Dojcsák Dániel

Magatehetetlen jogvédők

Az ASVA az egyetlen hazai jogvédő szervezet, amely nem ismeri el a matricás rendszerből adódó szabad magáncélú másolat létrehozására való jogot. Ennek oka természetesen az, hogy ők nem részesednek az üres adathordozók sarcolásából befolyt összegből. - ismerte be Kálmán András egy múlt heti sajtóreggelin.

A jogvédő szervezetek az ártatlan szerzők és előadók gyengeségeire fókuszálva zokognak a siratófalnál, miközben összeharácsolják a multinacionális kiadók számára az évről-évre csökkenő bevételeikhez a kiegészítést. Ki hiszi el azt a demagógiát, hogy egy bármilyen jogcímen beszedett jogdíj tisztán az azt megérdemlő jogtulajdonoshoz kerül? Az üres adathordozókért beszedett pénzek alapján hogyan számolja ki az Artisjus, hogy hányszor írtak ki rá Yonderboi-t és hányszor Amorf Ördögöket, akik a Mahasz TOP40-be sosem kerülhetnek be? Az igények változását jelzi az is, hogy a végtelenül kommersz NOX folyamatosan a listák élén van és zsírosra keresik magukat a jogdíjakból, míg az internetezők körében népszerű Last.fm-en csak a 829. helyet foglalják el.

A jelenlegi piacból túl sokan élnek túl jól, ezért senkinek sem érdeke a változtatás. Mint a magyar futball, de ott már a végkifejletet is látni, hiszen egyszerűen megkerülik a hazai szervezeteket: a magyar meccsekre már senki nem kiváncsi, viszont az angol, olasz, spanyol bajnokságok eredményeit fejből fújja minden rajongó.

Túljutva azon a sokkon, hogy a jogvédő szervezetek megvezetik a közvéleményt és jó fiúnak állítják be magukat, közben legálisan kizsebelnek, mindig szerettem volna megnézni, hogy vajon mit rontottak el. 2007-et írunk, ha bemegyek a MediaMarktba, akkor kevesebb CD lejátszót találok a polcokon mint MP3 lejátszót, viszont ha bemegyek egy zeneboltba, akkor csak CD lemezeket és kazettákat találok, MP3-mat és egyéb formátumot nem.

A kiadók annyira ragaszkodtak a saját jól megtervezett valóságukhoz, hogy sikerült elhitetniük egy egész világgal, hogy az a fényes műanyag korong és a színes tok a termék, aminek az ára pedig 2-6000 Ft. A valóságban a termék a hanghullám, melyet adott esetben lehet egy műanyag darabra is rögzíteni, amit a mai civilizáció CD lemeznek ismer. Az illegális másolás korábban is dívott, csak komolyabb technika kellett hozzá, illetve egy újabb materiális formát öltött a másolat. Jelenleg a jogvédők és a kiadók legnagyobb baja, hogy ez már nem így van.

Pár éve a letöltés szót démonizálták, a fájlcserélő rendszereket pedig egyenesen a gonosz jelképévé avatták. Lévén jelen esetben az ASVA tevékenységéről van szó, térjünk át a filmekre. Habár az internetezők és a szélessávú kapcsolatok száma a tavalyi évben szignifikánsan nőtt, a fájlmegosztó rendszerek pedig minden eddiginél frissebbek és gyorsabbak voltak, maga az ASVA is kénytelen bevallani, hogy 2006-ban szinte ugyanannyian mentek moziba, mint egy évvel korábban, sőt, a bevételek nőttek is 1,1%-kal. Ezek szerint a két érték nincs szoros összefüggésben egymással: nem azért nem megyek rendszeresen moziba, mert van szélessávú internetem.

Egy másik teóriát is sikerült a hivatalos adatokkal megerősíteni, mégpedig bejelentették, hogy az eladott DVD lemezek száma 20,6%-kal nőtt. Igaz, a bevétel csupán 6,2%-kal lett több, mivel átlagosan 12%-kal csökkent a lemezek átlagára. Régen szajkózzák az ellen-jogvédők, hogy ha nem lenne ilyen drága a lemez, akkor többen megvennék - tehát ez a tétel is megállja a helyét. Szerencsére hazánk igen kulturált és a 10-49 éves korosztály 85%-a filmnéző, bár ezek fele illegális tápcsatornából szívja a nedűt. A Kálomista képlet alapján számolva az ASVA szerint 40 000 000 000 Ft (40 milliárd forint) kárt okozunk a letöltésekkel évente. Bár ebből le kell vonni az oktatási és művészeti célú felhasználást, ami legális, tehát nem okozhat kárt.

Aki komolyan azt súlykolja, hogy ez egy valós elszenvedett veszteség, az demagóg és nevetséges. Az ASVA ezek szerint ilyen. Sőt, a szervezet képes volt tavaly büszkén bejelenteni, hogy koaliciót hoztak létre a kalózok ellen, és ezzel immár a kormány is együttműködik. Kálmán András, az ASVA képviselője az említett sajtóreggelin nyugodt hangon közölte kérdésemre, hogy mindenki aki jogokat sért, az szabálysértést vagy bűncselekményt követ el, bár nem minden esetben kriminalizálható a tett. Szerencsére, különben 3,5 millióan rács mögött ülnénk.

A jogvédő szervek klasszikus eszközei a változtatásra, hogy szövetséget kötnek más maguk fajtával, pereskednek, feljelentenek, hatóságnak álcázzák magukat, kiabálnak és fenyegetnek, illetve minden esetben pénzt szednek, ha van rá módjuk. Hazánkban talán az ASVA az egyetlen jogvédő szervezet, amelyiknek még nem sikerült sehogyan sem megadóztatni a népet. A feketegazdaság elleni koalícióval viszont elhúzták az állam előtt is a mézesmadzagot, hogy mennyivel több ÁFA folyna be, ha ezek a kalózok igenis elmennének moziba.

A számok szerint a magyar fiatal éhes a kultúrára, de nincs rá pénze, a szülői generáció pedig megelégszik a kereskedelmi televíziók közepes kínálatával és sokan nem rémülnek meg attól, ha a Csak szex és más semmit csak most fogják látni a CoolTV-n.
Akit viszont megérintett a hálózat szele, az nem tudja elképzelni, hogy 2016-ig várjon Jack Bauer legújabb kalandjainak megismerésére, főleg ha a hazai gagyi minőségű televízióadás helyett a torrent oldalakon az amerikai HD felbontású és 5.1-es hangú felvétel is elérhető. A kiadók érdekeit védő egyesület tisztán láthatja a folyamatokat, de a kínálat bővítése iránti törekvések mégis teljesen kimaradtak az eszköztárból.

Az egyszer nézhető filmek miatt moziba biztosan nem megy a tinédzser, így valami más megoldást kell választani. A hülyének titulált amerikaiak már évek óra rájöttek arra, hogy a hegy nem fog Mohamedhez menni, ezért sorban állapodnak meg a fájlcserélőkkel, az illegálisan feltöltött anyagok tömkelegét tartalmazó YouTube-al, megvették a Napstert és lám, működik. Az iTunes forgalma rekordokat döntöget, és az Amazon is jól teljesít a a DVD lemezek eladása terén. Mi lehet a megoldás Magyarországon? Az ASVA-nak nem koalíciót kellene alakítania, hanem leülnie befektetőkkel, a hazai kiadókkal és a TV társaságokkal tárgyalni, hogyan lehetne az online árusítást népszerűsíteni. Én biza vennék 300 forintért egy torrent fájlt, amivel egy jó film minőségi kópiáját tölthetem le. Kevés a 300 a kiadónak? Akkor töltjük tovább ingyen.

A baj viszont az igazából jóindulatú, csak tehetetlen ASVA szerint is az, hogy itthon a jogszabályi környezet és az amerikai kiadók licencpolitikája gyökerestül tépne ki minden ilyen megmozdulást. A hazai filmek esetében viszont lehetne még tenni valamit. Állítólag azzal is 9 millió dolláros kárt okoztunk. A Konyecnek is vége lett hamar, hiszen kikerült egy kamerás felvétel, így nehéz eldönteni, hogy a film azért bukik meg mert gyenge, vagy azért, mert mindenki letöltötte. Még a TV2 is bulvárszenzációt csinált saját produkciójuknak ellopásából, utána pedig azon röhögött a fél warez társadalom, hogy TV2-es hostokról is seedelték a filmet.

Az ASVA azt szeretné, ha a kalózipar visszaszorulna Magyarországon. Magyarország pedig azt szeretné, ha a kultúra nem lenne ipar, hanem modern szellemiségben, modern technológiával közvetítve jutna el az otthonokba, elfelejtve a vad kapitalizmus elvetélt módszerét a kizsákmányolásra. Sajnos a bőrfotelben viszont ilyen szempontból dilettánsok ülnek, ők nem értik, hogy mi az a torrent, nem értik, nem hiszik el, hogy a világ ennyire gyorsan változik. Amikor figyelmeztették őket a 90-es évek közepén, hogy jön a divx meg az mp3, akkor azt gondolták, hogy akkor jó, van még 20 évünk. Tévedtek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arita #112
    Ez az az eset amikor többe kerül a hús mint a leves! Igen. Jól írtam. Ezeknek a
    szervezeteknek az eltartása is pénzbe kerül! A kérdés csak ott van, hogy a saját
    jövedelmüket, fentartásukat ki fizeti meg?!
    A 'képviselt' elöadó? Vagy az átvágott vevö. Aki szerintem szívesebben fizetne
    értelmes összeget az elöadónak, szerzönek. Mint az extraprofitot hozó drágitás alapján sarcot! Amiböl 'természetesen' a leg kisebb szeletet az elöadó, szerzö
    kapja!
  • Mike at home #111
    a "magatehetetlen" jogvédők

    "A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium "bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekekre való tekintettel" az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal és a Miniszterelnöki Hivatallal együttműködve kezdeményezte az elektronikus hírközlési törvény módosítását. Civil szervezetek szerint a törvénymódosítás tervezete adatvédelmi szempontból elfogadhatatlan, ellentmond a vonatkozó EU-irányelveknek és alkotmányellenes: a nemzetbiztonsági hivatalnak folyamatos online hozzáférést adna a telefonálók és az internetezők összes adatához, a szerzői jogvédők pedig még a mobilosok helymeghatározási adatait is kikérethetnék a szolgáltatóktól. A tervezetet az adatvédelmi biztos is bírálta." index.hu
  • Mike #110
    nem feketén
    max szürkén
    az import legális
  • strogg #109
    Ugye senkinek sem kell bemutatnoma tényállást, hogy lassan az egész ország feketén szerzi be a CD-t, DVD-t :) Nem véletlen sírnak, hogy zuhanó repülésben van a legális cd/dvd adathordozó kereskedelem.Ezt érték el vele.Még több pénzbe kerül a gazdáiknak a hülyeség. Háát igen. Lehet, hoyg ah ülyeség nem fáj (csak annak aki hallgatja;), viszont roppan sok pénzbe kerül mindkét félnek. (aki mondja, és akinek mondják:)
  • Mike at home #108
    ugyanmár ez kit érdekel, mi szeretünk tobzódni a fogyasztói társadalom tagjaként

    ne vegyél kaját sem, abban is van áfa!
  • megrab #107
    Érdekes.
    Megveszel egy adathordozót és fizeted a jogdíjat, az mp3 lejátszók árában benne van a jogdíj, veszel egy nyomtatót, scannert perkálod a jogdíjat. Lassan az internet árában is benne lesz a jogdíj (nem akarok ötleteket adni).

    Szóval, ha minden szarért kifizettetik velem azt, hogy jogvédett tartalmakat olvasok, hallgatok vagy nézek, milyen alapon kriminalizálják ezt a tevékenységet. Nekik is hasznuk van belőle, akkor meg miért rinyálnak?

    Másrészt ha pl. 10 cd-re kiírtam a digitális gépemmel készült képeimet, akkor a cd-ket, a memóriakártyát és a masinát számolva kb 1000 Ft-omba került az, hogy fizettem olyan adatok után jogdíjat, amelynek szellemi tulajdona az enyém!
  • huuu #106
    Különben Kálmán András! Azonkívül, hogy minden átmenet nélkül pofánrugnálak!

    1. Végig fogom nézni, ahogyan tönkremegy a kis buzi jogvédő szervezetetek.

    2. Az internetet ingyenes hozzáférésű közösségkénet hozták létre. Nállad sokszor okosabb emberek. Légyszíves ne próbálkozz belekötni ebbe a szervezetbe.
    Nem fog menni!

    3. Takarodj haza és nyiss egy CD boltot (ha még nincs).
  • huuu #105
    "Én biza vennék 300 forintért egy torrent fájlt, amivel egy jó film minőségi kópiáját tölthetem le. Kevés a 300 a kiadónak? Akkor töltjük tovább ingyen."
    Lökött cikkíró! Téged ki fizet hm?

    Én Biza NEM vennék!
    Kérlek ti sem tegyétek.
    Továbbmegyek! -DVD-t, CD-t Sem vegyetek. Esetleg újraírhatót néhány darabot max.
    De azt is Szlovákiából rendeljetek. DVDPAPA
    Ott a Daemmon tools és a pendrive.
    Én ezeknek a faszoknak az adón kívül (ami sajnos kényszer) egy kurva vasat nem fizetek.
    És Légyszíves ti sem tegyétek! Menjenek tönkre minnél hamarabb.
    Ne hátráltassák a XXI. század fejlődési ütemét.
  • virs lee #104
    Amúgy a wareznak vége, torrent van és décé.
    És az mióta nem warez?
  • virs lee #103
    Végre egy jó cikk a témáról! Remélem a kiadómaffia is olvassa, és legfőképp: okul belőle.

    Ezt hívják piacgazdaságnak. Minden annyit ér, amennyit a vásárló hajlandó érte fizetni. A kiadóknál eddig csak az 5 éves tervekkel utasítgató kommunizmus élt, azt hitték ők szabják meg az árakat. Hát nem. Ha a kenyér is 2000 ft lenne a 200 helyett, akkor mindenki pajszerral menne lopni a boltba. Ez a való világ.