Berta Sándor

Intelligens biztonsági kamerát fejlesztettek ki

A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói olyan megfigyelési rendszert fejlesztettek ki, amely ügyel a lefényképezett emberek magánéletére.

A Respectful Cameras nevű rendszer részét képező biztonsági eszközök a magánélet védelmét úgy valósítják meg, hogy folyamatosan egy ovális folttal takarják el az éppen felvett személy arcát. "A videokamerákon alapuló megfi­gyelő­rend­sze­rek világszerte elterjedtek és a kamerák belátható időn belül nem is fognak eltűnni. Éppen ezért kerestünk egy olyan technológiát, amely az eddigieknél kevésbé avatkozik be az emberek magánéletébe. Egy intelligens eszköz megtalálhatja a kompromisszumot a biztonság és a lakosok magánélete között" - jelentette ki Ken Goldberg, a Berkeley Egyetem munkatársa.

A kamerák egyébként valóban a mindennapok szerves részévé váltak: az ACLU amerikai polgárjogi szervezet felmérése szerint a biztonsági kamerák száma csak Manhattanben 1998 és 2005 között az ötszörösére nőtt. Egyre több magánvállalat és állami intézmény üzemeltet elektronikus szemeket. Csak New York Greenwich városrészében több ezer kamerát szereltek fel eddig. Nagy-Britanniában pedig még rosszabb a helyzet, a szigetország 4 millió kamerával büszkélkedhet, vagyis minden 14 lakosra jut egy készülék.

A jelenlegi formájában a Respectful Camera ugyanakkor közel sem tökéletes, ugyanis csak azokat a személyeket ismeri fel, akik vagy egy sárga kalapot vagy egy zöld mellényt viselnek. Ezek az ismertetőjegyek később változnak majd és jóval kisebbek (például gombméretűek) lesznek.

A kutatók a Panasonic termékét használták fel. A kamera másodpercenként legfeljebb tíz képet tud rögzíteni, maximális felbontása pedig 640 x 480 képpont. A szakemberek egy azonosító algoritmus segítségével akkor is megállapíthatják, hogy a keresett személy megegyezik-e a felvételen látható férfival vagy nővel, ha a kép nem tökéletes minőségű, például sok a vizuális hiba. Az algoritmust egy különleges nyomkövető szoftver egészíti ki, amely képes kiszámítani, hogy az adott személy milyen sebességgel mozog.

Az előzetes tesztek során egy építkezésen a rendszer 93 százalékos pontosságot ért el, laboratóriumi körülmények között pedig ez az érték 96 százalék volt. Az ötlet elnyerte az amerikai polgárjogi szervezetek, köztük az Electronic Frontier Foundation (EFF) tetszését is. Kevin Bankston, a szervezet jogásza szerint minden olyan technológia, ami védi a magánéletet, hasznos. Ráadásul gyakran kerülnek biztonsági kamerák képei az internetre, amelyek félreértésekre adhatnak okot, pokollá tehetik az ártatlan járókelők életét, akik utána csak nehezen tudják tisztázni magukat. Ráadásul sokakat feszélyez a biztonsági rendszerek látványa.

Ken Goldberg leszögezte: azt szeretnék elérni, hogy törvény mondja ki, minden felszerelt biztonsági kamera kizárólag Respectful Cameras rendszerű lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • savior #7
    raadasul ha tortenik valami, akkor nehezebb lesz az illeto azonnali azonositasa, mert csak a ruhaja alapjan tudnak leirast adni az illetorol. orakat veszthetnek azzal, hogy nem lattak az illeto arcat
  • nfr #6
    Ez mekkora faszság. Az utólag valahova felpakolt cucokból ki lehet takarni az arcot, az meg hogy egy kövér rendőr figyel a monitoron, ki a faszt zavar?
  • Emmegki #5
    Nekik már eleve jó, hogy ilyen marhaság kutatására pénzt kaptak.
  • Emmegki #4
    Ez hülyeség. Így nincs értelme biztonsági kamerát felszerelni.
  • metaljesus #3
    "Ken Goldberg leszögezte: azt szeretnék elérni, hogy törvény mondja ki, minden felszerelt biztonsági kamera kizárólag Respectful Cameras rendszerű lehet."
    vagyis hogy törvény mondja ki, hogy mindenki aki biztonsági kamerát használ, tejeljen nekik jó sok zöldhasút a licenszek miatt
  • Akuma #2
    Gondolom a rögzített felvételen rajta van takaratlanul minden, csak a megjelenítő terminálon nem látszik az arca az embernek, ugyanis több mint valószínű, hogy valaki folyamatosan nézi ezeket a terminálokat, monitorokat... Azonban a felvétel, mint repülőn a feketedoboz tárol mindent, kivéve pl a fehér karikát
  • googlekereso #1
    Én eddig úgy tudtam, hogy a biztonsági kamerák célja a megfigyelt nyomonkövetése és az ,hogy tudjuk ki az.
    Na most az egyik fő okot lőtték ki amiért használják ezeket a vackokat.