Gyurkity Péter

Többször nyomtatható papír a Toshibától

A Toshiba Európában is bevezetné a Japánban már kapható nyomtatót és papírt, amelynek révén egyetlen lapot akár 500 alkalommal is felhasználhatunk. Az egyetlen probléma az ár, ami meglehetősen borsos lesz.

A B-SX8R jelű készülék érdekes technikát és alapanyagot használ fel a környezetbarát megoldáshoz, amelynek lényege, hogy egyazon lapra akár 500-szor is nyomtathatunk. Maga az eljárás hasonlít a régi hőnyomtatási technikákhoz, a vállalat maga is a főleg a 70-es, 80-as években tömegesen használt faxnyomtatókhoz hasonlítja a fejlesztést, a hangsúly azonban ezúttal a takarékosságon, a papírigények minimalizálásán van. A többször felhasználható lapokról eltávolíthatjuk a korábbi nyomtatás eredményét, majd ismét megtölthetjük tartalommal.

A nyomtató az első fázisban a lapok elhelyezéséről gondoskodik, ez ugyanis rendkívül fontos a tökéletes eredmény érdekében. A középső komponens belsejében ezután a "papírt" 300 fokra hevítik, amelynek eredményeként eltűnik a korábbi nyomtatás eredménye, majd az utolsó szegmensben 180 fokos hőmérsékleten készül el az új tartalom. A készülék percenként 12 oldalt állít elő, ami tűrhetőnek mondható. A speciális lapok valójában nem papíralapúak, hanem a műanyag egy érdekes változatából készülnek, amely kellő mértékű hő hatására változtatja tulajdonságait. Az egyes példányokat legalább 500-szor használhatjuk fel, ám a vállalat szerint elméletileg akár az 1000 nyomtatás is elérhető.



A Toshiba abban reménykedik, hogy a vállalati ügyfelek számára vonzó ajánlatot tud tenni, főleg azoknak, akik szeretnék csökkenteni a papírral kapcsolatos kiadásaikat és nem utolsósorban jobb színben szeretnék feltüntetni cégeiket a környezetvédők előtt. Az egyetlen bibi a termék ára, hiszen a Japánban már kapható B-SX8R 5 ezer fontnak, vagyis csaknem kétmillió forintnak megfelelő összegért kapható, míg a lapok darabja 5 fontért, durván 2 ezer forintért találnak gazdára. Éppen ezért a cég óvatos az európai bevezetést illetően, és - érthetően - semmit nem akarnak elsietni.

A kritikusok ezzel egy időben kétségbe vonják a megoldás gyakorlati értékét, mondván, hogy a nyomtatás során felhasznált energia semmissé teszi a takarékossággal kapcsolatos célokat. Erről pontos információ nincs, de könnyen lehet, hogy a vádak ellenére a megoldás utat találhat a cégekhez. Otthoni felhasználásról egyelőre nem esett szó, maga a Toshiba sem meri fogyasztói terméknek nevezni érdekes fejlesztését.

A papírral egyébként több országban folytatnak kutatásokat. Legutóbb egy amerikai kezdeményezésről számolhattunk be, amelynek eredményeként új tulajdonságokkal ruházták fel az ősi anyagot. Az is nyilvánvaló, hogy a cégek túl sokat nyomtatnak feleslegesen, így előbb-utóbb megnyugtató megoldást kell találni a problémára

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoleeca #14
    Azokat újra lehet hasznosítani. CSak a megfelelő helyeken kell leadni, vagy pedig várni a papírgyűjtő lurkókat :D
  • chuky123 #13
    Ez 1 sütő 300C lol.
    lehet hogy a papirral sporolunk de a villanyal nem az tuti.
    szerintem ez egy halott ötlet.
  • Omega #12
    Ennek semmi értelme sincsen.
  • Indigo #11
    Akkor rossz a nyomtató vagy a toner.

    Tapasztalatból mondom, hogy ahol régebben dolgoztam ott bevált. Kb 100 fős cég, minden gépen HP nyomtató, és szinte mindig utántöltött tonert használtunk hozzájuk, és nem volt gond velük. Ráadásul igencsak ki voltak használva, nem keveset nyomtattak velük, napi szinten sem. Időnként kellett tisztítani a nyomtatókat, de azt így is úgy is el kell végezni bizonyos időközönként.
  • bakagaijin #10
    Ez szerintem nagyon nem így van, tucatszám látok a céges nyomtató mellett nyomtatási próbálkozásokat. Áh ez így nem jó felezve, ehh kétoldalasra akartam nem az lett, ezen túl kicsik a betűk, lemaradt egy frame, nem is ezt a doksit akartam, stb-stb. Több tonna ilyen papír van, én az ilyen nyomtató mellett található papírok hátoldalát szoktam utána firkapapírnak használni. Ha projekt váltás van, akkor pedig a kinyomtatott papírok 99%-a megy a kukába/iratmegsemmisítőbe... A sima papír ráadásul nem tud verziókezelni :) Így vándorolnak szépen a fák a céges kukákba.
  • mikloss #9
    Nem is tudtam hogy a tonert is utántöltik... bár nekem egy 2500oldalt bíró OKI toner 7000Ft-ba kerül újonnan az OKIB4100-as lézernyomtatómhoz. A fényhengert meg asszem csak 20000 oldalanként kell cserélni szóval az nem fog túl hamar bekövetkezni.
  • ttt ttt #8
    Eredeti papírt belerakva meg önmegsemmísítő lesz belőle
  • 2097 #7
    És nem tudod utánna miért van tele az egész nyomtató festékel!
    Majd viszed vissza és reklamálsz, hogy nem veszi fel a papírt* vagy foltosan nyomtat esetleg rossz a nyomtatási kép** stb.
    Használd sokat, az ilyeneket imádom elhajtani.
    *telementek a felszedő apró barázdái porral és elcsuszik a papír!
    **általában mielött kifogy a festék elkopik a dob vagy a blade!
  • JTBM #6
    Érdekes kezdeményzés és ha majd ugyanannyiba kerül v. olcsóbb lesz mint a normál papír, el is terjedhet...

    A gond elsösorban ott van, hogy a papírt általában meg is örzi az ember, mert valami célból nyomtatta ki. 2000Ft/oldalas papírra nem nyomtat ki az ember pl. egy térképrészletet, amit aztán levisz a kocsiba és kidob, ha már nem kell...
  • Gerygrey #5
    Nyomtatásnál szerintem a papír a legolcsóbb tényező.

    Inkább találjanak ki olyan technikát, hogy a nyomtatott papírról a nyomtató lekapirgálja a tonerport, és újból hasznosítja, így sosem fogy ki belőle a toner :)