Gyurkity Péter

5 GHz-en jön az IBM Power6 processzora

Úgy tűnik, a Nagy Kéknek nem okoz gondot az órajel további növelése: Power6 processzoraiknál 2007-ben elérhetőnek tartják a 4-5 GHz-es tartományt, felépítésben pedig maradnak az ikermagnál.

Az EETimes beszámolója szerint az IBM a Microprocessor Forum Fall 2006 elnevezésű találkozón ismertette következő évre vonatkozó elképzeléseit. A rendezvényen elsősorban az ágazatban érdekelt cégek vezetői és szakemberei jelentek meg, így elsőként ők tekinthettek be a tervekbe. 2007-ben az óriás visszatér az órajel növeléséhez, és nem követi az Intel és az AMD példáját, amelyek ezúttal a processzormagok számának emelését tartják elsődlegesnek.

Éppen ezért a főleg blade szerverekbe szánt következő generációs Power6 chipek minden eddiginél nagyobb frekvencián, 4-5 GHz között futnak majd, és legfeljebb két magot tartalmaznak, szemben az x86 piacot uraló két versenytárs négymagos fejlesztéseivel. Az új processzorok 8 MB másodszintű gyorsítótárra támaszkodnak, illetve egy 75 GB/s-os buszra a külső memória eléréséhez. A család következő tagjai a jelenlegi Power5 MP970 chipre épülnek, ám a sávszélesség és az órajel megduplázásával, mivel ez 2,5 GHz-ről a már említett 5 GHz-re ugorhat.



"A teljes rendszert tovább kell skáláznunk. Ha ez kimerül a processzormagok számának növelésében, változatlan gyorsítótár és memória sávszélesség mellett, nem igazán emelkedik a valódi teljesítmény" - magyarázta Brad McCredie, az IBM szakembere, amivel egyértelműen az Intel és az AMD új őrületére utalt. A 65 nanométeren készülő chipek a vállalat saját SOI és feszített szilícium (strained silicon) technológiájára épülnek, kiterjedt energiatakarékossági funkciókkal. Ez utóbbira különösen nagy hangsúlyt fektetnek: a PowerTune névre keresztelt megoldással akár 0,8 wattos fogyasztás mellett is használhatjuk a processzort, és mindkét mag órajelét és feszültségét szabályozhatjuk, a nyugalmasabb szakaszokban pedig egyiküket teljesen le is állíthatjuk.

A tervek szerint a Power6 a p-sorozatú szerverekben debütál majd, tehát nem éppen otthoni felhasználásra készül. Mindenesetre érdekes, hogy a cég nem tartja problémásnak az órajel növelését, sőt eközben még a fogyasztást is szinten tudja tartani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dtam #19
    Csak "egyszerubb" pSeries gepekkel talakozom ott kovetkezo a helyzet:
    - az IBM hivatalosan az AIX -et adja hozza, ha keri az ugyfel
    - leteznek power architekturara forditott Linuxok (nem neztem, de feltetelezem RedHat kozte van)
    - egyes BSD distrokat lehet felszenvedni rajuk, de ehhez van a legkevesebb support
  • virs lee #18
    Linuxot se, ott az AIX.
  • Zsoltika 007 #17
    Az lehet hogy gyorsabban bootol de nem mind1 hogy mit.
  • arty #16
    1300mhz celeron bootidejének semmi köze a CPU-hoz...

    "nekem a p2 400asom gyorsabban bebootol, mint a dualmagos G5 Macintosh a 2.8ghz IBM procijával... szal sztem szarok az ájbéemek ..."
  • pTk #15
    Pedig jó gyors.. egy 800 mhzes ibm gép gyorsabban bootol mint egy 1300as celeron win xpvel, szal sztem jók az ibmek :)
  • ddfg #14
    1, IBM sajat oprendszereit, illetve kulonbozo egyeb unixokat, esetleg linuxot
    2, tudtommal nem, az apple azert valtott (hivatalos indoklas szerint) intelre, mert az IBM-mel nem volt megelegedve
    3, IBM szervergepre nem szokas windowst rakni (tudtommal)
  • abzu #13
    lenne 1 kérdés! erre milyen rendszert raknak?
    Apple tovább fejleszti az IBN procis gépeket?
    és most erre windows nuku?
    bocsi ez 3 kérdés :D
  • dez #12
    Magyarul az egyes kapuk belső kapcsolása új kialakítású, ami által csak a bemenet változásánál vesznek fel (jelentősebb) áramot, vagy valami ilyesmi.
  • dez #11
    Ami a cikkből kimaradt: ez a magas órajelet egy új fejlesztésű kapuzási technikával érik el, ami nagyban csökkenti a szivárgási és az üzemelési áramot.
  • dez #10
    Elérte, csak egy évvel később, a 970GX személyében.