Specker Balázs

Erősödő virtuális kötelékek, csökkenő szülői nyugalom

Egy felmérés szerint az online közösségekhez tartozó amerikaiak mintegy 43%-a legalább annyira erősnek érzi virtuális kötődését, mint amennyire valós kapcsolatait.

Sok ember számára a virtuális közösségek legalább annyit jelentenek, mint a valódi emberi kapcsolatok. Az USC Annenberg Digital Future Projectnek ez a hatodik éves kimutatása, mely a világháló társadalomra gyakorolt hatását hivatott elemezni. A mintegy 2000 megkérdezett magánszemély évente átlagosan 1,6 olyan új baráttal találkozik élőben is, akit korábban online ismert meg. Azonban évi 4,65 új ismerősükkel csak virtuálisan tartják a kapcsolatot. Az internetezők több mint 40%-a vallotta azt, hogy világháló segítségével a család mellett több baráttal is tartani tudja a kapcsolatot.

Jeffrey Cole, a kutatást végző szervezet vezetője elmondta, hogy adataik bizonyítékul szolgálnak arra is, hogy az internet közösségi célból való felhasználása manapság egyre nagyobb jelentősséggel bír. "Több mint egy évtizeddel azután, hogy a webportálok megnyitották kapuikat a nyilvánosság előtt, most szemtanúi lehetünk az internet mindent elsöprő, személyes és közösségi jelenségként történő térnyerésének" - áll Cole nyilatkozatában. Tény, ami tény 2003 óta az amerikai bloggerek, illetve a webes fényképfeltöltők száma megduplázódott, előbbi az online társadalom 7%-át, míg utóbbi 23,6%-át teszi ki.

A szülők azonban vegyesen éreznek az internet iránt. A tanulmány szerint egy kicsiny, de egyre növekvő csoportjuk úgy tartja, hogy gyermekük túl sok időt tölt a weben. A 12 és afölötti korosztály hetente átlag 8,9 órát foglalatoskodik böngészéssel. Ez a szám több mint 12%-os növekedést mutat a tavalyihoz képest. Ám a megkérdezett szülők - ugyan a tavalyinál lényegesen kevesebben -, de még így is 70%-ban vélik úgy, hogy gyermekük nem viszi túlzásba a netezést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mike #5
    visszaszívtam
    70% normális
  • Mike #4
    a szülők mindentől félnek ami számukra új, meg ismeretlen. meg a híradások zöme is arról szól, pedo, szex, erőszak. Ha az internet szóba kerül a szülőknek először ez jut eszébe, különösen amcsiban, ahol mániájuk megfélemlíteni az embereket
  • ffxi #3
    Makacs egy faj!
  • Pocok256 #2
    De tudod h a szülőnek mindig igaza van.
  • ffxi #1
    Faterom naon ellenzi az inertenet és az onnan való ismerkedést. Erre a családban ő az első aki virtuális barátságot kötött és közösség tagja lett(fotozz.hu-n)
    És nem ismeri be illetve nem ismeri el az internet előnyét, hát nem gyerekes?