Berta Sándor

Újabb másolásvédelem a Microsofttól

A redmondi konszern új DRM-megoldását a barcelonai 3GSM konferencián mutatta be. A cég által PlayReady névre keresztelt másolásvédelem számos audio- és videoformátumot támogat.

A Microsoft szakemberei által Multimedia Content Access Technologynak nevezett rendszert elsősorban mobiltelefonokon és más mobil készülékeken alkalmaznák. A PlayReady mellett partnerként felsorakozott a Telefónica, az O2, a Verizon Wireless, a Bouygues Telecom és a Cingular Wireless (vagyis az AT&T). A megoldás különböző üzleti modelleket támogat, lehetővé teszi például bérletrendszer alkalmazását, az audio- és a videotartalmak kölcsönzését vagy az anyagok előzeteseinek megtekintését. Ráadásul előnye, hogy nem akadályozza meg az adott tartalom egyik készülékről a másikra való átvitelét sem.

A PlayReady használható zenei fájlok, videók, játékok, csengőhangok és képek digitális másolásvédelmére. Támogatja többek között a Windows Media Audio (WMA), a Windows Media Video (WMV), az AAC, az AAC+, a HE-AAC és a H.264 formátumokat, ezenkívül kompatibilis a Windows Media DRM 10 digitális másolásvédelemmel is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a DRM 10 által védett tartalmak lejátszhatók a PlayReady-kompatibilis készülékeken is. Az amerikai konszern ezenkívül lehetővé akarja tenni, hogy később más másolásvédelmek is kompatibilisek legyenek a PlayReadyvel. Így a különböző tartalmakat gyakorlatilag bármilyen másolásvédelemmel rendelkező eszközön le lehetne játszani, meg lehetne nézni vagy hallgatni.

Az első PlayReady-kompatibilis termékek már az idei esztendő első felében meg fognak jelenni a piacon. A Microsoft nyilvánosságra fogja hozni a fejlesztők számára a másolásvédelem részleteit. A vállalat így akarja biztosítani, hogy a másolásvédelem minden lehetséges hardverrel és szoftverrel kompatibilis legyen.

Amennyiben az új technológia valóban egyszerűsítené a fájlokhoz való hozzáféréseket és például valaki a már a számítógépére letöltött zeneszámokat vagy videókat külön újabb engedély nélkül letöltheti a mobiltelefonjára is, akkor a PlayReady nagy népszerűségre tehet majd szert. Hiszen mint ismert, az iTunes megoldását azért támadják egyre többen, mert az onnan letöltött fájlok csak iPodon hallgathatók meg, más lejátszókon nem. Ráadásul szintén az új másolásvédelem mellett szól az is, hogy egyaránt támogatja a Windows Mobile, a Symbian és egyéb rendszereken való alkalmazását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #14
    Szerintem az, ha a bevezetesi idoszak utan derul ki valamirol (pl. AACS) hogy az bukasra van itelve, az az elterjesedeset mar nem befolyasolja jelentosen. Azaz eleg, ha egy rovid ideig hiszik a kiadok hogy ez a tuti modszer, akkor mar a penz benne van az uzletben, a szabvanyokat elfogadtak, a formatumok lezsirozva, a lejatszokat megterveztek, senki se fog ezen utolag valtoztani, mert az plusz koltseg, amit senki se fog bevallalni.

    MS DRM detto. Tok mindegy hogy ki es mikor tori fel, attol meg elterjed, ha kelloen hosszu ideig kelti azt a latszatot, hogy nem lehet feltorni. (Ezert kellene a megjelenes napjan feltorni a dolgokat, hogy nehogy egy percig is elvezhessek a ketes hirnevet a kulonfele DRM gyartok...)

    Felfoghatjuk ezt maskepp: ha minden uj technologia bevezetesekor az atlagfelhasznalonak egyszerubb a hivatalos utat jarnia, ergo megvenni azokat a kütyüket jopenzert amikre ra van kenyszeritve, akkor ez szep lassan egy olyan mentalitast alakit ki amiben az a celszeru viselkedes ha azt csinaljuk amit sugallnak/mondanak nekunk, azaz ha kovetjuk a vezert. Follow the leader. Ez a birkak tarsadalma, akiket sose erdekel semmi, minden felelosseget masra haritanak (lassan a sajat gyerekuk nevelesenek felelosseget is, lasd beperelem a mekit mert elhizott a gyerekem, beperelem a mikrohullamu sutot gyartot mert a csomagolassal megfojtotta magat a gyerekem, es ujabban a beperelem a jatekgyartokat mert tomegmeszaros lett a gyerekem). Ja, hogy ez nem is a temahoz tartozik? Bocs. Kicsit megcsuszott a ceruzam. :-)
  • roliika #13
  • bakagaijin #12
    Hmm, régebben a hwsw-sek komolyabban utánaolvastak. Ugyanez a cikk a PH-n, már közelebb a valósághoz, és nem annyira blikkes. A Wired is kevésbé szenzációhajhászan fogalmaz.
  • roliika #11
    Gyártsanak csak jó sok másolásvédelmet...maguk alatt vágják a fát, ITT a példa.
  • remark #10
    En nem csak azt olvasom ki a hirbol hogy az MS lenyomja az Apple-t a DRM-es piacon, hanem hogy a DRM elterjedese igy ugrasszeruen felgyorsulhat, es minden letezo es elkepzelheto keszuleken megjelenik. Ezzel parhuzamosan a DRM-es tartalmak aranya megno. Vegso soron, ha majd a DRM-es tartalmak aranya eleri a mágikus 51%-ot, a nem DRM-es formatumok tamogatasat akar be is szuntethetik. Mi a jovoje a DRM-et nem tamogato hardvereknek, szoftvereknek es formatumoknak?
  • szombi #9
    Képzeld el magad a buszon vagy akárcsak otthon így zenét hallgatni...

    Ha én zenét hallgatok, akkor általában nyugodtan hátradőlök,
    esetleg halkan dúdolok magamban, de nem ütöm le a mellettem lévőt...
  • Indigo #8
    Te talán mindig merev fapofával halgatsz zenét?
  • bakagaijin #7
    Közben úgy tűnik szép lassan csak előtárul az algoritmus, amivel már automatikusan lehet olvasni HD-DVD lemezeket (vagy tisztán AACS-es BD-ket). Egyelőre még nem teljesen önálló a működése, kell hozzá a lemez id-je, de ez jelenleg könnyen kitalálható. Wired Azonban még messze nem teljes törésről van szó.
  • arty #6
    sosem fogok fizetni ilyenért.
  • Macc #5
    Mit rakjanak be? Egy segget vakaro gyereket aki doglik a kupis szobajaban? :D
    DRM-es tartalmat meg jo lenne ha senki nem venne, bukna meg az osszes!