Gyurkity Péter

NEC: napenergiával működtetett LCD monitorok

A NEC amerikai részlege olyan megoldást mutatott be, amellyel a hagyományos asztali LCD kijelzők napenergiával működtethetők. A fejlesztés a cég szerint csökkenti a költségeket és bőségesen megtérül.

Természetesen elsősorban a vállalatok profitálhatnak a NEC legújabb megoldásából, amely az LCD kijelzők energiaellátását oldaná meg környezetbarát és egyúttal olcsó módon. A cég partnereivel közösen napelemekre bízná a munkát, kivéve a monitorokat a hagyományos hálózatból és pusztán a napenergiára bízva azok működtetését. A rendszer a vállalat összes jelenlegi termékével működik, nincs tehát szükség a kijelzők lecserélésére.

A NEC álláspontja szerint az összegyűjtött napenergia normál esetben több napra elegendő tartalékot biztosít a hagyományos LCD monitorok ellátásához. Legyen szó egy, vagy akár több kijelzőről, a megoldás csökkenti a kiadásokat és házon belül megoldja az áramellátás kérdését, miközben a magas élettartam révén bőségesen megtérül. A csomag részeként szállított két panel állításuk szerint 50 évig, az akkumulátorok pedig 20 évig gond nélkül végzik munkájukat, ami több mint elegendő az egyszeri kiadás megtérüléséhez.

A közleményből kiderül, hogy a rendszer évente 293 kilowattóra energiát termel, ami persze nagyban függ a panelek elhelyezésétől, valamint a beérkező napfény mennyiségétől. Több monitor egyidejű használata tovább ronthatja a mutatókat, de a normál működtetéshez így is elegendő a megoldás. Az együttműködő partner, a kanadai Carmanah 1998-ban alakult meg, jelenleg többek között az amerikai haditengerészetnek is szállít, így semmiképpen nem számít kispályásnak ezen a területen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dj Faustus #19
    "Egy fűtésre használt napelem hatásfoka simán van 40-50%"
    Fűtésre (pontosabban fűtésrásegítésre), melegvíz-készítésre napkollektort szoktak használni (ne keverjük a kettőt).
    Azok hatásfoka teljes napsütésben optimális tájolás/dőlésszög esetén, hőmérsékletektől függően akár 80% is lehet.
    Bővebben erről:
    [url=http://href.hu/x/25ap]#1[/url]
    [url=http://href.hu/x/25aq]#2[/url]

    "legalábbis könnyen, azért mondjuk jut eszembe egy-két megoldás, de körülményesek"
    Nagyban még vannak megoldások - a napkéménytől kezdve, a Stirling motoros megoldáson át, a napvályún át, a naptoronnyal bezáróan.

    "Általános célú olcsó napelem kéne."
    10-20%-os hatásfokú napelemeket lehet kapni kereskedelmi forgalomban, mint energiatermelésre szolgáló napelem (legalábbis magyar forgalmazóknál ilyesmiit találtam.) - sajnos eléggé borsos áron (Például: 200 W 218400 Ft, 130 W 141960 Ft - az árak 20% áfa nélküliek).
    Bár...
  • Caro #18
    Szerintem jobban jársz, ha a termikus enegiát akarod felhasználni.
    Egy fűtésre használt napelem hatásfoka simán van 40-50%, bár abból áramot nem tudsz gyártani(legalábbis könnyen, azért mondjuk jut eszembe egy-két megoldás, de körülményesek).
  • valaé valaé ná #17
    Kivéve, ha majd bezáratják a szénerőműveket a klímaváltozás következményeinek csökkentése érdekében.
    Amúgy ez a monitor tényleg értelmetlen, legfeljebb hordozható ezközhöz lenne jó. Mert mire behozná az árát, elavul.
    Általános célú olcsó napelem kéne.
  • Caro #16
    Viszont ha elolvasod azt is írja, hogy cheap és non-toxic anyagokból készül.
    Szerintem emellett vállalható az, hogy a nátrium korrodál egy kicsit. Ha azzal hasonlítjuk össze, hogy mi van akkor, ha az ólomakksiból kifolyik a kénsav :S
    A működési hőmérséklet meg nem számít, egy jó adiabatikus szigetelés megoldja a dolgot. Bár azért teljesen az se jó, mert üzem közben melegszik is, akkor meg 300 C fölé is mehet.
    De ezt is meg lehetne oldani szerintem (aktív/passzív hűtés).
    Meg annyit, hogy ha nem ilyen kicsiben gondolkodunk, akkor hogyan máshogy tudsz mondjuk napenergiát tárolni(pl. egy családi ház számára)?
    Vagy ólomakkumulátor, mert az fajlagosan olcsó, vagy ez, más módszerről nem igazán tudok ilyen kicsiben.
    Esetleg egy reverzibilis üzemanyagcella, de attól is messze vagyunk egyenlőre, árban is, meg az is tönkre megy idővel.
  • Dj Faustus #15
    Sajna ezért:
    However, the operating temperature of 300 to 350 °C and the highly corrosive nature of sodium make it suitable only for large-scale non-mobile applications.
    Forrás: Wikipedia

    Pedig:
    Taking into account above-mentioned phenomena, we have achieved cycle durability of more than 2,250 cycles and time durability of more than 15 years.

    A NAS cell has an energy density of 341Wh/l
    Forrás: World Energy Council - A NEW POWER SUPPLY SYSTEM USING NAS (SODIUM SULPHUR) BATTERY

    Összehasonlításképp az ólomakkumlátorok energiasűrűsége 60-75 Wh/l. Kár.

    "Én inkább az akkun vagyok megakadva, 20 év? Na nem nagyon láttam még olyat, ha van is, biztos nem a 2000-3000 Ft-os kategória."
    Pár szóban az élettartamokról.
    Az autóban másfajta akkukat használnak, másképpen, mint a napelemes rendszerekben.
  • valami1000 #14
    A napelem megy 50 évig..
    Az akku megy 20 évig.....

    A monitort meg tíz év múlva eldobhatod.............



    :D

  • Caro #13
    Ez van :)
    Lehetne NaS-t is használni, nem tudom, miért nem terjedt el.
  • Caro #12
    Még mindig nem megy annyira fel, mint a gáz meg az olaj, mert több forrásra támaszkodik.
  • valaé valaé ná #11
    A nagy számlogatásban azt se felejtsétek el, hogy az áram ára szépen megy majd egyre feljebb, úgyhogy mire ez a cucc megjelenik, már nem 5000-et lehet majd spórolni vele.
    Én inkább vészjóslónak, mint hülyeségnek titulálnám a hírt.
  • Bith #10
    Az jó környezetbarát :).