Gyurkity Péter

3X DVD-ROM - nagyfelbontás DVD-korongokon

Amerikai cégek a gyártási költségek jelentős leszorítása érdekében hagyományos DVD-lemezeken is elérhetővé tennék a HD DVD tartalmakat. A dupla rétegű megoldás visszafelé nem kompatibilis, de legalább olcsó.

A Doug Carson & Associates már korábban bejelentette, hogy elkészültek az első 3X DVD-ROM példányokkal, amelyek 9 GB-os kapacitás mellett lehetővé teszik a nagy felbontású tartalmak lejátszását. A 2005 végén ismertetett megoldás legnagyobb előnye a gyártási költségek leszorítása, hiszen a hagyományos kétrétegű lemezek gyártására berendezkedett cégek minden további nélkül átállhatnak az új szabványra. A lejátszás azonban már HD DVD meghajtót követel, így a teljes kompatibilitásról le kell mondanunk.

Eric Carson, a DCA termékmenedzsere elmondta, hogy az alacsonyabb költségek miatt a 3X DVD-ROM népszerű választás lehet a gyártók körében. Ez ugyanis csak az AACS másolásvédelem miatt magasabb a megszokottnál, igaz, a korlátozott kapacitás (8,5 GB) miatt csak rövidebb tartalmakat menthetünk el ezeken a lemezeken.


Az Imation tesztpéldánya

A mintegy 30 perces időtartam azonban megfelel a tévésorozatokhoz, illetve egyéb rövidebb anyagokhoz, bár a kiadványok terén nincs nagy választék, eddig elsősorban Tajvanon mutatkozott érdeklődés a potenciális partnerek részéről. A konkurens Blu-ray tábor szintén bejelentette hasonló kezdeményezését, a BD9-ről azonban eddig nem érkezett semmilyen konkrétum.

Az Imation eközben némileg eltérő fejlesztéssel szeretné növelni a Blu-ray népszerűségét. AquaGuard névre keresztelt technológiájuk révén tintasugaras nyomtatással szabhatjuk egyénire a lemezek felületét, mégpedig vízálló módon, vagyis nem kell az ábrák és szövegek elmosódásától tartanunk. A technológia előnye a gyors felszáradásban rejlik, a felület pedig emellett a karcolásokkal szemben is védettséget nyújt. A cég egyelőre a 25 GB-os korongokhoz kínálja megoldását, 25 dolláros ajánlott árral, műanyag tokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DJ Boss #27
    A Genesis jól sikerült, és valószínűleg mi sem mondanánk meg róla, h 35mm-es-e avagy genesises. De aki a kamera mögött áll, nálunk lényegesen jobban ért hozzá, és nevesebbnél nevesebb operatőrök (és rendezők) állnak mindkét oldalon.
    A hollywoodi produkciók esetében a pénz még nem is nagy gát a 35 (v. 70) mm-es szalagos rögzítésnek (A 3 Gyűrűk Ura részhez párszáz km szalagot elhasználtak, amit az Avides vágáshoz butított minőségben ugyan, de mind be kellett digitalizálni), de valóban a post production ideje jelentősen lerövidül, ha nem kell bescannelni minden digitálisan utólag megdolgozandó kockát HDben, mert eleve digitálisan adott. Én pedig szeretem a világpremiereket... ;)
  • dez #26
    (Én meg örülnék, ha láthatnám a Barakát éles 1080p-ben, mert ami eddig előkerült, mind életlen vacak. :( )

    btw, a #24-ben video codecekre gondoltam - nem tudom, hogy az összes opcionális audio codecet ismerik-e a lejátszók.
  • Tetsuo #25
    A Genesis HDről azt mondják olyan mint a 35mm-es film..
    Nekem igazából a 70mm-es felvételek tetszenek, pl a Barakában. Jó lenne iylen felbontású digitális technika.
  • dez #24
    Hm, ezt nem tudtam. De akkor fogalmazzunk úgy, hogy a Blu-ray Disc-authoring szoftver első generációja, mert a lejátszók viszik (mivel kötelező vinniük) az összes BD szabvány által ismert codecet.
  • DJ Boss #23
    "Ilyen nincs, hogy nem engedte. Az a wikis szöveg (ami ugyanazt írja, amit írtam, csak más megfogalmazásban) a lemezekre vonatkozik. Az összes Blu-ray lejátszó tudja a többi kódolást is."
    Sajnos van. Ráadásul a Sony volt a tettes:

    "Initial versions of Sony's Blu-ray Disc-authoring software only included support for MPEG-2 video, so the initial Blu-ray Discs were forced to use MPEG-2 rather than the newer codecs, VC-1 and H.264."

    Aztán módosítottak. (http://en.wikipedia.org/wiki/Blu-ray#Codecs)
  • DJ Boss #22
    !!!!!!annyira OFF már, hogy az émelyítő!!!!! :)
    Ki kell javítsam magam:
    A Sithek bosszúja valóban HDW-950-nel készült, de az már Sony fejlesztés, a Klónok támadása készült a Panavision-Sony közös fejlesztésű HDV-F900-zal. Utóbbival az volt a probléma, hogy a Pana szerette volna, ha használhatók hozzá a hagyományos 35mm-es kamerákhoz gyártott objektívek/lencsék, hogy végre sikeresen leutánozzák digitálisan a filmszalagos kamerákat, ill. hogy az operatőrök ne bajlódjanak új összeállítással. Azonban a 3CCDs F900as prizmájától nem fért el a lencsék hátsó része (többnyire), ahol meg elfért, a prizma torzította a képet, így ez a kamera inkább a 16 millis filmek szintjét érte el.
    Ezért Lucas dobta a Pana-t. Panavision bácsi nem adta fel, késve ugyan, de elkészült a Genesis 12,4 Megapixeles CCDvel, amihet nem kell 3 színre bontani a fényt, nem kell prizma, boldogság.
    Elnézést a történetmesélésért... :)
  • dez #21
    "a Blu-ray első generációja kizárólag az MPEG-2-t engedte használni"

    Ilyen nincs, hogy nem engedte. Az a wikis szöveg (ami ugyanazt írja, amit írtam, csak más megfogalmazásban) a lemezekre vonatkozik. Az összes Blu-ray lejátszó tudja a többi kódolást is.

    A HDW950 a Sony kamerája, Panavision előtéttel.

    Igen, a DV a filmterjesztés olcsósítását, és nem utolsó sorban gyorsítását célozza. Utóbbi azért fontos, hogy nagyjából egy időben mutathassák be a filmeket világszerte, hogy aki csak azért nézne kalózmásolatokat, mert a helyi mozi még nem játsza, bemehessen a moziba.

    Egyébként nekem sem tetszett az ötlet, hogy sima HD-s felvétel és vetítés moziban. Oda azért ez kevés.
  • DJ Boss #20
    "Az mpeg2 csak egy lehetőség a HD-s lemezeknél, ott van mellette az AVC (h.264) és a VC-1 (WMV9-szerűség) is! Eddig nem is láttam mpeg2-es HD_DVD-t, és a BD-k is egyre inkább hanyagolják."
    Ezt el kell ismernem, igaz. Bár pl. wikin: "The first generation of Blu-ray Disc movies however used the legacy codec MPEG-2, and many new titles still do."

    "Ha meg h.264-ből csinálsz fele/harmad bitrátás h.264-et egyforma felbontáson (vagy ötöd bitrátás 720p-t), az meg fog látszani... És meg is látszik, már egy 720p-s tévén is (monitoron kevésbé, mert kisebb a kép is meg a kontraszt is)."
    Ez egyértelmű. Én nem-h.264 forrásra gondoltam.

    "Azt tudtad, hogy pl. a Terminator2-3, Pókember2, stb. egy HD-s (és nem UHD-s, stb.) kamerával felvéve?"
    Az Arri cég kameráját használják sokan, ill. a Panavision profi kamerája (HDW950) is népszerű, tudom. Még George Lucas is a Sith-ek bosszúját az utóbbival rögzítette. Láttam moziban, szép volt. De mind2en tudjuk, hogy a legfőbb DV-s filmkészítés melletti érv az, hogy _sokkal_ olcsóbb. A Superman Returns készítéséről a producer azt nyilatkozta, hogy 5ödannyi ráfordítással forgattak nememléxemhányszáz óra anyagot.
    2K-s kamerák készültek el nemrég (idei feilmek forgatásán már használatba kerülhetnek, pl. a PhantomHD), a 4Ks még fejlesztés alatt (Phantom65)
    UHDs kameráról nem tudok ezt kivéve, ami még nincs kész :)
    A mérgelődésemet meg jogosnak érzem, főleg, hogy a Blu-ray első generációja kizárólag az MPEG-2-t engedte használni. Megpróbálták, szerencsére a másik formátum kikényszerítette a VC-1et és a h.264et a kéklézereseknél is. Mi lenne velünk verseny nélkül...
  • dez #19
    Az mpeg2 csak egy lehetőség a HD-s lemezeknél, ott van mellette az AVC (h.264) és a VC-1 (WMV9-szerűség) is! Eddig nem is láttam mpeg2-es HD_DVD-t, és a BD-k is egyre inkább hanyagolják.

    Ha meg h.264-ből csinálsz fele/harmad bitrátás h.264-et egyforma felbontáson (vagy ötöd bitrátás 720p-t), az meg fog látszani... És meg is látszik, már egy 720p-s tévén is (monitoron kevésbé, mert kisebb a kép is meg a kontraszt is).

    Azt tudtad, hogy pl. a Terminator2-3, Pókember2, stb. egy HD-s (és nem UHD-s, stb.) kamerával felvéve?

    Naszóval, nem csak mérgelődni kell rosszhiszeműen állandóan, hanem utánanézni a dolgoknak. Bár, akinek a célja a mérgelődés, az minek nézzen utána.
  • DJ Boss #18
    Igen kell, de a DVD--> xvid/divx konvertálással nem összemérhető. Egyrészt azért, mert a divxes rilizek borzalmasak tudnak lenni (700MB-os kategória), másrészt azért, mert a HD rilizeket egy olyan réteg készíti, akik foglalkoznak minőségi szempontokkal (ugyebár HD tartalomról van eleve szó.) A H.264 pedig jelentős minőségugrást ért el, most nem számít, milyen áron. A moziélmény egyelőre szerintem visszaadhatatlan a jelenlegi HDvel. Főleg a filmszalagnak azon jó tulajdonsága miatt, hogy nem képpontokból áll. Megy a vita, hogy egy 4K-s digitális kamera / telecine gép átadja-e már egy 35mm-es szalag összes hasznos (!) információját. A japánok az UHDVvel sem túlozták még el (7680×4320), tekintve, hogy elemi egységekre bontva (cycles) (filmszalag kapacitása) a legjobb 400cycles/mm szalag esetén 800 pixellel leírva (a wikis egyszerűsítés alapján) és 21mm-t használva a 35ből 16000 pixelt ad egy sorban...
    A probléma egyébként szerintem nem ez az egész HD szcénával, hanem megint a millióbőr lehúzása a szerencsétlen vásárlóról. Miért kellett MPEG-2nél maradni, mikor azóta 2 generáció _elterjedt_ videotömörítési eljárásokból??? Izmosabb hardverrel persze, de mehetne h.264 a blu-ray-re. akkor kihagyható lett volna az 1080p is (bár ez bonyolult, az Arri D20asa is 1080p-t vesz fel, ami most elterjedt HD filmfelvevő kamera), igaz akkor idegösszeomlást kaptak volna a gazdasági igazgatók... Na mindegy. Megint kimérgelődtem magam. Szépen megveszünk mindent sorban...