Gyurkity Péter

Az Intel is tervezi saját hibrid megoldásait

A processzorgyártónál megnyílt pozíciókból sejthető, hogy nemcsak különálló grafikus vezérlőkön, de hibrid megoldásokon is dolgoznak, hogy időben válaszoljanak az AMD hasonló fejlesztéseire.

Több lap erre a következtetésre jutott, mégpedig az Intel saját oldalán meghirdetett új pozíciók alapján, amelyekkel a cégen belüli Visual Computing csoport sorait szeretnék feltölteni. A gyártó ugyanis szakembereket keres kifejezetten grafikus vezérlők kifejlesztésére, a hivatalos megfogalmazás szerint különálló megoldások, valamint a processzorokba történő integráció felgyorsítására. A jelek szerint ezzel szeretnék ellensúlyozni az ATI-AMD házasságát, valamint a már jóval korábban meghirdetett GPU-CPU hibridek megjelenését.

A több helyszínen megnyíló pozíciók véget látszanak vetni az nVidia felvásárlásával kapcsolatos korábbi pletykáknak. Amint arról mi is több alkalommal beszámoltunk, többen úgy vélték, hogy az Intel ily módon venné elejét a nagy rivális AMD túlzott megerősödésének, amire pedig az ATI felvásárlása révén újabb esélyt kaptak. Bár az nVidia részéről elhangzó nyilatkozatokból kiderült, hogy továbbra is függetlenek maradnának, a pletykák nem szűntek meg, annál is inkább, mert mindez logikus lépés lenne a processzorgyártó részéről.

Az Intel azonban a jelek szerint bízik saját erejében, amire meg is van minden alapja. Az integrált grafikus vezérlők piacán jelenleg is tekintélyes részesedéssel bírnak, már csak a különálló megoldások hiányoznak a repertoárból. Bár erre nincsenek rászorulva - hiszen eddig is jól elvoltak a jelenlegi felállással - a bővítés arra enged következtetni, hogy a jövőben beszállnak a versenybe, legalábbis megpróbálják kifogni a szelet az AMD vitorlájából a hibrid megoldások terén. Ez utóbbi Fusion néven érkezik majd, egyfajta átmenetet képezve a jelenlegi integrált és különálló megoldások között, az eddiginél szélesebb körben meghonosítva a 3D-s funkciókat. Az AMD nagy áttörést és mindenki számára kedvező ajánlatot ígér, ez kétségkívül olyasmi, amit az Intel sem hagyhat szó nélkül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #2
    Ugye, ugye, most is az AMD a rugalmas kezdeményező, az Intel meg megint későn kapcsol, de erőből próbálja majd lenyomni. (És gondolom, a marketing-hadjárat sem marad majd el.)
  • lee56 #1
    Mivan, ez már no comment hír? :)