Berta Sándor

Az Amnesty International bírálja az internetszolgáltatókat

Úgy tűnik az Amnesty International és a nagy multinacionális cégek viszonyára a se veled, se nélküled jelző a legjellemzőbb. Pedig nemrég még úgy tűnt, szent a béke a két fél között.

Az Amnesty International (AI) felszólította az internetszolgáltatókat, hogy világszerte tegyenek az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket a szólásszabadság megvédésére. "Mind az internetező felhasználók, mind az internetszolgáltatók felelősek azért, hogy megvédjék azokat a dolgokat, amik naggyá teszik az internetet: a demokráciát, a szabadságot, a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét és azt, hogy részt vehessünk ebben a folyamatban. Mindez 45 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna" - jelentette ki Tim Hancock, az AI kampányvezetője a Brit Internetszolgáltatók Szövetségének (ISPA) idei rendezvényén.

A szakember azonban nem elégedett meg ennyivel. Élesen bírálta a Microsoftot, a Googlet és a Yahoot, amiért támogatták a kínai webes cenzúra kialakulását, illetve támogatják mind a mai napig annak megerősítését. "Egyes kormányok félnek az információk elterjedésétől, az ötletek kicserélésétől és a szabad véleménytől. A világháló ugyanis mindezt nyújtja, hiszen a szabadság egyik fóruma. Ezért akarják korlátozni a használatát" - tette hozzá a szervezet munkatársa.

Hancock multinacionális cégek iránti bírálata csak azért érdekes, mert az említett három vállalat, valamint a Vodafone, a Riporterek Határok Nélkül (RSF), az Electronic Frontier Foundation (EFF) és az Amnesty International képviselői januárban közös nyilatkozatot írtak alá és adtak ki, miszerint egy bizonyos határ alá nem mennek a cenzúrát alkalmazó országokban. A cégek képviselői a dokumentumban leszögezték, hogy a nemzetközi életben tiszteletben fogják tartani a szabad véleménynyilvánításhoz és a magánélethez fűződő jogokat és olyan megoldásokat keresnek majd, amelyek ezen jogok védelmét biztosítani tudják.

Az AI egyébként tavaly májusban létrehozott egy weboldalt, ahol az online szabadság mellett kampányol. A honlapon szereplő, az internetes szólásszabadság védelméről szóló nyilatkozatot eddig több mint 60 000-en írták alá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Omega #4
    Szabadság ami nincs
  • ssdb #3
    szabadság 4ever :)
  • BCs design #2
    ez mindig így volt :D
  • Ronny #1
    "Pedig nemrég még úgy tűnt, szent a béke a két fél között."

    jól hangzik...az elnyomottak jogaiért küzdők hallgatólagos békét kötnek az elnyomókkal szemben. Szép új világ.