Gyurkity Péter

A Sharp kétmilliárd dollárt fektet az LCD-gyártásba

A vállalat bejelentette, hogy rövid időn belül kétmilliárd dollárral járulnak hozzá az LCD-részleg fejlesztéséhez. A projekt célja a kapacitás növelése, és a kijelzők gyártásának felgyorsítása.

A tervek szerint a cég összesen 1,5 milliárd dollárt fordít a kameyamai komplexum új üzemének felépítésére, amely a vállalat második számú LCD gyáraként elsősorban televíziókba szánt kijelzőket készít majd. Az új üzem várhatóan 2006 októberében áll munkába, és kezdetben havi 15 000 darab készüléket gyárt majd, amelyet 2007-re havi 30 000 darabra szeretnének növelni. A Sharp ezzel párhuzamosan kibővíti az egyes számú gyártósort is, amely a jelenlegi 27 ezerről egészen 45 ezerre növelné havi termelését, míg a fennmaradó 500 millió dollárt a Mie városában található hármas számú egység kapacitásának növelésére fordítják. Ez utóbbi gyártósor mobiltelefonokba és játékkonzolokba szánt kijelzőket állít majd elő, mégpedig havonta 6,8 millió darabot.


114 centis Sharp LCD tévé

Kacuhiko Macsida, a Sharp elnöke az újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy bár a plazmaképernyők sikere vitathatatlan, az úgynevezett high-definition televíziózás terén az LCD kijelzők jobban beváltak, és a vállalat határozott lépéseket tesz, hogy megerősítse a piacon elfoglalt pozícióját. "A plazmaképernyők gyártóival folytatott verseny éleződésével szorosabb együttműködést kell kialakítanunk beszállítóinkkal, és csökkentenünk kell a szállítási időt. A dél-koreai, tajvani, és kínai gyártók felzárkózása miatt kemény évnek nézünk elébe, mivel az új gyártók várhatóan agresszív módon igyekeznek majd lefaragni áraikat" - jelentette ki Macsida.

A siker érdekében a Sharp - amely az előrejelzések szerint 2,7 millió legyártott készülékkel zárja az idei pénzügyi évet - a 2006-os pénzügyi évben 4,5 millió darab LCD kijelző gyártását tervezi, amelyet a 2007-es pénzügyi évben 7 millió legyártott képernyő követ majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #7
    Nem tudom, csak azt, hogy a hagyományos CRT-nél keletkeznek másfajta sugarak is. Pl. egy korábbi monitorom képcsövére az volt írva, "Beware! X-rays!".
  • dez #6
    Ha várható lenne, hogy a nanotube CRT hamarosan mindent letarol, akkor szerinted érdemes lenne nekik most másba befektetni nagy összegeket?
  • BiroAndras #5
    "Azért én kicsit jobban tartok az elekronsugártól, mert gondolom, azért ott is keletkezik más sugárzás is."

    Milyen más sugárzás keletkezhet?
  • Inquisitor #4
    Miért? Mások meg a Plazma és OLED (Lásd Samsung hír!) technológiákra gyúrnak.
  • dez #3
    Hát, az igazán nagy LCD képernyők gyártásába fektetik a legnagyobb összegeket, márpedig ezek éppenhogy a TV piacra készülnek... Nehezen hiszem, hogy ekkora összegeket fektetnének be, ha várható lenne egyhamar, hogy elsöpri őket a nanotube CRT. De majd kiderül. (Azért én kicsit jobban tartok az elekronsugártól, mert gondolom, azért ott is keletkezik más sugárzás is.)
  • BlackRose #2
    jönnek lassan a carbon nanotube FED képernyők (a CES-en mutattak be párat) az áruk a CRT allatt lesz míg a képük eddig mindennél jobb... az LCD-től is van jobb, persze most előbb ki kell fizetni az LCD fejlesztéseket és ezért a váltásról majd csak pár év múlva lehet szó, na de a TVáknél ahol az LCD és Plazma még 5% alatti piacról tud, ott azt hiszem gyorsan jöhet a carbon nanotube a CRT helyett...
  • dduma #1
    hátha olcsóbbak lesznek...