SG.hu

Három mobillal mutatkozott be a BenQ-Siemens

A BenQ Mobile, a BenQ új vállalata bemutatta a nemzetközi sajtó képviselőinek új márkáját, a BenQ-Siemenst, és közzétette 2006-os stratégiáját, amely a mobiltelefon-piacon elfoglalt pozíciójának megerősítését célozza.

A Siemens egykori mobiltelefon-üzletága és a végfogyasztóknak szánt elektronikai eszközöket gyártó BenQ kapcsolatából építkező új vállalat a harmadik generációs technológia területén, a tajvani cég multimédiás tapasztalatait felhasználva kívánja megvetni a lábát a piacon. A cég célja, hogy 2006 végére pénzügyileg stabilizálja helyzetét. A cél elérése érdekében a vállalat közleménye szerint a két alapelv a fókuszálás és az egyszerűség. Előbbi a fogyasztói igényekre és a piaci közelségre való összpontosításban, utóbbi pedig a vállalati struktúra egyszerűsítésében és a hatékonyság maximalizálásában jelenik meg.


A 2005. október 1-je óta működő, müncheni központú BenQ-Siemens a két cég tapasztalatait hasznosítja a kutatás-fejlesztés, a formatervezés, a fogyasztók megszólítása és a gyártás területén, és egyesíti a kétféle vállalati kultúrát. Az így létrejött BenQ Mobile vezető szerepre törekszik a mobiltechnológiák és a digitális konvergencia gyorsuló fejlesztésében. A vállalat újrapozícionálásának támogatásaként a társaság agresszív márkastratégia mellett kötelezte el magát, és erős, globális fogyasztói márka felépítését célozta meg.


A közös logó

A BenQ és a Siemens világának egyesülését a vállalat marketingesei szerint a "racionalitást jelképező négyzet és az emocionalitást kifejező kör egy emblémán belüli ábrázolása jeleníti meg. Ugyancsak erre utal a lila szín, amely az érzelmi töltést hordozó vörös és a racionális kék keveréke." A márka debütálásával egyidőben a vállalat bemutatta az első három, közös márkanév alatt futó készülékét, az EF81-et, az S88-at és az S68-at.

A cég elképzelései szerint a jövendőbeli termékkínálatot az ultravékony UMTS technológiás EF81 tükrözi leginkább. A készülék mindössze 15,9 milliméter vastag, két nagyméretű kijelzővel és a videotelefonálást megkönnyítő elfordítható kamerával látták el. A készülékház magnéziumból készült, a billentyűzethez csiszolt, rozsdamentes acélt, a hátlaphoz pedig fekete eloxált alumíniumot használtak. Mindemellett különlegesen kemény zafírüveg védi a külső kijelzőt a karcolásoktól. A legfontosabb alkalmazásokat és funkciókat az 1,3"-es, QVGA minőségű, 120 x 160 pixeles külső kijelző alatt található négy gombbal érhetjük el. Ha kinyitjuk a készüléket, előtűnik a lapos billentyűzet, és a nagyméretű, 2,2"-es, 240 x 320 pixeles, 262 ezer színű kijelző.


BenQ-Siemens EF81

Fényképek és videókat a 2 megapixeles, 5-szörös digitális zoom-mal rendelkező kamerával készíthetünk. Nyitott állapotban a készülék kijelzőjén váltható a kamera és a bejövő kép. A gyors UMTS-kapcsolaton keresztül zenei felvételek és mozgóképek is letölthetők vagy lejátszhatók. A beépített médialejátszó az összes népszerű fájlformátumot támogatja (MP3, ACC++, MPEG4, RealVideo 8/9, h.263 és 3GPP). Mindezeken felül 64 MB belső memória és a tárhelyet akár 1 GB-nyira növelő Mikro SD kártya gondoskodik arról, hogy megfelelő mennyiségű memória álljon rendelkezésre a kreálmányok elmentésére. A "titánium ezüst" fantázianévre keresztelt BenQ-Siemens EF81 várhatóan 2006 első felében kerül a magyarországi üzletekbe.

A BenQ-Siemens S88 szintén felsőkategóriás készülék, a multimédiás funkciók teljes választékát kínálja. A 2.0 megapixeles, autofókusszal, 16-szoros digitális zoommal és LED-del ellátott kamerát építettek bele, mely a valódi digitális kamerákhoz hasonlóan vízszintes helyzetben is tartható fényképezés közben. A beépített fotószerkesztővel elvégezhetjük az utómunkálatokat a képeken, a PictBridge funkció segítségével pedig azonnal átküldhetjük a kész képet egy fotónyomtatóra.


BenQ-Siemens S88

Persze hosszabb képsorokat is rögzíthetünk MPEG4 formátumban. Az ehhez szükséges tárhelyet a 16 MB-os belső memória biztosítja, amelyet a Micro SD kártyával növelhetünk meg. A rögzített felvételek azonnal visszanézhetőek a mobiltelefon kijelzőjén: a fotók és a videók 2.0"-es, 176 x 220 pixeles, 262 ezer színű aktív mátrix OLED kijelzőn jelennek meg. A beépített MP3-lejátszó és az AAC+ és AMR formátumok támogatása mellett a telefonhoz fülhallgatót is kapunk, beépített hangszínszabályozóval kiegészítve. A BenQ-Siemens S88 előre láthatólag 2006 első félévében lesz megvásárolható a hazai üzletekben.

A Berlinben harmadikként bemutatott BenQ-Siemens S68 a funkciók halmozása helyett a minőségre és a letisztult formákra összpontosít. A mindössze 13 mm vastag, könnyen kezelhető készülék matt színű, csiszolt alumínium előlappal és fekete, finom tapintású anyagból készült hátlappal rendelkezik. A készülék a mobilkommunikáció alapfunkcióit, elsősorban a hangátvitelt helyezi előtérbe. A készülék nem tartalmaz kamerát vagy videolejátszót, ehelyett a gyártó a könnyű használatra, az eleganciára és a legkiválóbb minőségre helyezte a hangsúlyt.


BenQ-Siemens S68

A készülék oldalán lévő gyorstárcsázó gomb segítségével azonnal felhívhatjuk a legfontosabb számokat. A szövegek nagyméretű, 1,8"-es, 132 x176 pixeles, 262 ezer színű, transzflektív kijelzőn jelennek meg. A mobiltelefon kétmikrofonos rendszerrel, beépített kihangosító funkcióval és 64 szólamú csengőhangokkal rendelkezik, de diktafonként is használható, így hangüzenetünket könnyen elküldhetjük MMS-ben is. A beépített szervező összehangolható a PC-n futó Outlookkal vagy Lotus Notes-al, a Bluetooth-nak köszönhetően akár kábel használata nélkül is, így a telefon adatai folyamatosan frissíthetők. Az S68 csiszolt alumínium színben lesz elérhető, várhatóan 2006 első félévében.

A vállalat 2006-ban bevezetett termékeinek legalább harmada 3G-készülék lesz, emellett nagy hangsúlyt fektetnek a multimédiás funkciókra is: a tervek szerint négy termékükből három rendelkezik majd zenelejátszó vagy FM-rádió funkcióval és minden második telefonjukba legalább 1,3 megapixeles kamerát kívánnak beépíteni.

A BenQ Mobile célja a 2006-os évben, hogy minden negyedévben egyre jobb eredményeket érjen el, és az év végére megszilárdítsa pénzügyi helyzetét. Már most is láthatók a működés első 100 napjának eredményei, hiszen 2005 utolsó negyedévében már alacsonyabbak voltak a működési veszteségek, mint a megelőző negyedévben. A szolgáltatók pozitív várakozással tekintenek a tervezett termékekre, amelyek között számos 3G- és multimédiás készülék található. Mindezt jól mutatja, hogy már több vezető készülékre érkeztek előjegyzések a kulcsfontosságú piacokon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Highw@yPos. #16
    az első motorola camouflage, az uccsó meg sony ericcson k700, ha jól emlékszem. De amúgy bejövős az első meg az uccsó. Nem rosszak ezek....kérdés miket tudnak. Az első kifejezetten elegáns
  • Zsolteeee3 #15
    Nokia? Engem inkább a Sony Ericcssonokra emlékeztet az utolsó kettő.
  • Cat 02 #14
    ja ja !!!

    a fekete jó csak :D
  • vincuska #13
    ezek mind motorola telefonok... total ugyan az a style
  • Flashy #12
    dejó szögletesek
  • smv #11
    Az első és az utolsó tetszik. A középső meg nem. :) De én is csatlakozom a "Nokia ritka randa" telefonokat gyárt (és ritka drágán...) mozgalomhoz.
  • Venom1986 #10
    A "BenQ-Siemens S68" ami nekem teccik is!a másik kettő nemnaon
  • 12346 #9
    az első még talán érdekes. jód dolog a minimal dizájn:)ha már a v3-hoz hasonlítjátok, akkor inkább ez. az vhogy el lett toszva. mindenhol megbontja vmi a harmóniát. mindenhol kitüremkedik vmi egy picit. meg az a hatalmas, kilógó "zsanér"..:))))
    de igazándiból sztem mind2 teló nélkül megvagyok:)
  • Ecology #8
    A Nokia gyártja a leggagyibb kinézetű telefonokat. A mostani telefonok egyik legszebbike szerintem a Samsung D-600-as.Elegáns letiszúlt forma,finom tapintású.
  • Bith #7
    Lol! Nokia gyártja a legrandább telókat. Bár mostanában már javul a helyzet, és újabban már csinált olyat is, ami nembaziranda.