy csak fele annyit kellene költeni erre, akkor úgy lesz. Az éves szinten kb. 6000 magyar és világszinten 60 000 jogosult közvetve vagy közvetlenül tehát képviselve van, és a munkájukért járó fizetséget gyűjti össze a szervezet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bigmate #42
    Sziasztok. Bár már 2 hónapja nem szólt senki a topichoz, én csak most találtam rá, ezért reagálnék néhány dologra. Az Artisjus nem poénból szedi a pénzt, hanem tényleg azért, hogy azt a zenei vagy irodalmi szerzőknek, vagy kiadóknak adja. Persze nyilván nem az egészet, hisz valamiből az egyesület tagjainak is meg kell élni. De úgy gondolom, hogy ez jogos, hisz ez a munkájuk, hogy közvetítenek, ezért kapják a pénzüket. Gyakorlatilag kreatív ötlet volt, amikor ezt kitalálták, mert ők így egységesen szedik a jogdíjakat, nem a szerzőknek kell vele szórakozni, és ezért az Artisjus nyilván megkapja a jutalmát, ami a része. Aki pedig azt mondja, hogy az előadók nem kapnak semmit, legyen szíves, pillantson már fel az artisjus magyar weboldalára, és csak egy 10 percet töltsön el olvasással. És hogy a jogdíj bevétel milyen arányban oszlik el a szerzők között, azt is megtaláljátok ugyanott. Egyébként azt a részét én sem értem az Artisjus pénzbeszedésének, hogy az üres adathordozókért miért szednek jogdíjat... Egyébként a hanglemezek ára Magyarországon tényleg szörnyen magas, sajnos ez nem tudom, mitől van. Mert míg itthon 5000 Ft egy híresebb külföldi előadó lemeze, addig például Finnországban 10 euroért veszem meg ugyanazt. És ez bizony idegesítő. De hogy nem az egész 2500 Ft-ot az Artisjus teszi rá, na azt elhihetitek. :D Ha magyar előadók lemezeit nézzük, azok átlagban 2000 Ft-ért kaphatóak, és nem igazán értem, hogy akkor miért kerül több mint kétszeresébe a külföldi anyag. Egyébként a kiadók tényleg fontosak, nem olyan egyszerű manapság elhíresztelni a zenédet, ha nincsenek kapcsolataid vagy nincs elég pénzed, lehetsz te akármilyen jó zenész. Azt kérni, hogy ne legyenek kiadók, és ne kapjanak pénzt, olyan mintha egy költőnek azt mondanád, hogy innentől nyomtassa otthon a kis tintasugaras nyomtatóján a verses köteteit. Na most ugye mindenki egyetért azzal, hogy ez röhejes lenne.
  • braeburn #41
    Benji nem egy kutya volt? :) Azt még szeretni is lehetett, de ez valam más típusú Benjámin.:)
  • gere1 #40
    Benjamin, bortonben a helyed !
  • huuu #39
    Szava Benji! Magadtól vagy ilyen balek?
  • zLk #38
    Hmm, meg egy foldonkivuli. Udv a Fold nevu bolgyon, idegen. :)
  • asdasdasd #37
    Utolsó elötti kérdés meg megmondja, hogy a kiadók is kapnak rendesen belőle. (Főleg ők kapnak)
  • aDannyBoy #36
    legutolsó kérdés válaszol neked nagyjából
    az előadók határozzák meg (és nem a kiadók) hogy ki mennyi pénzt kapjon és mennyi menjen működésre, mennyi ellenőrzésre.
    Ha jövőre azt szavazzák, hogy fele annyi, úgy lesz, ha úgy hogy kétszer annyi, akko úgy. Ez egy olyan dolog, hogy ahhoz meg kevés közünk van, hogy osztják el egymás közt, demokratikusan meg tudják szavazni. Ügyes felnőtt emberek (nagyrészt).
    Az artisjus nem a kiadóknak szedi a pénzt, hanem a zeneszerzőknek és az előadóknak.
    Azért hívják gondolom artisjusnak és nem mondjuk publisherjusnak. vagy épp MAHASZnak.
    másrészt ha elolvastad volna az írást látnád, hogy fizetsz a koncertért is (kb 9%) és a tvben menő zenékért is legyen az klipp vagy aláfestő zene.
    csak ott ugye a hirdetők csengetnek vagy az előfizetők vagy a koncertszervezők, vagy a fodrászok vagy a kocsmárosok nem látszik olyan veszélyesnek.

    Anno szeretett főiskolámon a főiskola által üzemeltetett klubban pl évi többszázezer forintot kellett kifizetni az artisjusnak, viszont szólt a zene állandóan és x koncert volt ott abban az évben. tehát elvileg az előadók kaptak pénzt azért is, ha én ott sört szürcsölve cd lemezről vagy rádióból hallgattam az ő zenéjüket.

    ezért is a cím egyébként, mivel alapjában véve ellenszenves társaságról van szó, mint az APEH kb., de ha jól megnézzük, a mélyére tekintünk, akkor semmi rosszat nem csinálnak, csak odaadják a zenészeknek, ami jár nekik, ráadásul beszólnak a kiadóknak.
  • szafi #35
    Az Artisjus létjogusultsága erősen megkérdőjelezhető:
    -eddig én csak a pénzbeszedési mechanizmusával találkoztam, azt hogy a beszedett pénz mire megy el nem tudom. Ki tudja?

    - Egy igazi művész érdeke hogy minél többen találkozzanak a művével. Fura lenne ha szobrok megnézésért is jogdíjat szednének - remélem nem adtam tippet :)
    Egy mai zenésznek igazán a koncert ad jövedelemet, a zenét amit felraknak az internetre - MySpace pölö - csak marketing a koncertre.

    - Csak a kiadók érdeke ez a pénzbeszedés. Sem a zenekedvelők sem a zenészek nem élveznek előnyt a dolgoból. Mikor veszik ezt már észre.

    Szerintem előbb utóbb megszünik ez az Artisjus-osdi mert nincs előnye csak hátránya. Koncertért fizetek szívesen, zenért nem!
  • bakagaijin #34
    Jaja, csakhogy régebbi gondolkodással nézve ha az importőrnek kizárólagos joga van egy országra, akkor csak ő értékesíthet ODA, tehát nem rendelhetnél Te attól a külföldi cégtől. De rájöttek, hogy ez marhaság, pláne a net meg az EU korában. Ezért inkább azt csinálják, hogy Te rendelhetsz a külföldi cégtől, szíved joga, de semmi olyan támogatás, információs vonal, garancia, akármi nem érvényes rá, ami érvényes lenne ha olyan forrásból vásárolnál ami a kizárólagos (vagy hivatalos, ha többen vannak) elosztótól jön. Menj szépen ahhoz akitől vetted. Ettől szürke. Fekete akkor lenne, ha illegális lenne. Fehér, meg amikor a hivatalos importőr(ök) hozza és osztja szét a kereskedők között.

    Egyébként a márkatulajdonosok egyre inkább rájönnek, hogy ez így nem tuti, mert az ő nevüket rontja az, ha a hivatalos importőr visszadobja az elromlott laptopod azzal, hogy "Hát ezt nem mi hoztuk be, menj vele Ulánbátorba." Ezért országokon átívelő (netán worldwide) garanciát vállalnak, tehát tökmindegy hol és kinél vetted, beviheted bármely márkaszervízbe. De nem mindenki csinálja ezt, sőt egyelőre a többségre nem így csinálja.
  • JL666 #33
    Amúgy arra is kíváncsi lennék, hogyha az üres adathordozó után mindenki fizet jogdíjat és az az előadkóhoz kerül, akkor végülis kihez kerül a több tízezer közül?
    Kihez mennyi kerül belőle? Ki dönti ezt el?

    Nagy kamu ez az egész...