Berta Sándor

Adatvédelmi perek Európában és a tengerentúlon

Mind az Európai Unióban, mind az Egyesült Államokban küszöbön áll egy komoly adatvédelmi per. Az USA-ban a nemzetbiztonsági hivatal, az Európai Unióban pedig a SWIFT vezetői kerülhetnek a vádlottak padjára.

Az amerikai ügy tart előrébb. A nemzetbiztonsági hivatal által elkövetett lehallgatási botrányhoz kapcsolódóan 48-an sértett perelte be a szervezetet. Az érdekeket mindkét oldalon összesen 30 ügyvéd képviseli, s már ki is nevezték a per bíráját, egy konzervatív szakember személyében. Elemzők szerint az utóbbi tartogathat még komoly meglepetéseket.

Az első tárgyalásra múlt héten pénteken került sor. Az AT&T és más amerikai távközlési cégeket azzal vádolnak, hogy több millió felhasználó internetezési és telekommunikációs forgalmi adatait tárolták el és továbbították jogellenes módon az NSA amerikai titkosszolgálatnak.

Vaughn Walker bíró személye nem jelent túl sok jót az amerikai kormánynak. A bíró ugyanis már júliusban elutasította azt az alperesi javaslatot, hogy a nemzetbiztonság védelme érdekében állítsa le az eljárást. A felperesek között van többek között az Electronic Frontier Foundation (EFF), valamint az American Civil Liberties Union (ACLU) több részlege is.

George W. Bush és kormánya ugyanakkor mindenáron igyekszik megakadályozni a per lefolytatását. Ezt bizonyítja az a törvénytervezet is, amelyben gyakorlatilag amnesztiát kapnának a botrányban érintett távközlési cégek.

Az Európai Unióban még korántsem ennyire előrehaladott az ügy. Mint ismeretes, június végén robbant ki a SWIFT-botrány, amikor kiderült, hogy a terrorizmus elleni harcra hivatkozva az amerikai kormány betekintett a világ jelentős pénzintézeteinek számítógépes rendszerébe. A titkos program keretében a hivatalos indoklás szerint az amerikai hatóságok az al-Kaida és más nemzetközi terrorszervezetek folyószámlái után kutattak és információkat szereztek a Belgiumban található Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication (System Swift) rendszeréből is. Ebben az adatbázisban tárolják a világ több mint 200 országában található mintegy 7800 bank és hitelintézet összes pénzügyi tranzakciójának adatait.

Októberben kiderült, hogy az adatok kiszivárgása június óta is folytatódik. Az Európai Unió tagállamainak adatvédelmi biztosait, köztük dr. Péterfalvi Attila magyar adatvédelmi biztost is tömörítő úgynevezett Artikel 29 Csoportnak már szeptember elejére el kellett volna készítenie az ügyről szóló jelentését, ez azonban késik. A dokumentum előreláthatólag még ezen a héten elkészül és az adatvédelmi biztosok várhatóan az európai adatvédelmi törvények megsértésének minősítik majd az esetet.

Ezután több lehetséges megoldás is lehetséges. Az Artikel 29 csoport tagjai javasolhatják például az Európai Bizottságnak, hogy tiltsa meg a további adatátadást a SWIFT-nek, de van olyan felvetés is, miszerint meg kellene tiltani a New York-i SWIFT-központban tárolt adatok lemásolását. Leonard Schrank, a SWIFT vezetője még múlt héten pénteken is próbálta a szervezetet védeni, mondván a lépés abszolút legális volt és ezzel több ezer életet mentettek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!