Gyurkity Péter

Vége az internet miatti kubai éhségsztrájknak

Kritikus állapotba került, ezért véget vetett az éhségsztrájknak az a kubai férfi, aki a szabad internetezésért választotta a tiltakozás ezen formáját. Akciója eredménytelenül zárult.

Januárban adtunk hírt a 41 éves Guillermo Farinas döntéséről, aki éhségsztrájkba kezdett, hogy meggyőzze a kubai kommunista kormányzatot a szabad, ellenőrzés nélküli internetezés jelentőségéről. Kubában ugyanis - Kínához hasonlóan - központi ellenőrzés alá vonták a világhálót és az állampolgárok csakis a megfelelő engedélyek birtokában, korlátozott jogosultságokkal merészkedhetnek fel az internetre, és ezt az eljárást az értelmiség tagjai folyamatosan kritizálják. A jelek szerint azonban még Farinas drasztikus lépése sem vezetett eredményre, a hatóságokat nem tudta meggyőzni.

A Reuters jelentése szerint a hozzátartozók, valamint a helyi ellenzéki vezetők meggyőzték a férfit arról, hogy értelmetlen és egyben túlzottan veszélyes lenne folytatni az akciót, tekintettel jelenlegi egészségi állapotára. Farinas ugyan továbbra is ragaszkodik álláspontjához, szerinte a Castróhoz hű kormányzatnak el kell ismernie a korlátlan internetezéshez való jogot, ám az elmúlt hónapokban a férfi testsúlya olyan mértékben csökkent, hogy immár az életével játszik. Az intravénásan táplált éhségsztrájkoló elérkezett a végső ponthoz, és végül engedett a rábeszélésnek.

A helyzet tehát változatlan, a hatóságokat - ahogy azt korábban többen is jelezték - nem hatotta meg a határozott lépés. Továbbra is korlátozzák a hozzáféréseket, és ellenőriznek mindenki, aki felmerészkedik a világhálóra. Érdekes, hogy a kormányzat az Egyesült Államokat vádolja a lehetőségek leszűkítésével, mondván, hogy a gazdasági szankciók nem teszik lehetővé a tengerfenéken elhelyezendő optikai kábelek használatát, így az országnak le kell mondani a jobb kapcsolatról. Egyedül a kommunikációs műholdakat vehetik igénybe, ennek költségei viszont túlzott megterhelést jelentenek.

A helyzet odáig fajult, hogy a hozzáférésekhez szükséges jelszavakra egész feketepiac épült ki az utóbbi időkben, és az internetre vágyó állampolgárok ily módon igyekeznek hozzáférni az internethez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dinosaur #19
    figyeliket akartam irni. Ja és nem tudom ki írta az elején, de nem Castro figyeli a netet :) hanem a hatóságok.
  • Dinosaur #18
    Én is voltam Kubában ano 3 éve, Havannában laktam, és elmondhatom hogy tényleg ilyen rossz infrastrukturális állapotok vannak. Ha jó turistának látszol, akkor egy magánlakásban (mert ilyenek szép számmal akadnak, ahol napi kb 25 $-ért lakhatsz) és kéred akkor előveszik a TV-t rádiót esetleg a netet is, mondanom sem kell hogy mind szinte illegális cucc. A Tv-ben is csak a Cuba 1 és 2 megy amiben Fidel ilyen 3 órás barokk körmondatokban beszél. Havannában pedig ha jól tudom mindösszesen 6 azaz hat darab pont van a városban ahol hivatalosan pénzért internetezni lehet, és azt is figyeli. Egyik kubai ismerősöm múltkor emilezett ottani rokonával egy kubai ingatlanról és a hatóságok elég gyorsan letiltották őket. Szóval korlátozottság az van!
  • Gerygrey #17
    Fourgee, én viszont épp a munka miatt jutok nagyon ritkán netközelbe itthon, általában a telefonomról vagyok fent. Viszont ne gondold hogy napi többóra COD-ra kellett volna a net Kubában, de jó lett volna pár digitális fotót, videót küldeni az itthoniaknak, meg FTP-n lementeni a digit fényképezőről a cuccokat egy szerverre, hogy több dolognak legyen rajta hely. Így kénytelen voltam beérni 128MB-al
  • Gerygrey #16
    Fourgee, én viszont épp a munka miatt jutok nagyon ritkán netközelbe itthon, általában a telefonomról vagyok fent. Viszont ne gondold hogy napi többóra COD-ra kellett volna a net Kubában, de jó lett volna pár digitális fotót, videót küldeni az itthoniaknak, meg FTP-n lementeni a digit fényképezőről a cuccokat egy szerverre, hogy több dolognak legyen rajta hely. Így kénytelen voltam beérni 128MB-al
  • juzosch #15
    Az sg cenzúrája egészen más, mert nem a nézetek kifejtését cenzúrázzák, hanem a modortalan, közösségbe nem illő stílusú hozzászólásokat. Azokat, akiket te is pofánvágnál, vagy legalábbis otthagynád, ha így beszélne veled élőben.

    Az, hogy a tv-ben kit miért rúgnak ki, nem rám tartozik, de amíg én akárhol akármit mondhatok, és nem csuknak börtönbe érte, addig nincs gond. És márpedig most így van. Persze vannak kivételek, náci nézeteket például mégse lehet ordítani, de ez így a jó.
  • juzosch #14
    Mi, és más fórumokon sok hozzánk hasonló most a kubai internet szabadságáról vitatkozik, gondolkodik.
    Tehát igenis elért valamit!
  • fourgee #13
    Hú, Kubát én is szeretném a jelenlegi állapotában látni. Állítólag nagyon szép. Az meg hogy nincs internet és telefon? -> Minden reggelem úgy kezdődik hogy beülök a gép elé, sőt a munkám is a gép előtt zajlik és netezni is szoktam egy csomót, de ha egy szép helyen kellene élnem, ahol nincsenek ezek a rohanó hétköznapok, akár fél évet is kibírnék mindenféle probléma nélkül ha nincs net.
    Ha Castro meghal, akkor ott sem fog beköszönteni a jólét, hanem lesz majd néhány nagyon gazdag, akik meg eddig is szegények voltak, azok még szegényebbek lesznek és éhezni fognak... Szólásszabadság meg itt nálunk sincs, mivel pl. az SG fórumát is elég rendesen cenzúrázzák, valamint egy ismert műsorvezetőnek mennie kell az egyik TV-től, mert bírálni merte a kormányt...
  • Indigo #12
    <- Ez itt egy köcsögláma, azaz TE.


    Az a baj, hogy nagyon felszines a gondolkodásmódod. Igen, te is kimondtad, hogy ő egy diktatórikus országban él, ahol az emberek kezében semmilyen, de semmilyen eszköz nincs ahhoz, hogy kifejtsék a véleményüket, hovatovább, hogy esetleg el is érjenek valamit... Esetünkben szerencsétlen ürge hiába kezd el bárkinek is happogni, hogy márpedig ő szabad internetet szeretne, nem ér el vele semmit, ha nagyon pampog még le is ültetik pár évre. Nagyon naiv kislány vagy, ha azt gondolod hogy ezzel az éhségsztrájkkal arra játszott, hogy majd jóságos Fidel Castro bácsinak megesik rajta a szive, és egy-kettőre elintézik neki amit kér... Nem-nem. Egy ilyen rendszerben muszáj, hogy drasztikusabb lépésekre szánja el magát az ember, mert akkor legalább felfigyelnek rá. Ez pusztán egy FIGYELEMFELKELTŐ hadművelet volt. Általában minden éhségsztrájknak és hasonló akcióknak a figyelemfelkeltés a célja, mert közvetlen eredményük valóban nincs. És itt lép be a képbe a média... Ha emberünk ügyesen magára irányította a figyelmet, akkor már megérte az egész, mert bármit is tesz ezután, már nem söpörhetik el csak úgy egyszerűen, mert a nyilvánosság nagy fegyver! Még egy ilyen országban is az lehet!

    Szóval "LOL"-ozás előtt gondolkodni kellene (de tudom, ez számodra nehéz dolog).

    "Juuuj, de nagyon megbántottál, te senki."

    Ha senki vagyok, akkor miért álsz le velem vitatkozni? Nem vagy valami következetes...
  • Szefmester #11
    A lol azért bármilyen értelemben is, de durva volt..
  • szacsi #10
    lol