Gyurkity Péter

Kínai tervek az internet szabályozására

A Kommunista Párt első emberétől származó kijelentések szerint a hamarosan első helyet is meghódító kínai internetes társadalomra ráfér a folyamatos ellenőrzés, a nem kívánt gondolatok kordában tartása.

A Reuters az állami hírügynökségekre hivatkozva számolt be arról, hogy a Politikai Tanács legutóbbi ülésén maga Hu Jintao beszélt a világháló szabályozásáról, az ellenőrzés kiterjesztéséről, a jelenlegi "rend" fenntartásáról. A legfelsőbb hatalmat birtokló 24 tagú testület egyetért abban, hogy a korlátozásokat a jövőben sem szabad feloldani, és továbbra is meg kell szűrni a Kínába beáramló, illetve a határokon belül születő gondolatokat, az állambiztonság szavatolása érdekében.

A hivatalos megfogalmazás szerint a Pártnak "erősítenie kell az adminisztrációt és az ország internetes kultúrájának fejlődését". Ezzel egy időben növelni kell az irányítás szerepét, utat kell mutatni az internet iránt érdeklődő tömegeknek, valamint meg kell tisztítani az internetes környezetet. Minderre főleg azért van szükség, mert az államhatalom továbbra is bizalmatlan a külföldről beáramló, nem kellő mértékben megszűnt tartalmakkal, gondolatokkal, kezdeményezésekkel szemben, amelyek alááshatják a központi hatalmat.

Kína esetében különösen fontos szerepe van az ellenőrzésnek, hiszen az országban gyorsan növekszik az internetezők száma és a legújabb becslések szerint a puszta számokat tekintve két éven belül akár a jelenlegi első Egyesült Államokat is megelőzhetik. 2006 végén mintegy 137 millió kínai ült le rendszeresen a számítógép elé, hogy a világhálón barangoljon, ami csaknem 25 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest.

Nagy kérdés, hogy az internet gyors térhódítását mennyiben tudják összeegyeztetni a szigorú szabályokat felállító rendszerrel. Eddig ez többnyire sikerült, a renitenseket kemény büntetésekkel sújtották, és a jelek szerint a külföldi negatív visszhangok ellenére továbbra is ezt a vonalat követik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #21
    Amíg a kis kínai cégeknek olyan trágya internetes szolgáltatásaik vannak, amilyenek jelenleg, addig nem érzem helyénvalónak a kommunistabácsi aggodalmát. (MP3 lejáccóhoz kerestem firmwaret - a céget sem találtam nemhogy jólműködő, nemfagyós progit, szal erről ennyit).

    Kicsit rá kéne gyúrniuk erre a témára, ahelyett hogy azon filóznának, hogy lehet sorvasztani az agyakat.
  • Szekely Goree #20
    Ja hat az mar tuti h Kina gazdasagilag kapitalista de igazuk is van azzal kapcsolatba h azonban a felhasznalok joresze kinai lesz akkor kene is valami beleszolasuk legyen a netbe, csak engem az zavarna h egy kommunista part emberei valtoztatnanak esetleg a neten, ez pont ojan lesz mint az USA-nak a szerepe az ENSZ-ben, csak itt Kina talan tarsul Indiaval.
  • sgbo #19
    Csak az a szabadság iránti vágy nem feltétlenül általánosan létező dolog. Főleg a távol-keleti népeket nem érdekli...Amíg meg ráadásul viszonylag normálisan élnek addig meg főként nem akarnak ugrálni (forradalmak sosem akkor robbantak ki amikor az elnyomás mellett viszonylag jólét volt. Magyarul az emberek többségének fontosabb a pénz mint a szabadság. A sárga meg amúgy is szolga lelkű nép (nem rossz értelemben használom de nem tudok rá jobb szót) - ezért is dolgoznak ilyen megszállottan. A vérükben van)
  • uniu #18
    Ez azert nem teljesen igy van. A szuletesszabalyozas kapcsan tiltjak a pornot, mert ugy gondoljak ezzel nehezebb visszafogni a nepesseggyarapodast.
  • Inquisitor #17
    "Ezek leszarják, a gyerekekre káros anyagokat, a pornót, stb ezeket csak a hatalom érdekli."

    Érdekes, a múltkor meg azért szidták itt ezen az oldalon őket, mert halálraítéltek egy fazont, aki pornó oldalakat üzemeltetet.
  • Inquisitor #16
    Egy több mint egymilliárd lakosú 8atomhatalom!) országban kitörő polgárháború biztos jót tesz mindenkinek, pláne, hogy a szomszédai utálják (India pl. szintén atomhatalom, közel egymilliár lakossal), de biztos igazad van.
  • raingun #15
    Legalább teljes lesz a foglalkozattottság, lesz aki dolgozik, a többi meg figyeli mit csinál...

    Miért nem lövik ki már azt a pár kommunista állatot? Mindenkinek jobb lenne...
  • nedudu #14
    A kínai kommunizmus egy fokkal rosszabb mint az amcsi demokrácia. Tehát egy kutya.
  • HJPOWER #13
    Ideje lenne már felhagyni a kommunizmussal. Faqqq a Kínai politikusoknak!
  • rigidus #12
    <i>"Dehát nem demokrácia még."</i>

    Mint ahogy mashol sem letezik ilyen.