Gyurkity Péter

Már többségben az ikermagosok az Intelnél

Az Intel gyártósorairól már a tavalyi év utolsó negyedévében több ikermagos chip gördült le, mint hagyományos egymagos változat, így elérkezett a fordulópont. Az AMD eközben a K8L lassú indulását sejteti.

A fontos eseményt Stacy Smith, a cég pénzügyi igazgatójának helyettese említette meg a negyedik negyedéves eredmények ismertetése közben a Bank of America rendezvényén. Elmondása szerint 2006 utolsó negyedében már az 50 százalékot is meghaladta az újonnan legyártott ikermagos processzorok aránya, ami a gyors terjedésre és a technológiai váltás fokozott ütemére enged következtetni. Az Intelnél arra számítanak, hogy az idei évben a legalább két magot magukba foglaló fejlesztések minden területen átveszik a vezető szerepet.

A gyártó kínálata még mindig meglehetősen szélesnek mondható. Helyet kapnak itt a belépő szintű, kifutóban lévő Celeron és Pentium 4 chipek, a középkategóriát és csúcskategóriát elfoglaló Pentium D, Core 2 Duo és Core 2 Extreme processzorok az asztali és hordozható számítógépekben, valamint a szerverekbe szánt Xeon sorozatok tagjai, kiegészülve a legújabb 5300-as szériával. Ezek már négymagos fejlesztések, az asztali vonalon pedig érkezőben vannak a Core 2 Quad termékek, amelyek az otthoni konfigurációk esetében dobnak egy nagyot majd a teljesítményen - már amennyiben megfelelő szoftverek is érkeznek hozzájuk.

Az AMD vezére, Hector Ruiz eközben a CRN-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a várva-várt K8L-architektúra a vártnál némileg lassabban rajtol majd el. Ez gyakorlatilag egy új mag, új mikro-architektúra és új foglalat érkezését jelenti, ezért az terjeszkedés első komolyabb fázisa csak jövőre indulhat be. Kicsit hasonlít a kép az Intelnél felvázolthoz, hiszen ott is idei debütálásokra készülnek, amelyeket azonban csak 2008-ban követ majd az igazi megjelenés, a sorozatgyártás beindítása.

A négymagos Opteronok tehát csak szép lassan bukkannak fel a boltokban, mint ahogy a harmadik negyedévre ígért asztali erőgépekkel sem árasztják majd el a polcokat. Ez utóbbiak négymagos és ikermagos változatban jelennek meg, 65 nanométeren készülnek, Socket AM2+ tokozással. Nemhivatalos források szerint az AMD gyártósorairól az év végén 20 százalékban ilyen termékek gördülnek majd le, ez az arány 2008 első negyedévében éri el majd a 60 százalékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AnonyX #9
    Go AMD Go!!!
  • Sanyix #8
    Arról nem is beszélve hogy lehet hogy akkor lesz ugyan ez amd-ben, jobb teljesítménnyel, olcsóbban :)
  • lee56 #7
    És ha szerencséd lesz és lesz addigra 1-2 program ami ki is használja a 4 magodat, akkor örülhetsz neki hogy egy vagyont kiadtál, és majdnem teljesen haszontalan :)
  • Zedas #6
    Hajrá AMD! Jövő év legelején Core Quadot akarok venni, addigra nyomják le jól az árakat :)
  • dez #5
    Amúgy lehet, hogy így akarják felverni az árat (hiszen úgy néz ki, keresett hiánycikk lesz), hogy egy kicsit helyreálljanak anyagilag. :D
  • dez #4
    Naszóval, végülis a "beindítása" szóval van bajom, inkább felfuttatása. :)
  • dez #3
    "a várva-várt K8L-architektúra a vártnál némileg lassabban rajtol majd el. Ez gyakorlatilag egy új mag, új mikro-architektúra és új foglalat érkezését jelenti, ezért az terjeszkedés első komolyabb fázisa csak jövőre indulhat be. Kicsit hasonlít a kép az Intelnél felvázolthoz, hiszen ott is idei debütálásokra készülnek, amelyeket azonban csak 2008-ban követ majd az igazi megjelenés, a sorozatgyártás beindítása."

    Hát, AMD oldalon nem egészen erről van szó:

    CRN: When will Barcelona ship?
    RICHARD: It's slated for introduction at the end of the second quarter and will be in the market in the third quarter.


    Tehát a 2. negyedév végén lesz bemutatva, és a 3.-ban már a piacon lesz.

    Ruiz ezt mondta:

    CRN: You mentioned the importance of Barcelona. What will be its impact on AMD this year?
    RUIZ: This is an incredibly important product transition. We don't expect the ramp [this year] to be dramatic because it's a new core, new micro architecture and platform. The biggest impact it will have is that we'll see a large number of customers and partners align themselves behind the technology. We expect that ramp to follow along the same lines as when Opteron began to get adopted. So I expect it to follow the same patterns. Over 2007, it will have a significant impact on what I call design wins. People are committed to the architecture and product, and [it will be] a very significant part of revenue and earning in 2008.


    Itt inkább arról van szó, hogy 2007-ben kezdik majd felfedezni, hogy újra jó választás az AMD, és ez 2008-ra teljesedik ki.
  • dez #2
    Mellesleg az AM2+ kompatibilis az AM2-vel, így az új procik mennek a mai AM2 lapokban, és fordítva.
  • GABOR16 #1
    "Az AMD vezére..."
    LOL mint egy hadsereg kapitánya