Berta Sándor

Siemens segélyalap Benq mun­ka­tár­sak­nak

A Benq Németország csődje váratlan helyzetet teremtett, amelyben még Angela Merkel német kancellár is szót kért.

Pénteken csődvédelmet kért németországi mobilgyártó vállalatára a tajvani BenQ elektronikai óriáscég: vesztesége az idei második negyedévben 60 millió euró volt, működésének kezdete óta 840 millióra nőtt. A csőd bejelentését követően a tajvani BenQ Mobile mobilgyártó valószínűleg még az év végéig folytathatja termelését Németországban, januártól az átalakítás után a cégnek nyereségessé kellene válnia, hogy fennmaradhasson. A BenQ Mobile-nál most mintegy 3 ezer dolgozót fenyeget elbocsátás.

A német szakemberek igyekeznek a válságot megoldani és hatásait enyhíteni. Az első lépés a Siemens elnökségéhez fűződik: a testület azonnali hatállyal elhalasztotta a tervezett béremeléseket és az 5 millió eurós összeget egy az egyben felajánlotta a csődhelyzetbe jutott vállalat számára. Ezenkívül az óriáscég további 30 millió eurót is felajánlott az elbocsátott Benq-dolgozók megsegítésére. A Siemens vezetői felajánlották azt is, hogy készek állásokat kínálni, illetve át- vagy továbbképzési lehetőségeket biztosítani az elbocsátás előtt álló Benq-alkalmazottak számára.

"A Benq németországi lépését elfogadhatatlannak tartjuk és úgy döntöttünk, mielőbb felajánljuk a segítségünket és lépünk. Szerettük volna megmutatni, hogy szolidárisak vagyunk a nehéz helyzetbe került emberekkel" - nyilatkozta a német BILD újságnak Klaus Kleinfeld, a Siemens vezetője. A szakember ugyanakkor visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a Siemens a mobilrészlege eladásakor már pontosan tudta, sőt tervezte a Benqhoz kerülő cégcsoport csődbevitelét.

"A célunk az volt, hogy hosszútávon biztosítsuk a mobilrészleg fennmaradását és nem véletlenül adtuk a nevünket is az új vállalatba. Azért mondtunk igent az együttműködésre, mert arról biztosítottak minket a Benq vezetői, hogy ezek az üzemek nem hogy meg fognak maradni, de még bővíteni is fogják őket. Az ígéretüket nem tartották be, ezért már vizsgáljuk, hogy milyen jogi lépéseket tehetnénk a cég ellen" - jelentette ki Klaus Kleinfeld.

A nagy visszhangot kiváltó ügyben Angela Merkel kancellár is megszólalt: "Megértem az utcára kerülő emberek dühét és szomorúságát. Világossá tettem a Siemens vezetői számára, hogy ennek a nagy hagyományokkal rendelkező cégnek kötelessége és felelőssége van a most nehéz helyzetbe kerülő emberek felé. Éppen ezért üdvözlök minden olyan lépést, amelynek célja, hogy az elbocsájtott dolgozókat a Siemensnél helyezzék el." Bajorország tartomány ugyancsak bejelentette: támogatja a BenQ Mobile-t túlélési küzdelmében.

A tajvani cég tavaly októberben szerezte meg a német Siemenstől a mobilgyártást, majd átszervezésekbe kezdett. A hírek szerint ezek költsége tette tevékenységét azóta folyamatosan veszteségessé. A cég ázsiai tevékenységét a csőd nem érinti. A Gartner Dataquest adatai szerint félévkor a BenQ Mobile piaci részesedése 5,2 százalék volt a világon, s ezzel a hatodik legnagyobb mobiltelefon-gyártó volt. A cégnek, a Siemenssel együtt számolva a kelet-közép-európai térségben átlagosan 25 százalékos részesedése van. Magyarországon a részesedés 9-10 százalék körüli. A BenQ Mobile bécsi leányvállalatának magyarországi fióktelepe kizárólag értékesítéssel, logisztikával és kapcsolattartással foglalkozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • huuu #3
    Eszetekbe ne jusson oda menni melózni.
  • huuu #2
    Flextronics :)
    Szemét cég.
  • roliika #1
    Hm...1 rendes cég. Itt is van 1 nagy Zalaegerszegen, több mint 1500 embert fogalakoztat, de nem 1* előfordult, hogy elküldtek több mint 1000 embert és azt sem mondták, hogy bocs...