Gyurkity Péter

Intel: foglalatváltás jövőre

A jelek szerint a processzorgyártó foglalatváltáson, valamint a HyperThreading újjáélesztésén töri a fejét. Az LGA1366 jövőre mutatkozna be, mégpedig a 45 nanométeres négymagos chipek illesztőjeként.

Kínai források arról számoltak be, hogy a következő év elején nemcsak új processzorok, hanem egy vadonatúj foglalat bemutatkozása is várható az Intelnél, amely a jóval korábban megemlített Bloomfield chipekhez érkezne. A négymagos fejlesztések több újítást is magukba foglalnak majd, vagyis alapos ráncfelvarráson dolgoznak a gyártónál, lecserélve a jelenlegi Conroe-Woodcrest-Merom hármast, amely megjelenésével egycsapásra újra helyzetbe hozta a céget.

Mindezt a Nehalem architektúra keretében bonyolítják le, amely nemcsak a négymagosok és az alacsonyabb csíkszélesség gyorsabb terjedését hivatott biztosítani, de egyúttal több újdonság, illetve újraélesztett technológia érkezését is jelenti. A Bloomfield család tagjai ugyanis a jelek szerint HyperThreading támogatással, 8-12 MB másodszintű gyorsítótárral, valamint újradolgozott FSB-rendszerrel jelennek majd meg, az utolsó nagyobb lépcsőfokot jelképezve a 45 nanométeres generáción belül. A mainstream kategória azonban 2009 közepéig a jelenlegi LGA775 sorozatok kezében lesz, az utód éppen az évtized vége előtt veszi majd át a főszerepet.

Ezt 2010-ben már a Nehalem C követi, amely 32 nanométeres gyártástechnológiára épül, tovább csökkentve a processzormagok méretét. Ennek részletei egyelőre még nem szivárogtak ki, ám megelégedhetünk a rendelkezésre álló információkkal, hiszen ez újabb 3-4 évre felvázolja az Intel elképzeléseit.

A gyártó éppen a napokban csökkenti ismét processzorainak árazását. Ezúttal a belépő szintre visszaszoruló Celeron D, Pentium 4 és Pentium D sorozatok tagjai válnak valamivel olcsóbbá, méghozzá nagyjából 5-10 százalékkal. Áprilisban követi őket a Core 2 család, vagyis kedvezőbb áron érkeznek majd az ikermagos és négymagos fejlesztések, felgyorsítva a generációváltást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #37
    Új állásom lett, ahol pörgősebb a munka, és ezzel egyidőben a nyakamba szakadt 2 garázs projekt is.
  • dez #36
    Hát te, hova lettél? Már azt hittem, megpróbálkoztál a tuningal, és valami gikszer történt. :)
  • BiroAndras #35
    A 2x50%-ra az a magyarázat, hogy az OS ütemezője próbálja egyenletesen terhelni a két magot. Tehát ugyanaz a szál felváltva mindkét magon fut. Ha ez gondot okoz, akkor meg lehet neki mondani (API hívással, vagy a task manager-ben), hogy az adott process-t csak az adott magra ütemezze.
  • dez #34
    "(hacsak nem fizet le a MS minden újságot, és cenzúráztat minden fórumot :P )" --> na jó, tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és az is lehet, hogy - véletlenül vagy nem véletlenül - nem gondolt erre eddig senki. De vajon számíthatott arra a MS, hogy ez így is marad? Hát nem nagyon.
  • dez #33
    Az azért egy kissé feltűnő lenne, ha egy egyszálú játék mindkét magot alaposan terhelné (FK szerint), miközben semmivel sem fut gyorsabban, nem gondolod? Már rég botrány lenne belőle (hacsak nem fizet le a MS minden újságot, és cenzúráztat minden fórumot :P ).
    Szerintem Arty arra gondolt, hogy a kimondottan több szálon dolgozó programok nem tudják mindkét magot 100%-ra terhelni, így nem 2x-es lesz a gyorsulás, csak ilyen 50-60-70%. De ez alkalmazás-függő. Van, ahol sikerül a 2x100%, és van, ahol nem. Lásd lassú lemezműveletek, stb.
  • Sanyix #32
    Az pl teljesen valószínű. Tőlik kitelik.
    Más magyarázat nincs a sírásra hogy alig használja pár játék a 2 magot, na meg arra, hogy a programozók is nyivákolnak hogy nehéz 2 magra írni játékot. Ha az lenne amit pl a feladatkezelő ír, akkor ezek a dolgok nem igazak?
  • dez #31
    Úgy érted, pl. a MS csal a Feladatkezelőben?
  • Sanyix #30
    És a programokba amelyek ezt kijelzik nem lehet egy olyat írni hogy pölö println("2x"+getprocusage(cpu1)/2+getprocusage(cpu2)); (mielőtt ebbe is belekötnél, ez csak egy szemléltetés) ? Vagy kiolvasod a kernelből? :)
  • dez #29
    LOL, nem értesz egyet a tényekkel? De inkább úgy látom, meg sem értetted, csak a negyedét. Éppenhogy a GPU-t kezdik másra is használni, így oda főleg kell a kétirányú, nagy sávszél. Egyátalán nem lett volna ésszerűbb ami írsz, és felhasználóbarát is csak rövid távon, mert a fejlődésnek annyi lett volna.
    Tényleg ennyire képtelenek vagyok több szempontból szemlélni a dolgokat? 1 szempontot kiemeltek - és persze a legegyszeűbbet -, és azt teszitek meg egyedüli oknak.
    Na mindegy, a kutya ugat, a karaván meg halad.
  • gforce9 #28
    Olvastam a linken amit írtál, ennek ellenére nem értek veled egyet. A PCI-E tudása nem más egyelőre, mint jól hangzó reklámszöveg, ugyanis míg az agp-s konfigokba lesz kártya addig egyszerűen képtelenség hogy elszakadjanak a jelenlegi felépítésektől. Talán ésszerűbb lett volna, és felhasználóbarátabb, ha nem az AGP-t, hanem az egyik PCI slotot cserélik le a lapokon PCI-E re. Hiszen főként !nem a 3d miatt! kell nagy buszsebbesség ill 2irányú gyors kapcsolat... jah csak akkor nem kellene a szerencsétlen usernek feleslegesen új videokártya?... az úgy nem jó...nem keresne a nagy büdös semmin a vga gyártó. De végülis mind1, te úgy látod én meg így.