Gyurkity Péter

A perek ellenére is növekedtek a zeneletöltések

A zeneipar minden erőfeszítése ellenére 2006-ban folytatódott az illegális letöltések számának növekedése, a folyamat egyelőre megállíthatatlannak látszik. A kiadók figyelme a népszerű közösségi oldalak felé fordult.

A Reuters összeállításában arról olvashatunk, hogy a bírósági perek, fenyegetések és büntetések ellenére sem sikerült gátat szabni az internetes zeneletöltéseknek. Ezek száma a tavalyi évben is tovább emelkedett, miközben a kiadók egyre inkább az olyan kiemelkedően népszerű közösségi és videómegosztó portálokra koncentráltak, mint a MySpace és a YouTube. A legális szolgáltatások forgalma továbbra is eltörpül a kalózletöltések áradata mellett. "A p2p ezekben a napokban is elfogadhatatlan problémának számít" - jelentette ki Mitch Bainwol, az amerikai kiadókat tömörítő RIAA elnöke. Ezen probléma méretéről képet kaphatunk, ha összehasonlítjuk az illegális letöltések becsült számát a fizetős szolgáltatások összesített eredményével: előbbi havonta több mint egymilliárd dallamra rúg, míg az észak-amerikai piac 70 százalékát uraló iTunes 2003-as elindulása óta valamivel több mint 2 milliárd számot sikerült értékesíteni. Egyértelműen más súlycsoportról van tehát szó, nem csoda, hogy mindez annyira bántja a kiadókat.

Az NPD felmérése ráadásul arra mutatott rá, hogy egyedül az USA-ban 7 százalékkal növekedett a p2p-be bekapcsolódó háztartások aránya, tehát a bírósági perekkel és a fenyegető hangnemmel sem sikerült elriasztani a felhasználókat az ingyenes letöltésektől. Ezek száma 24 százalékkal nőtt, míg a CD-eladások folyamatosan esnek vissza, 2000 óta 23 százalékot vesztettek piaci súlyukból. A kutatócég emellett érdekes összeállítást készített a legális és illegális letöltéseknél mért legnépszerűbb alkotókról, a CD-vásárlásokra, a fizetős internetes boltokra, valamint a kalózpéldányokra lebontva a teljes képet.

Kérdés, hogy a zeneipar mit tartogat az idei évre, mivel próbálják majd visszafogni az arányok további romlását. A perek eddig nem váltak be, ám ennek ellenére valószínűleg több hasonló akcióra számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Indigo #21
    Jól van, értem.
    Éljen a túró rudi, de halál a tejüzemekre! :)
  • Gerygrey #20
    Igen, nyugodtan hívhatod birkának aki 128kbps minőségű MP3-at hallgat 32 megás telón :)

    Nem az a birka aki eredeti CD-t vesz mondjuk a minőség miatt, én a zeneipart leginkább életben tartó, kommersz zenei ízléssel megáldott tömegekre céloztam. Sorry ha nem volt egyértelmű.

    Egyébként meg ezzel a mentalitással te a büdös életbe nem fogsz zenét vásárolni
    Nem mondasz újat, pont azt ecseteltem ha a torrent/MP3 drágább lenne mint a gyári audio lemez, akkor is torrenteznék és MP3-at hallgatnék.
  • Indigo #19
    Azért elég irritáló, hogy birkának nevezed azokat, akik eredeti CD-t vesznek, csak mert az >>neked<< "kényelmetlen". Másnak meg a torrentel baszakodni meg a 128kbps minőségű mp3-at a 32 mb-os telefonjára feltölteni kényelmetlen... Na bumm! Akkor akik ezt csinálják, azokat hívhatom birkának? Vannak még azért olyanok, akiknek praktikusabb a CD-t betenni egy jó minőségű hi-fi-be, mint egy cincogó fülhalgatóval zenét hallgani...
    Egyébként meg ezzel a mentalitással te a büdös életbe nem fogsz zenét vásárolni, mert minek is, ha a torrent boltban ingyen be lehet vásárolni...

    És a félreértések elkerülése végett: nem a kiadókat meg a zeneipart védem, csak tényleg elég tenyérbemászó volt ez a "birkázás".
  • AranyKéz #18
    Nos, minden attól függ hogy mit tekintünk terméknek - a zenét, vagy egy adott zenealbumot egy adott előadótól.
  • Gerygrey #17
    Az eloallitott termek (jelen esetben a zene)

    A zene nem termék. A zene művészeti alkotás. Jobb esetben. Kibaszott nagy tévhitben élnek egyesek a zene"ipar" részirűl.

    És ha 500 Ft lenne egy írahtó CD, és 50 Ft a legális audio, én akkor is a torrentet és az itthoni írást választom, mert praktikusabb, és felhasználóbarátabb mint egy offline lemezbolt vagy a redva iTunes. Nem vagyok csöves, nem a zene ára ami igazán zavar, hanem az hogyha megveszek egy legális szart akkor egyrészt pénzelek egy rakás senkiházi jogvédőt és egyéb balfaszt, másrészt kapok egy használhatatlan műanyag korongot (a PC-n nem lejátszható lemez nekem az).

    Birkák mindig lesznek, akik életben tartják ezt az iparágat, és amig Fiftycentecskék vígan megélnek a "zenélésből", nekem nem lenne pofám sajnálni az "ipart".
  • remark #16
    Most jovok ra hogy felreertettelek.

    "Amit valojaban az ember megvasarol, az egy imázs. Nike-t veszel meg Britney Spears-t, meg Calvin Klein-t. Nem edzocipot, zenet vagy alsonadragot..."
    Erre irtad a kovetkezot?
    "Az, hogy valaki imázst vásárol-e, vagy terméket, amire szüksége van? Gondolom, ki így ki úgy. Ha Te imázst veszel, ám tedd. Én NEM imázst veszek, hanem jóelőre elhatározott, érlelt, tervezgetett és néha megálmodozott, és sajnos erőteljes RANGSOROLÁSON is átment szükségleteimet elégítem ki."

    Az hogy imazst veszel, az nem azt jelenti hogy azt valasztod. Nem azt jelenti hogy ha valasztanod kell egy jo cipo vagy egy Nike cipo helyett, akkor van aki a jot veszi meg, van aki a Nike-t veszi meg. Hanem azt jelenti hogy ha tortenetesen egy Nike cipot vagy Sony TV-t veszel, akkor egyreszt a TV-ert masreszt az arculatert, a markaert fizetsz. Ha tetszik, ha nem, ha ezert vettel Sony-t vagy barmi mast, ha nem. Ez nem rajtad, vevon mulik.
  • remark #15
    Kinaval kapcsolatban mire gondoltal?
  • remark #14
    Termeszetesen a teljes konyvet nem idezhettem be... ;-) Ez a kijelentes nem lehet igaz minden termekre, de pl. cigire lehet, uditore lehet, sproruhazat markara lehet, autora lehet, villanykortere lehet (Philips vagy Osram?)...

    A piacon egymassal harcol a Wal Mart fele olcso aru a Calvin Klein fele markas aruval. A tomeg egyik fele az egyikre hajt, a masik fele a masikra, es azert sokan vagyunk akik (pl. en, es ezek szerint te is) akik hosszu es alapos fontolgatas utan vesznek meg egy termeket (de nem mindet). Szerintem mi vagyunk a kisebbseg. Azt viszont szerintem senki se nagyon mondhatja el magarol hogy a reklamok nem hatnak ra. Neked nincsenek preferalt markaid?

    Sokszor egyszeruen nem all rendelkezesre elegendo ido es informacio a dontes meghozatalara. Es ha ez igy van, akkor valami mas donti el hogy Dr. Oetker vagy Tesco gazdasagos mirelitpizza lesz-e vacsorara.

    Amit viszont irtam az konkretan a temahoz kapcsolva annyit jelentett hogy nem adhatjak olcson az X zenekar zenejet... Nem lehet egy befuttatot "nagyraertekelt" "sztar" termékét olcson adni. Az arverseny az illuzio egy csomo marka eseten, mert pl. Britney Spears az egy marka, az egy fogalom. Igy nem versenyeznek, hanem diktalnak. Attol lesznek ertekesek, mert dragak. Nem lehet elvarni hogy arat csokkentsenek...
  • halgatyó #13
    A cikkben szereplő hírnek nagyon örülök. Csak így tovább!
  • halgatyó #12
    Egy esetből (marlboró vagy hogy írják, én nem dohányok) nem lehet általánosítani. Ha így lenne, akkor pl. (csak kiragadott) nem b**gatnák folyton a kínai textilipart.

    Az, hogy valaki imázst vásárol-e, vagy terméket, amire szüksége van? Gondolom, ki így ki úgy. Ha Te imázst veszel, ám tedd. Én NEM imázst veszek, hanem jóelőre elhatározott, érlelt, tervezgetett és néha megálmodozott, és sajnos erőteljes RANGSOROLÁSON is átment szükségleteimet elégítem ki.