Gyurkity Péter

Megmarad az ATI és a Radeon márkanév

Lapértesülések szerint az AMD-be olvadó cég nem veszíti el főbb márkaneveit, csak egyéb termékeinek egy része jut erre a sorsra. A processzorgyártó eközben októberre tervezi 65 nanométeres chipjei megjelenését.

Az X-bit Labs hazai, azaz orosz hírforrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy az AMD és az ATI összeolvadása nem jelenti majd utóbbi márkaneveinek eltűnését. Korábban már felmerültek ilyen spekulációk, ezeket azonban vagy cáfolták, vagy maguktól eltűntek, főként annak figyelembevételével, hogy a szövetségesek nem hagynának magára egy már ismert és sokak által kedvelt elnevezést.

Ezt a feltevést erősítik meg a mostani, nemhivatalos forrásokból származó hírek is. Ezek szerint a különálló grafikus kártyákba szánt chipek továbbra is ATI, illetve Radeon néven kerülnek forgalomba, és ugyanígy folytatódik az Intelnek szállított chipkészletek karrierje. Egyedül az egyéb fogyasztói elektronikai termékek egy része jelenik meg az AMD égisze alatt, a márkanév azonban - így például a Xilleon - itt is megmarad. A processzorgyártó részéről nem kommentálták a hírt.

Egy másik ügyben azonban megszólaltak: az Inquirer Toralf Güldnerrel, a drezdai üzem termelésért felelős igazgatójával beszélgetett, arra helyezve a fő hangsúlyt, hogy a vállalat mikor készül el a már jó ideje beígért 65 nanométeres processzorokkal. Ezek jelentőségéhez nem fér kétség, hiszen az Intel többek között az új gyártástechnológia révén tett szert ismét előnyre, a kisebbik processzorgyártó pedig még adós a megfelelő válasszal.

Az interjú alapján erre már a jelzettnél hamarabb, októberben sor kerül, ekkor bukkannak fel ugyanis az első példányok. Az nem derült ki, hogy mely chipek jelennek meg elsőként, igaz, korábban azt valószínűsítették, hogy az ikermagos X2-vonalon várható a gyors csere.

A drezdai Fab 36 egyébként idén csak megkezdi az átállást, a 65 nanométeres gyártástechnológia csak jövőre kerül fölénybe, addigra viszont már a vállalat fejlesztéseinek nagy része kihasználja az újítást, fokozatosan felkészülve a következő lépésre, a 45 nanométerre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PLaci #11
    Amííg nincs DDRIII, addig szerintem tuti marad a S939... Ha nem 800MHz-es DDRII-t veszel, akkor nem éri meg a 400MHz-es DDRI-hez képest, az viszont iszonyat drága!
  • NEXUS6 #10
    Az AMD hivatalos honlapjáról:

    Q: Does AMD still plan to support socket 939-pin package parts? If so, for how long?

    A: As a customer-centric company, we plan to support the socket 939-pin package parts as long as customer demand warrants it.
  • irkab1rka #9
    Ne parázz, méég legalább 6 hónapig lessz.

    höhöhöhöhö

    939
  • psishock #8
    úgy is megváltoztatják mint mindent idővel ;), de egyetértek hogy kb 1.5 évig nem kell sokat parázni miatta. Ha ki is jönne valami újabb ez alatt akkor se lenne a "megfizethető" kategóriában.

    Előszeretettel várom én is az AMD újítását.
  • pedrohsi #7
    AM2 marad még legalább 1,5 évig
  • Duncan Idaho #6
    És végre azok az irreális árak is alább buknak!
    Tud valaki valamit arról hogy ugye marad az AM2-es foglalat! ugye?
  • AnonyX #5
    Ez tetszik, októberben 65nm es prockók.. Hajtá AMD, hajrá, jöjjön a Core 2 Duora a válasz!!!
  • psishock #4
    Ruby kapott is egy "smack"-et tőlem amiért ilyen rendesek az AMD-sek :)
    Habár úgy is mind1 lett volna, ha AMD X2800XT-t kellett volna a közeljövőben vásárolnom akkor is megtettem volna, úgysem a "név" számít hanem ami "alatta" van.
  • Peti0011 #3
    Király én nagyon elégedet vok az ATI-mal jeeeeeeeeeeee
  • arty #2
    mert? attól az még formás marad :D