Gyurkity Péter

Alig tesztelik a brit azonosítókat

A brit kormányzat a minden részletre kiterjedő teszteket is feláldozza a biometrikus azonosítók minél előbbi bevezetése érdekében, legalábbis ez derült ki a felelős bizottságnak eljuttatott válaszlevélből.

Az alsóház tudományos és technológiai bizottsága nemrég részletes jelentést készített a biometrikus azonosítókártyák helyzetéről, a bevezetés várható körülményeiről, illetve az általuk fontosnak tartott szempontokról. Ebben többek között azt javasolták, hogy a minden részletre kiterjedő vizsgálatok eredményeit még az új okmányok bevezetése előtt vegyék szemügyre, és az esetlegesen szükségessé váló módosításokat mindenképpen hajtsák végre, még ha ez a rendszer életbe léptetésének elhalasztását is jelentené. A kormányzat a jelek szerint másként gondolkodik a kérdésről, és az időpontot fontosabbnak tartják a módosításoknál.

A válaszlevélből ugyanis kiderül, hogy nem tartják lehetségesnek az összes szempont figyelembe vételét még a bevezetés előtt, szerintük nem áll rendelkezésre elegendő idő az összes részlet tüzetes vizsgálatára. Néhány vizsgálat tehát elmarad a biometrikus azonosítókkal kapcsolatban, bár a kormányzat állítása szerint itt olyan technológiákat alkalmaznak majd, amelyek "más területeken már bizonyítottak". Első lépésben tehát korlátozott számú okmányt adnak ki, majd a menetközben szükségessé váló módosításokat fokozatosan szándékoznak bevezetni.

A brit biometrikus azonosítókkal kapcsolatos tervek a közelmúltban több alkalommal is negatív visszhangot váltottak ki. Szóba került itt már a hatalmas költségek, a megkérdőjelezhető biztonság kérdése, illetve a korai rajt kapcsán felmerült kételyek. Kérdés, hogy a több fokozatban végrehajtott módosítások milyen helyzetbe hozzák majd az elsőként újító állampolgárokat.

Érdekes, hogy kormányzati részről a projekt várható költségeinek összegzésétől, annak részletezésétől is elzárkóznak. Itt kiemelik, hogy bár szeretnék továbbra is nyíltan tájékoztatni a közvéleményt, tekintettel vannak a beszállítókra és nem hozzák nyilvánosságra az üzleti szempontból értékes adatokat. Igaz, a pontos útitervvel is adósak, hiszen a korábbi ígéretek ellenére a mai napig nem készült el, vagy legalábbis nyilvánosan nem elérhető a projekt várható lefolytatását részletező leírás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • John Wayne #3
    Hát, szerintem nem merik késleltetni a "projektet", mert bizony fenékbe rúgnák őket, akik a háttérből a madzagokat rángatják. Amin ezek a kirakatba pakolt politikusok lógnak. Úgyhogy a határidő biztos, minden más változhat.
    Őszintén szólva azon se fogok meglepődni, ha két évtizeden belül már beültetett chippekről lesz szó. Bár lehet, hogy írhatnék két évet is?
    Van még aki elhiszi, hogy a politikusok a népnek felelnek, és a népért dolgoznak? Hehe..
  • Darth Sith #2
    hogy ezek mekkorát fognak ezen bukni...
  • yesss #1
    Én vagyok az első!!