Gyurkity Péter

Árháborút indíthat a nyomtatók piacán a HP

Az elmúlt negyedév gyenge eredményének hatására a Hewlett-Packard határozott lépéseket tervez a tintasugaras nyomtatók piacán, amely elsősorban jelentős árengedményt jelent a vásárlók számára.

"Az első negyedévet illetően nem voltunk elégedettek a fogyasztói eszközök forgalmával, ezért agresszív lépéseket tervezünk, hogy helyreállítsuk a növekedés korábbi ütemét" - jelentette ki Viomesh Joshi, aki a HP nyomtató és PC részlegének igazgatójaként vett részt az elemzői konferencián. A rendezvényen a világ első számú nyomtatógyártója, és második számú PC-gyártója a várakozásokat alulmúlva a bevételek 10 százalékos növekedéséről számolt be, míg a profit mindössze 1 százalékkal nőtt. A szerény növekedés különösen érzékenyen érintette a nyomtató üzletágat, amely nemigen tudott megfelelni a Dell és a Lexmark által támasztott kemény versenynek. A nyomtató részleg a vállalat bevételi forrásainak kétharmadáért felelős, így nem csoda, hogy a vállalat új vezetése határozott ellenlépésekre szánta el magát.


"Ez megehetősen rossz hír a Lexmark számára. A vállalat jelentős növekedést ért el a 100 dollár alatti terméke körében, de a HP miatt újabb árcsökkentésre van szükség, ami érzékenyen érintheti a céget" - kommentálta a bejelentést Shannon Cross, a Cross Research vezetője. Hozzátette, hogy egyelőre túl korai lenne találgatásokba bocsátkozni a konkurens vállalatok várható ellenlépéseit illetően, de a lépés nagy valószínűséggel újabb csökkenést eredményez majd az árakban.

"A HP vezetése minden bizonnyal újabb bejelentésekkel igyekszik majd tudatosítani a vásárlókban, hogy az árakat illetően nem a Dell a legjobb választás" - jelentette ki Jennifer Thorwart, az IDC elemzője. A jelek szerint tehát a vállalat vezetése úgy döntött, hogy nem adja el egyik részlegét sem, és inkább agresszív árpolitikával igyekszik helytállni a rivális vállalatokkal szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #47
    off
    Apropó, ha valakinek kell én is eladom a Canon 350i-met 12 ezer ft.ért.
    on
  • Epikurosz #46
    mONDOM A SZTORIM:

    Én mátrix-szal kezudtem ebből volt kettő is. utána HP-re tértem át, kb. 10 éve. Az első hp ment 3 évet, a második talán 4-et. Ha jól emlékszem 350C volt az egyik.

    A panaszom az volt rá, hogy egy idő után megkopott a papírbehúzó mechanika és egyszerre 10 lapot is bekapott.
    Summa summárum, elegem lett a HP-ből, ÁTTÁRTEM a Canonra. 18k-ért vettem egy 350i-t, okés, nem drága.
    Az utángyártott tintapatron 800 ft. a pólusban.
    Háromhavonta kell vennem egyet, mert keveset nyomtatok.
    Minek is annyit nyomtatni? Jó az a képernyőn is. Szerintem hülyeség kinyomtatni a fotókat is, a képernyőn kell őket nézegetni.

    Amit hiányolok ebből a Canonból: WiFi.

    A következő nyomtatóm egy multifunkciós WiFis nyomtató lesz (szkennerrel)!
  • lendav #45
    Sziasztok!
    Eladó egy pár db. HP-78A (38ml!!!) színes patron tintasugaras nyomtatóhoz!
    A patronok eredetiek, vadi új, bontatlan csomagolásúak! Garanciát vállalok!
    A lejárati dátum 2009.feb.
    Baráti áron, 9000 Ft./db-ért elvihetőek!
    Össz. 4 db. van belőle, ha mindet elviszed beszélhetünk kedvezményről!
    Kérlek ha érdekel, ide írjál: [email protected]
  • gz8 #44
    Az új színesek kalap ****t sem érnek. Addig jó, amíg garanciális, de utána cumi a köbön.
    (ja, a szerviz rövid i )
  • Troll #43
    A HP méltó tagja a Wintel birodalomnak. Csakhogy flém.
    Melóban szinte csak HP nyomtatóink vannak, kizárólag lézerek, színes és fekete egyaránt. Van, amelyikkel még sosem volt probléma, de az az általános, hogy csak be kell őket hurcolgatni a szervízbe. Mostanában vettünk egy új színes lézert, miután az előzőre már ráköltöttük a teljes vételi árat (csak szervíz, festéket nem számolva.)
  • gz8 #42
    Na, még a végén itt is meglesz a szokásos klikkesedés? Kinek a HP, kinek a Canon?
  • Tetsuo #41
    Canon olcsóbb s jobb a zolcsó otthoni printerpiacon (a többi piacot nem ismerem) mint bármi más.
  • vax #40
    Én is nagyon megvagyok vele elégedve. Fényképet és fekete nyomatai is nagyon jók és ráadásul hihetetlenűl csendes. Nem úgy mint az Epson 640-m.
  • gz8 #39
    Jogos, tkp a 9xx-as sorozat némileg feljavított változata. Ezek mind a formattert, mind a mechanikát tekintve sokkal megbízhatóbbak voltak. Meg merném kockáztatni, hogy ezekkel a típusokkal érte el a HP a mechanikai és elektronikai megbízhatóság csúcspontját, innen már csak hanyatlik. :-/
  • vax #38
    Az ürméreten, kapacításon kívűl a nyomtatófuvókák száma is kétszerese a 38 ml-nek a 19 ml-hez képest. Ezt a patront használják még az előttem szólót kiegészítve a photosmart 1xxx sorozatúak is.