Dojcsák Dániel
Az Artisjus a barátunk?
Az utóbbi időben kiemelten foglalkoztunk a szerzői jogi kérdésekkel és cikkeinkben lehetőséget biztosítottunk minden fél számára, hogy véleményt nyilvánítson. A letöltők és a kiadók megszólalása után a zene készítőinek képviselői semmiképp nem maradhattak ki, ezért Tóth Péter Benjaminnal, az Artisjus egyik vezető jogászával is elbeszélgettünk kicsit, tiszta vizet öntve az egyébként zavaros pohárba.
SG.hu: Emlékezzünk kicsit vissza a nagy port kavart fájlcsere-kerekasztal beszélgetésre. Hogyan csapódott ez le benned?
Tóth P. Benjamin: Minden diskurzusból lehet tanulni, ezért nem volt haszontalan, bár én nem nevezném beszélgetésnek. Hasznosabb lenne az érveket nézni és megpróbálni értelmesen vitázni. Lehetséges, hogy túl sokan ültek ennél az asztalnál, ráadásul a kiadók túlsúlyosan voltak képviselve, míg a szerzők kevésbé. Lehetséges, hogy a szereplők nagy része a látszat ellenére érti a dolgokat, de nem volt alkalmuk kibontakozni.
SG.hu: Te hogyan folytattad ezt az elkezdett fonalat?
Tóth P. Benjamin: A CC (Creative Commons) levelező listán és egyéb fórumokon gyakran érvelek és reagálok a felvetésekre, igyekszem képviselni az Artisjus álláspontját és minél gyakorlatiasabban megvilágítani, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem olyan veszélyes a mi oldalunk sem. Véleményem szerint a longtail elmélet itt is megállja a helyét és a sok kis előadó képes kiadni egy komoly fogyasztói igényt, ami a lemez formátum esetén még nem működött.
SG.hu: Miért démonizálja mindenki a fájlcsere szót?
Tóth P. Benjamin: Ez egy praktikus leegyszerűsítés. Ugyan lehet nem védett dolgokat is megosztani, de a dolog újszerűsége miatt a jogosítások még nem történtek meg, így a forgalom nagy része sajnos jogsértő. Ráadásul nincs kivel beszélni róla és ezért fél tőle a szakma, ha szabad ennyire leegyszerűsítenem a képletet.
SG.hu: Mi akadályozza meg, hogy megvalósuljon ez a jogosítás?
Tóth P. Benjamin: A zeneszerzők és az előadók ugyan képesek jogokat adni erre a felhasználásra, de közbelépnek a kiadók, akik a hangfelvétel jogát birtokolják. Amennyiben mégis egy üzleti modellt ültetnének erre a megoldásra, akkor pedig a fogyasztók számára a költségek olyan magasak lennének, hogy újra valamilyen ingyenes rendszer felé tolódna el a kereslet.
SG.hu: Az Artisjus veszi az akadályokat?
Tóth P. Benjamin: Nekünk az a feladatunk, hogy bármilyen üzleti modellel együtt tudjunk működni, amit a piac diktál. 1907-ben például az operett részletek éttermekben való előadása keltett jogdíjjal kapcsolatos vitákat. Ha a T-Online Zeneáruház torrent alapon működne, akkor mi azt is követnénk. Mostanság nagyon sok üzleti modell dolgozik egyszerre, elég csak a csengőhangok piacára gondolni vagy a Vodafone-nál működő úgynevezett ringbacktone-ra. Ezek mind külön kategóriát képviselnek.
SG.hu: Van-e valami elméleti akadálya annak, hogy jogszerű torrent alapú zeneáruházat nyisson bárki ma Magyarországon?
Tóth P. Benjamin: A feladat adott, jogokat kell szerezni a szerzőktől, az előadóktól és a hangfelvétel birtokosától. Elméletileg lehetséges, hiszen a módszer azonos a klasszikus zenebolt esetével, csak éppen a technológia különbözik. Az akadályt az jelenti, hogy a szereplők nem szeretik a nem bejáratott megoldásokat.
SG.hu: Említetted, hogy szerteágazó jogdíj rendszer felett őrködtök. Valószínűleg sokan nem tudják, hogy pontosan milyen típusú jogdíjakat is kezel az Artisjus. Mesélj kérlek.
Tóth P. Benjamin: Az első kategória a nyilvános előadási jogdíj, amit egyrészt élőzenei koncertek után kell fizetni, másrészt a gépzenei előadás után is. Az előbbi akkor él, ha a főszolgáltatás maga a koncert, ilyenkor bevételarányosan legfeljebb 9%-ot kell leróni vagy ingyenes rendezvény esetén egy meghatározott minimumot. A gépzenei szolgáltatás az üzletekben, kocsmákban, éttermekben játszott zenét takarja. Ez egy jóval alacsonyabb díj, lényege, hogy egyik jogdíjfizetőt sem terheljük meg túlságosan, mégis értékelhető jogdíjat tudunk kifizetni a szerzőknek.
15 ellenőrünk járja az országot minden nap és ellenőrzik, hogy van-e zeneszolgáltatás. Itt vicces esetek is előfordulnak, például az egyik ellenőrünk harmadjára ment vissza egy fizetni nem akaró üzlethez, s mikor meglátták, hogy beér az utcába, az üzlet ablakán kirepült a TV készülék.
A második jogdíj kategória a rádiók, televíziók által fizetett jogdíj. Itt a reklámbevétel 4%-a, az előfizetési díj 2%-a, vagy állami támogatás 1% a fizetendő jogdíj. Ezen a területen teljesen pontosan meg lehet határozni a szerzők részesedését, hiszen minden érték a konkrét felhasználási adatokon alapul és nincs benne becslés. Ehhez a területhez soroljuk a kábeltévék által fizetett jogdíjat is. Ez egy speciális terület, hiszen az Artisjus szedi be, de a többi jogvédő szervezet is részesül belőle, így a kábeltévéknek csak egy helyre kell fizetnie.
A harmadik kategória, ami a frontvonal, ezt ismeri szinte mindenki: a hangfelvétel kiadás utáni jogdíj, illetve ide tartozik az üres hordozók és az online felhasználás után fizetendő összeg. Ez utóbbi szintén közösen beszedett jogdíj, tehát visszaosztódik a többi szerzői, előadói, kiadói szervezet felé is. Sok támadás érte az Artisjust azért, hogy magasak a jogdíjak, ezért a díjfizetésre kötelezett importőrökkel egyeztetve néhány éve felére csökkentettük őket és habár valóban nőtt a kereslet, de sajnos a bevétel még így is komolyan csökkent.
SG.hu: Itt jön képbe a szlovák szürke-import üres hordozókból. Náluk szinte nincs is erre kivetve jogdíj.
Tóth P. Benjamin: Az EU hosszútávon pont emiatt szeretné harmonizálni a jogdíjakat teljes területén, megszüntetve ezzel a szürke kereskedelmet. Viszont ha ez megvalósul, akkor biztos, hogy nem a szlovák modell lesz a mérvadó, mert ott gyakorlatilag negligálták ezt a kérdést azzal, hogy anno padlóra tették a jogdíj szintjét és azóta senki nem meri bevállalni, hogy emeljen. A fogyasztók szempontjából viszont ez a díjfizetési modell teljesen kellemes, hiszen nem kell külön fizetni jogdíjat, cserébe lehet másolni nyugodt lelkiismerettel. Eltörölni ezért sem lenne jó ötlet.
SG.hu: Miért kell a főként nem zenetárolásra használt eszközökre is fizetni, mint a memóriakártyák (pl.: CF)?
Tóth P. Benjamin: Kutatások alapján tudunk dönteni, hogy mi tartozzon ebbe a körbe és mi ne. A GFK reprezentatív, teljes lakosságra kivetített felmérése mellett nyáron a Szigeten fókuszcsoportos vizsgálattal mérjük az adathordozók felhasználását. Ezek alapján itthon a memóriakártyák 30-40%-a tartalmaz jogdíjköteles adatot, míg a lakosságnál lévő CD/DVD lemezek 95%-a magáncélú film- vagy zenei másolatot hordoz. Jelenleg a CD jogdíjak esnek, a DVD stagnál, a memóriakártyáé viszont növekszik, hiszen egyre elterjedtebb.
SG.hu: Matrica?
Tóth P. Benjamin: Nagy tévedésből kell kiábrándítanom néhány olvasót. Jogdíj mindig is volt az adathordozókra, a különbség a matrica, ami nem a fogyasztók, hanem a kereskedők ellenőrzése végett lett bevezetve. Régen egyes multik becsempésztek maguknak millió raklap lemezt jogdíjfizetés nélkül és szépen eladták. Amikor bevezettük a matricát, a jogdíj mértéke változatlan maradt, a bevételek viszont ötszörösére emelkedtek! Vajon miért?
SG.hu: Mit érdemel az a bűnös, aki mégis a csempészet mellett marad?
Tóth P. Benjamin: Egy BTK módosításnak köszönhetően ha valaki értékesítés(!) céljából importál jogdíjfizetés nélkül, akkor nyomozás és büntetőeljárás indulhat ellene. Ezen a területen a polgári perek nem is működnének, hiszen gyakran kemény feketekereskedőkkel, ha úgy tetszik "kalózokkal" van dolgunk.
SG.hu: Milyen szinten áll Magyarországon a matrica-adó mértéke?
Tóth P. Benjamin: Nemzetközi viszonylatban teljesen középszinten állunk. Az ipari lobbi, aki ennek eltörléséért az Unióban kardoskodik (hogy ne legyen legális az otthoni másolás), felsorolta azokat az országokat, akiknél irtózatosan magas ez az összeg és minket egyáltalán meg sem említettek.
SG.hu: A kiadóknak ez ennyire fontos?
Tóth P. Benjamin: Az ő legnagyobb tévedésük, hogy a net megjelenésekor még hosszú ideig fetisizálták a korábban sikeres CD formátumot. Ezzel arra szoktatták a fogyasztókat, hogy nem a zene az érték, hanem a CD és a borító, mint megfogható tárgy. A net nekik inkább fenyegetés, nem lehetőség, és a szemléletük csak mostanában kezd változni. Az online hanyagolásával a saját csapdájukba esnek és önmagukat fosztják meg a bevételtől, míg a szerzők bevétele kevésbé zuhant az egyéb módon befolyt jogdíjak és a koncertbevételek folytán. A szerzők számára inkább a jogdíjak előre kalkulálhatóságán esett csorba, ezért nagyon bizonytalannak érzik anyagi helyzetüket.
SG.hu: A nagy kérdés: a kiadók szűnjenek meg vagy maradjanak?
Tóth P. Benjamin: A kiadók, ha úgy tetszik, már most is "halottak". Ez alatt azt értem, hogy teljesen más a szerepük, mint eredetileg. Manapság az óriási kínálatot kizárólag közvetítik a fogyasztók felé, szelektálnak és emészthetővé teszik. Gyakran nincs is más funkció mögöttük. Aki a jövőben ugyanerre képes lesz a piacon, az - hívja magát bárhogy - kiütheti a kiadókat a helyükről. Akár a Last.fm is lehet a következő "kiadó".
Ne feledjük: technikailag a zenekaroknak mindig is megvolt a lehetősége a függetlenségre, például saját CD kiadására. De egyelőre még mindig a kiadók az egyetlen igazán működő lehetőség a bandáknak a nagy közönséghez való eljutáshoz. Mivel nem működik az alulról jövő szelekció, ezért a kiadók egyelőre biztosan nem tűnhetnek el a közvetítő szerepből. Majd akkor, ha a Last.fm népszerűbb lesz, mint az RTL Klub.
SG.hu: Nagy a kavarodás ebben a világban, de ti vagytok itthon a révnél. Hogyan osztódik el a jogdíjakból összegyűlt pénz?
Tóth P. Benjamin: Évente az Artisjushoz összesen körülbelül 12 milliárd forint folyik be a bel- és külföldi zeneszerzőknek, szövegíróknak, kiadóknak, filmszerzőknek, filmgyártóknak, előadóművészeknek, képzőművészeknek, sőt: a külföldi televízió-szervezeteknek is a különféle jogdíjakból. Ennek egy töredéke a kezelési költség, melyből fedezzük a működési költségeinket, tehát nincs semmilyen állami apanázs, majd kifizetjük a szomszéd szervezetek jussát, a legnagyobb rész pedig természetesen a szerzők között kerül elosztásra. A rádió/tv adatok teljesen pontosak, az előadások után a koncertszervezők adnak szintén pontos kimutatásokat, az üzleteket pedig egy képlettel a kettő közé helyezzük. Az üres hordozó mögé nincs egyedül pontos adatunk, de ezt a többi nagy részhez arányítjuk.
SG.hu: Ki határozta meg ezeket a módszereket?
Tóth P. Benjamin: Az Artisjus nem egy néhányfős testület, hanem tagja mintegy 1300 magyar szerző és szerzői örökös. Az önmaguk által megválasztott vezetés hatásköre a felosztási szabályok megállapítása. Tehát a zenészek azt is maguk döntik el, hogy mennyit fordítanak a szervezet fenntartására. Ha jövőre kitalálják, hogy csak fele annyit kellene költeni erre, akkor úgy lesz. Az éves szinten kb. 6000 magyar és világszinten 60 000 jogosult közvetve vagy közvetlenül tehát képviselve van, és a munkájukért járó fizetséget gyűjti össze a szervezet.
SG.hu: Emlékezzünk kicsit vissza a nagy port kavart fájlcsere-kerekasztal beszélgetésre. Hogyan csapódott ez le benned?Tóth P. Benjamin: Minden diskurzusból lehet tanulni, ezért nem volt haszontalan, bár én nem nevezném beszélgetésnek. Hasznosabb lenne az érveket nézni és megpróbálni értelmesen vitázni. Lehetséges, hogy túl sokan ültek ennél az asztalnál, ráadásul a kiadók túlsúlyosan voltak képviselve, míg a szerzők kevésbé. Lehetséges, hogy a szereplők nagy része a látszat ellenére érti a dolgokat, de nem volt alkalmuk kibontakozni.
SG.hu: Te hogyan folytattad ezt az elkezdett fonalat?
Tóth P. Benjamin: A CC (Creative Commons) levelező listán és egyéb fórumokon gyakran érvelek és reagálok a felvetésekre, igyekszem képviselni az Artisjus álláspontját és minél gyakorlatiasabban megvilágítani, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem olyan veszélyes a mi oldalunk sem. Véleményem szerint a longtail elmélet itt is megállja a helyét és a sok kis előadó képes kiadni egy komoly fogyasztói igényt, ami a lemez formátum esetén még nem működött.
SG.hu: Miért démonizálja mindenki a fájlcsere szót?
Tóth P. Benjamin: Ez egy praktikus leegyszerűsítés. Ugyan lehet nem védett dolgokat is megosztani, de a dolog újszerűsége miatt a jogosítások még nem történtek meg, így a forgalom nagy része sajnos jogsértő. Ráadásul nincs kivel beszélni róla és ezért fél tőle a szakma, ha szabad ennyire leegyszerűsítenem a képletet.
SG.hu: Mi akadályozza meg, hogy megvalósuljon ez a jogosítás?
Tóth P. Benjamin: A zeneszerzők és az előadók ugyan képesek jogokat adni erre a felhasználásra, de közbelépnek a kiadók, akik a hangfelvétel jogát birtokolják. Amennyiben mégis egy üzleti modellt ültetnének erre a megoldásra, akkor pedig a fogyasztók számára a költségek olyan magasak lennének, hogy újra valamilyen ingyenes rendszer felé tolódna el a kereslet.
SG.hu: Az Artisjus veszi az akadályokat?
Tóth P. Benjamin: Nekünk az a feladatunk, hogy bármilyen üzleti modellel együtt tudjunk működni, amit a piac diktál. 1907-ben például az operett részletek éttermekben való előadása keltett jogdíjjal kapcsolatos vitákat. Ha a T-Online Zeneáruház torrent alapon működne, akkor mi azt is követnénk. Mostanság nagyon sok üzleti modell dolgozik egyszerre, elég csak a csengőhangok piacára gondolni vagy a Vodafone-nál működő úgynevezett ringbacktone-ra. Ezek mind külön kategóriát képviselnek.
SG.hu: Van-e valami elméleti akadálya annak, hogy jogszerű torrent alapú zeneáruházat nyisson bárki ma Magyarországon?
Tóth P. Benjamin: A feladat adott, jogokat kell szerezni a szerzőktől, az előadóktól és a hangfelvétel birtokosától. Elméletileg lehetséges, hiszen a módszer azonos a klasszikus zenebolt esetével, csak éppen a technológia különbözik. Az akadályt az jelenti, hogy a szereplők nem szeretik a nem bejáratott megoldásokat.
SG.hu: Említetted, hogy szerteágazó jogdíj rendszer felett őrködtök. Valószínűleg sokan nem tudják, hogy pontosan milyen típusú jogdíjakat is kezel az Artisjus. Mesélj kérlek.
Tóth P. Benjamin: Az első kategória a nyilvános előadási jogdíj, amit egyrészt élőzenei koncertek után kell fizetni, másrészt a gépzenei előadás után is. Az előbbi akkor él, ha a főszolgáltatás maga a koncert, ilyenkor bevételarányosan legfeljebb 9%-ot kell leróni vagy ingyenes rendezvény esetén egy meghatározott minimumot. A gépzenei szolgáltatás az üzletekben, kocsmákban, éttermekben játszott zenét takarja. Ez egy jóval alacsonyabb díj, lényege, hogy egyik jogdíjfizetőt sem terheljük meg túlságosan, mégis értékelhető jogdíjat tudunk kifizetni a szerzőknek.
15 ellenőrünk járja az országot minden nap és ellenőrzik, hogy van-e zeneszolgáltatás. Itt vicces esetek is előfordulnak, például az egyik ellenőrünk harmadjára ment vissza egy fizetni nem akaró üzlethez, s mikor meglátták, hogy beér az utcába, az üzlet ablakán kirepült a TV készülék.
A második jogdíj kategória a rádiók, televíziók által fizetett jogdíj. Itt a reklámbevétel 4%-a, az előfizetési díj 2%-a, vagy állami támogatás 1% a fizetendő jogdíj. Ezen a területen teljesen pontosan meg lehet határozni a szerzők részesedését, hiszen minden érték a konkrét felhasználási adatokon alapul és nincs benne becslés. Ehhez a területhez soroljuk a kábeltévék által fizetett jogdíjat is. Ez egy speciális terület, hiszen az Artisjus szedi be, de a többi jogvédő szervezet is részesül belőle, így a kábeltévéknek csak egy helyre kell fizetnie.
A harmadik kategória, ami a frontvonal, ezt ismeri szinte mindenki: a hangfelvétel kiadás utáni jogdíj, illetve ide tartozik az üres hordozók és az online felhasználás után fizetendő összeg. Ez utóbbi szintén közösen beszedett jogdíj, tehát visszaosztódik a többi szerzői, előadói, kiadói szervezet felé is. Sok támadás érte az Artisjust azért, hogy magasak a jogdíjak, ezért a díjfizetésre kötelezett importőrökkel egyeztetve néhány éve felére csökkentettük őket és habár valóban nőtt a kereslet, de sajnos a bevétel még így is komolyan csökkent.
SG.hu: Itt jön képbe a szlovák szürke-import üres hordozókból. Náluk szinte nincs is erre kivetve jogdíj.
Tóth P. Benjamin: Az EU hosszútávon pont emiatt szeretné harmonizálni a jogdíjakat teljes területén, megszüntetve ezzel a szürke kereskedelmet. Viszont ha ez megvalósul, akkor biztos, hogy nem a szlovák modell lesz a mérvadó, mert ott gyakorlatilag negligálták ezt a kérdést azzal, hogy anno padlóra tették a jogdíj szintjét és azóta senki nem meri bevállalni, hogy emeljen. A fogyasztók szempontjából viszont ez a díjfizetési modell teljesen kellemes, hiszen nem kell külön fizetni jogdíjat, cserébe lehet másolni nyugodt lelkiismerettel. Eltörölni ezért sem lenne jó ötlet.
SG.hu: Miért kell a főként nem zenetárolásra használt eszközökre is fizetni, mint a memóriakártyák (pl.: CF)? Tóth P. Benjamin: Kutatások alapján tudunk dönteni, hogy mi tartozzon ebbe a körbe és mi ne. A GFK reprezentatív, teljes lakosságra kivetített felmérése mellett nyáron a Szigeten fókuszcsoportos vizsgálattal mérjük az adathordozók felhasználását. Ezek alapján itthon a memóriakártyák 30-40%-a tartalmaz jogdíjköteles adatot, míg a lakosságnál lévő CD/DVD lemezek 95%-a magáncélú film- vagy zenei másolatot hordoz. Jelenleg a CD jogdíjak esnek, a DVD stagnál, a memóriakártyáé viszont növekszik, hiszen egyre elterjedtebb.
SG.hu: Matrica?
Tóth P. Benjamin: Nagy tévedésből kell kiábrándítanom néhány olvasót. Jogdíj mindig is volt az adathordozókra, a különbség a matrica, ami nem a fogyasztók, hanem a kereskedők ellenőrzése végett lett bevezetve. Régen egyes multik becsempésztek maguknak millió raklap lemezt jogdíjfizetés nélkül és szépen eladták. Amikor bevezettük a matricát, a jogdíj mértéke változatlan maradt, a bevételek viszont ötszörösére emelkedtek! Vajon miért?
SG.hu: Mit érdemel az a bűnös, aki mégis a csempészet mellett marad?
Tóth P. Benjamin: Egy BTK módosításnak köszönhetően ha valaki értékesítés(!) céljából importál jogdíjfizetés nélkül, akkor nyomozás és büntetőeljárás indulhat ellene. Ezen a területen a polgári perek nem is működnének, hiszen gyakran kemény feketekereskedőkkel, ha úgy tetszik "kalózokkal" van dolgunk.
SG.hu: Milyen szinten áll Magyarországon a matrica-adó mértéke?
Tóth P. Benjamin: Nemzetközi viszonylatban teljesen középszinten állunk. Az ipari lobbi, aki ennek eltörléséért az Unióban kardoskodik (hogy ne legyen legális az otthoni másolás), felsorolta azokat az országokat, akiknél irtózatosan magas ez az összeg és minket egyáltalán meg sem említettek.
SG.hu: A kiadóknak ez ennyire fontos?
Tóth P. Benjamin: Az ő legnagyobb tévedésük, hogy a net megjelenésekor még hosszú ideig fetisizálták a korábban sikeres CD formátumot. Ezzel arra szoktatták a fogyasztókat, hogy nem a zene az érték, hanem a CD és a borító, mint megfogható tárgy. A net nekik inkább fenyegetés, nem lehetőség, és a szemléletük csak mostanában kezd változni. Az online hanyagolásával a saját csapdájukba esnek és önmagukat fosztják meg a bevételtől, míg a szerzők bevétele kevésbé zuhant az egyéb módon befolyt jogdíjak és a koncertbevételek folytán. A szerzők számára inkább a jogdíjak előre kalkulálhatóságán esett csorba, ezért nagyon bizonytalannak érzik anyagi helyzetüket.
SG.hu: A nagy kérdés: a kiadók szűnjenek meg vagy maradjanak?
Tóth P. Benjamin: A kiadók, ha úgy tetszik, már most is "halottak". Ez alatt azt értem, hogy teljesen más a szerepük, mint eredetileg. Manapság az óriási kínálatot kizárólag közvetítik a fogyasztók felé, szelektálnak és emészthetővé teszik. Gyakran nincs is más funkció mögöttük. Aki a jövőben ugyanerre képes lesz a piacon, az - hívja magát bárhogy - kiütheti a kiadókat a helyükről. Akár a Last.fm is lehet a következő "kiadó".
Ne feledjük: technikailag a zenekaroknak mindig is megvolt a lehetősége a függetlenségre, például saját CD kiadására. De egyelőre még mindig a kiadók az egyetlen igazán működő lehetőség a bandáknak a nagy közönséghez való eljutáshoz. Mivel nem működik az alulról jövő szelekció, ezért a kiadók egyelőre biztosan nem tűnhetnek el a közvetítő szerepből. Majd akkor, ha a Last.fm népszerűbb lesz, mint az RTL Klub.
SG.hu: Nagy a kavarodás ebben a világban, de ti vagytok itthon a révnél. Hogyan osztódik el a jogdíjakból összegyűlt pénz?
Tóth P. Benjamin: Évente az Artisjushoz összesen körülbelül 12 milliárd forint folyik be a bel- és külföldi zeneszerzőknek, szövegíróknak, kiadóknak, filmszerzőknek, filmgyártóknak, előadóművészeknek, képzőművészeknek, sőt: a külföldi televízió-szervezeteknek is a különféle jogdíjakból. Ennek egy töredéke a kezelési költség, melyből fedezzük a működési költségeinket, tehát nincs semmilyen állami apanázs, majd kifizetjük a szomszéd szervezetek jussát, a legnagyobb rész pedig természetesen a szerzők között kerül elosztásra. A rádió/tv adatok teljesen pontosak, az előadások után a koncertszervezők adnak szintén pontos kimutatásokat, az üzleteket pedig egy képlettel a kettő közé helyezzük. Az üres hordozó mögé nincs egyedül pontos adatunk, de ezt a többi nagy részhez arányítjuk.
SG.hu: Ki határozta meg ezeket a módszereket?
Tóth P. Benjamin: Az Artisjus nem egy néhányfős testület, hanem tagja mintegy 1300 magyar szerző és szerzői örökös. Az önmaguk által megválasztott vezetés hatásköre a felosztási szabályok megállapítása. Tehát a zenészek azt is maguk döntik el, hogy mennyit fordítanak a szervezet fenntartására. Ha jövőre kitalálják, hogy csak fele annyit kellene költeni erre, akkor úgy lesz. Az éves szinten kb. 6000 magyar és világszinten 60 000 jogosult közvetve vagy közvetlenül tehát képviselve van, és a munkájukért járó fizetséget gyűjti össze a szervezet.