Berta Sándor

Banki adatokba tekintett be az USA

Bush elnök magyarországi látogatása után robbant ki az a botrány, ami világszerte óriási felzúdulást váltott ki. Kiderült: a terrorizmus elleni harcra hivatkozva az amerikai kormány betekintett a világ jelentős pénzintézeteinek számítógépes rendszerébe.

A titkos program keretében a hivatalos indoklás szerint az amerikai hatóságok az al-Kaida és más nemzetközi terrorszervezetek folyószámlái után kutattak. Miután az információk kiszivárogtak, az amerikai pénzügyminisztérium kénytelen volt elismerni, hogy a munkatársaik a Belgiumban található Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication (System Swift) rendszerébe hatoltak be az információk megszerzéséhez. Ebben az adatbázisban tárolják a világ több mint 200 országában található mintegy 7800 bank és hitelintézet összes folyószámlájának adatait.

A Swift számítógépes rendszerén keresztül naponta közel 6 billió dollár értékű tranzakciót bonyolítanak le a bankok és más pénzintézetek. Érthető tehát, hogy a vállalat adatbázisa valódi kincsesbánya. Az amerikai hatóságok minden pénzmozgást megvizsgáltak, amely csak egy kicsit is gyanús volt, vagy feltételezték, hogy köze lehet a nemzetközi terrorszervezetekhez. A feltételezések szerint több ezer amerikai és más nemzetiségű állampolgár folyószámláit vizsgálták át. A Swift vezetői azzal védekeztek, hogy a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények után kénytelenek voltak együttműködni az amerikai hatóságokkal.

"Ahhoz, hogy a terroristák ellen hatékonyan lehessen fellépni, el kell zárni a hozzájuk vezető pénzcsatornákat" - védte meg a titkos programot Dana Perino, a Fehér Ház szóvivője. John Snow amerikai pénzügyminiszter hozzátette, hogy szinte csak és kizárólag az Egyesült Államokból külföldre és a külföldről az USA-ba irányuló tranzakciókat vizsgálták meg. Az ügy egyébként szervesen kapcsolódik az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) múltkor kirobbant lehallgatási botrányához. Mint ismeretes, az NSA George Bush utasítására több cég segítségével lehallgatta a felhasználók vezetékes és mobiltelefon-beszélgetéseit, belenézett e-mailjeikbe. Mindkét akció a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után kezdődött.

Amerikai titkosszolgálati körökből ugyanakkor kiszivárgott, hogy a Swift-akció sikeresnek tekinthető, hiszen a számítógépes folyószámla-mozgások kiértékelése után az ott fellelt adatoknak köszönhetően sikerült elfogni a 2002-es Bali szigetén végrehajtott terrortámadások megtervezésével és végrehajtásával vádolt Riduan Isamuddin Hambalit. Ez azonban minden bizonnyal nem vigasztalja a lehallgatott és megfigyelt amerikai és külföldi állampolgárok ezreit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • windrunner #72
    "Ma a hatalomban nem Igazságos Mátyások vannak, nem a nép érdekeit nézik, ennyi.",

    Senki nem is fogja rajtunk kívül a mi érdekeinket nézni:)
  • Béla bácsi #71
    Az egyház csak próbálta visszatartani az olyan elméleteket, melyek károsak voltak számára, érdekük volt hogy minél több hívőt szerezzenek maguknak, azokat megtartsák, etc. Később azonban rájöttek hogy ezt be tudják illeszteni a világképükbe. Ha jól tudom a darwini elméletek is eléggé meredekek voltak nekik anno, esetleg még ma is azok. Ma ugyanígy van az óvszerrel is. Nem tudja összeegyeztetni a tanaival. Igaz hogy manapság az európai egyházak kevéssé vannak befolyással az emberekre, mint azelőtt.
    Az a gond, ha valaki az összeesküvés szót használja, az sokanak valami misztikus dolgot jelent. Akinél hatalom van, az megtehet bizonyos dolgokat, amiket más esetleg nem. Tavaly volt a hírekben a washingtoni lövöldözés. Ha jól tudom 10 embert tettek el úgy hogy a rendőrségnek fingja se volt hogy ki csinálta. Egyszer elkövettek egy hibát és már csattant is a bilincs. És ez csak 2 jamaicai bevándorló volt. Ezek a dolgok ilyen egyszerűek. Akinek érdekében áll az eltehet így elnököt is. Csöpp konstruktív készség kell hozzá. Ma a hatalomban nem Igazságos Mátyások vannak, nem a nép érdekeit nézik, ennyi.
  • Morden23 #70
    Nem azzal vitatkoztam, hogy Bush felszabadítani ment-e az iraki népet, hanem azzal, hogy semmiféle egyházi összeesküvés nem célozta tudatosan a Föld alakjának elrejtését. Pont amit mondtál: nagyon sok mindent üldöztek a hit miatt. De az egyház a következőképp gondolkodott: "Azt mondja, kerek a Föld? ERETNEK, MEGÉGETNI!"

    Nem pedig úgy: "Basszus, ez tudja, hogy kerek a Föld. Gyerekek, lebuktunk basszameg..."
  • Béla bácsi #69
    Mert a Föld alakja, a napközéppontú világkép homlokegyenest állt az egyház tanításaival és ez a hívőket megrendíthette volna hitükben. Ha Darwin jött volna elő elméleteivel abban a korban, ugyanúgy üldözték volna, mert az is szembement a tanokkal. Ha én gurultam volna ki egy kocsival az útra, ugyanúgy üldöztek volna, mert "ördögi szerkezetnek" találták volna. Mert az ugyanúgy szembement az egyház tanításaival. Akkoriban az egyház nagyobb hatalomal bírt, mint ma. Ez ilyen egyszerű.
    De hogy a lényegre visszatérjek, ma is ugyanúgy egy elit érdekei mozgatják a világot. Gondolod hogy Bush azért ment irakba, mert annyira szerette volna azt a népet felszabadítani? Ő ezt mondja, a CNN ezt mondja, csak elég nevestséges érv. Egyszerűen annak a vezetésnek érdekében állt odamenni. Ilyenekkel van tele a világ csak észre kéne venni.
  • Morden23 #68
    Figy, te kevered azt, hogy "veszélyesnek tartja, és eltitkolja" és azt, hogy "egy őrütségnek, istenkáromlásnak tartja".

    Nem volt titkos hatalom, aminek érdekében állt volna a Föld alakjának eltitkolása. Egyszerűen nem is számoltak a lehetőséggel, hogy lehet más alakja. Mintha nekem most azt mondanák, hogy a Föld valójában kocka alakú. Kinevetném az illetőt, nem érdekelnének az elméletei stb. De ha éppen a hitembe köt ezzel bele (ami akkoriban igencsak sokat jelentett), akkor lehet, hogy esetleg bántani is akarnám.

    Az egyház nem azért tartotta veszélyesnek ezt a tant, mert tudta, hogy a Föld gömbölyű, de nem akarta, hogy az emberek megtudják, hanem mert ők HITTÉK, hogy a Föld lapos, márpedig ha hisszük, akkor az úgy is van, és részükről ennyi.

    Amúgy ha már annyira belefolytunk ebbe a Föld alakja mizériába, áruld már el, hogy miért állt volna érdekében az egyháznak eltitkolni a Föld alakját?
  • Béla bácsi #67
    Ennek eredményeképp aki azt mondta, hogy a Föld nem lapos, az egyben támadta a világképet, és ezzel együtt a vallást is. És ez az amit nem toleráltak. Így van. Itt húzódik meg az érdek.

    Nem az átlagembert kellett meggyőznöd a föld gömbölyűségéről, mert az olyan magas ívben szarta le, hogy tőle aztán kocka is lehetett volna.
    Nem az átlagembert, csak egy idő után az átlagember fülébe is eljutott volna, és azt az egyház veszélyesnek tartotta.
  • BiroAndras #66
    "Egyszerűen érdekük fűződött egyeseknek ahhoz hogy azt terjesszék hogy a Föld lapos és a Föld a világ közepe, akörül kering minden."

    Nem ez volt az érdekük. A hatalom le se szarta, hogy milyen a Föld alakja. Ugyan miért érdekelte volna őket?
    Eredetileg azért gondolták, hogy a Föld lapos, mert az alapvető hétköznapi tapasztalat alapján ez teljesen egyértelmű.
    Ezután ez a "tudás" részévé vált egy világképnek, ami akkor szorosan összefonódott a vallással. Ennek eredményeképp aki azt mondta, hogy a Föld nem lapos, az egyben támadta a világképet, és ezzel együtt a vallást is. És ez az amit nem toleráltak. Nem csak a hatalom, de az átlagember sem.
    Még ma is lehet tapasztalni hasonlót. Pl. sok hívő azt hiszi, hogy az ateistáknak nincsennek erkölcseik, merthogy az erkölcs a Bibliában van benne. Hasonlóan támadnak pl. olyan tudományos elméleteket melyek szerint az ember nem a termtés csodája, meg felsőbbrendű lélekkel rendelkező lény, hanem "csak" a vak és esetleges evolúció által létrehozott komplex "gép". Ezt ugyanúgy nem tudja megemészteni az egyszerű halandó, mint régen azt, hogy a Föld gömb alakú (mert ugye akkor az alul lakók leesnének).
  • Morden23 #65
    Na, akkor még egyszer nekifutok.

    A föld gömbölyűségének elismerése nem hatalmi kérdés volt. Köze nem volt hozzá. Nem érdemes egy félezer évvel ezelőtti korszakot mai szemmel (tudással, hozzáállással stb.) szemlélni. Akkoriban a vallás volt a tudomány, és a tudomány a pogányság. Nem az átlagembert kellett meggyőznöd a föld gömbölyűségéről, mert az olyan magas ívben szarta le, hogy tőle aztán kocka is lehetett volna.
    Példa még mindig marad rossz:)

    Nem hiszem azt, hogy az állítja az "ultimate" igazságot, aki a tévében bölcsészkedik. De azt sem hiszem, hogy mindenki hazudik. Csak ennyi.
  • Béla bácsi #64
    Amerikával is ott a baj hogy New York vezeti Washington helyett.
  • windrunner #63
    cégében = számtógépeiben,adataiban sorry a hibáért