Gyurkity Péter

2009-ig tarthat a Blu-ray és a HD DVD küzdelme

Elemzői vélemények szerint a hibrid lejátszók - pontosabban lejátszó - korai megjelenése megnyithatja az utat a békülés felé, két év alatt pedig teljességgel értelmét vesztheti a szembenállás.

Az amerikai ABI Research a napokban készítette el tanulmányát az optikai formátumok versenyéről, a jelenlegi helyzetről, valamint a küzdelem lezárásának esélyéről. Ebben többek között arról is szó esik, hogy az LG hibrid megoldása lejátszók egész sorozata felé nyithatja meg az utat, amelyek elterjedése viszont az egész háborúsdit értelmetlenné teszi. A térhódítás ütemén sok múlik, de két éven belül akár teljesen fel is számolhatják a szabványok harcát.

"Véleményünk szerint az univerzális támogatással felvértezett lejátszók uralni fogják az optikai meghajtók teljes piacát" - írja Steve Wilson, az ABI elemzője, hozzátéve, hogy a szegmens egyelőre a korai időszakban jár, amelyben minden gyártó elsősorban bevételei maximalizálásra törekszik. A hibrid megoldások megjelenésével azonban ez az igény átadja majd helyét a kompatibilitási törekvéseknek, és a nagy nyomás miatt zuhanni kezdenek az árak. 2009-re, amikor várhatóan a többség is belekóstol majd az élménybe, a lejátszók ára akár 200 dollár, vagyis 40 ezer forint alá eshet, ami újabb lökést ad majd a piacnak.



Az LG úttörő jellegű megoldása a korábbi spekulációk ellenére mégis felbukkant a boltok polcain, igaz, 1200 dolláros induló árával egyhamar nem lesz slágertermék. Wilson szerint azonban ez az ár inkább a Blu-ray lejátszókkal való verseny szellemét tükrözi, nem pedig a gyártási költségeket, így viszonylag hamar beindulhat az áresés. Idén a Samsung és több más gyártó is beszáll majd a versenybe, ami lépésekre kényszerítheti a vetélytársakat.

Az LG BH100 egyelőre néhány internetes kereskedőnél bukkant fel. Az első tesztek alátámasztják azon korábbi értesüléseket, miszerint hiányzik a HD DVD interaktív menüjének (iHD) támogatása, így előfordulhat, hogy a lejátszó újabb akadályokba ütközik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • reload #21
    A design alapján az is lehet, hogy a film végén vissza kell majd tekerni a lemezt :)
  • Tomalak #20
    http://www.engadget.com/2007/01/07/lgs-bh100-hybrid-blu-ray-and-hd-dvd-player-1-199/
  • tvmaci #19
    Sőt, a fotón távirányító sincs, csak négy gomb: pl. play, stop, eject, off. De lehet, hogy valamelyik csak matrica...
  • tvmaci #18
    Egyértelmű, hogy csak a kijelzőn tudtak spórólni. Ezért lett az ára mindössza 1200 dollár! :-)
  • lele #17
    télleg milyen égő az a kijelző... nem tehetnek bele ekkora szart... az mp3-amé jobb :D
  • stain #16
    Én tuti nem veszek asztali lejátszót. Majd a számítógépbe bele!
  • scnad #15
    Szerintem cool a kijelző, lehet hogy elsőre hülyén néz ki egy 2007 -es "ezajövőszabványahűdef@sza" lejátszón egy 1975-1985 körüli kijelzés, de épp emiatt különleges :-) . Amúgy csodálkozom, miért nincs még forgó tray -es DVD lejátszó :D ...
  • PíszLávJuniti #14
    Nézz bele akár egy hentaiba, és rájössz hogy igaza van. Aki picit is nyitott szemmel járkál a neten, belebotlik ilyenekbe, úgy hogy nem tudja elkerülni.
  • Dzson #13
    Jó, hogy ilyen felkészült vagy aberrált szex terén, még a japán - nem japán filmeket is meg tudod egymástól különböztetni. Én leragadtam a rendes, élő csajoknál. Lehet, neked is váltanod kéne a gép előtti matyizásból. :))))
  • kvp #12
    Messzirol latszik, hogy a prototipus ment sorozatgyartasba. Ez a retro design most eleg gyakran elofordul. Egy futurisztikus, stilusos hd lejatszoba oled-es kijelzot, es touch panel-t kellene epiteni. Az LG egyebkent is inkabb arrol hires hogy mukodnek a termekei, nem a design-rol.