SG.hu·

Az AMD a szerverek 40 százalékát akarja

A kisebbik processzorgyártó tovább folytatná térhódítását és a szerverpiac 40 százalékát szeretné megkaparintani. Vetélytársa eközben már a következő asztali generáción gondolkodik DDR3 memóriával.

Az AMD a napokban nyitotta meg legújabb kutató- és fejlesztői központját a kínai Sanghaj városában. A beszámolók szerint az ünnepségen elhangzott, hogy legkésőbb 2009-re, vagyis három éven belül a szerverchipek között 40, a többi szegmenst is magában foglaló globális piacon pedig 30 százalékos részesedést szeretnének elérni. A korábbi, 2008-ra szóló terveket tehát további erőteljes növekedéssel folytatnák, hogy erős versenytársként jelenjenek meg az Intellel szemben.

"Nem látok semmilyen okot arra, hogy az AMD miért ne tudná megszerezni a 40 százalékot" - jelentette ki Marty Seyer, a vállalati üzletágért felelős alelnök. Ez igencsak ambíciózus elképzelés, még akkor is, ha az Opteron chipek révén három év alatt a semmiből 26 százalékot kapartak össze, és életképes alternatívaként, mi több, erős vetélytársként robbantak be a szerverek területére. A globális piacon ennél valamivel visszafogottabb, de szintén erőteljes növekedést képzelnek el, a jelenlegi 22-ről 30 százalékra növelnék befolyásukat, ami nem lesz könnyű, tekintettel a Conroe magos chipek jelenlegi fölényére.


Márpedig az Intel számos újdonsággal készül a következő évben. A múlt héten szivárogtak ki a következő generációs, Bearlake-X kódnéven jelzett lapkakészletek részletei. A 2007 harmadik negyedévében megjelenő példányok figyelemreméltó újításokkal érkeznek, úgy mint PCI Express 2.0, DDR3 támogatás, valamint 1333 MHz PSB. A gyengébb változatoknál várhatóan megmarad a PSB (processor system bus) órajele, ám hiányozhat az SLI, valamint a DDR3 támogatása.

Ami a memóriák új családját illeti, a DRAMeXchange számításai szerint 2008-ban az összes DRAM termelés 30 százalékát már a DDR3 teszi majd ki, egy évre rá pedig átveszik a vezetést, fokozatosan kiszorítva az előző két generációt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dara2006. 08. 25.. 17:37||#12
Nem lenne semmi értelme minden magnak külön IMC-t adni. Fõleg, hogy még az s939-es X2-k is köszönik szépen elvannak 4000-4500MB/s memóriasávszéllel, ami a névleges 6400MB/s 62,5-70,3%-a. Hol van ez a DC DDR2-800 12800MB/s-os maximális elméleti sávszélességétõl?

A Xeon-ok esetén az a probléma, hogy mindegyik ugyan ahhoz a memóriavezérlõhöz és FSB-hez csatlakozik, ami már két processzormag esetén is szûk keresztmetszet tud lenni. Nem is beszélve több magról. Emellett a PSB-n zajlik az interCPU kommunikáció is. Magyarán minden azon a szerencsétlen 1066MHz-es buszon (azaz minden kommunikációra összesen 8528MB/s szávszél van, szemben az Opteron processzoronkénti 8000+6400MB/s-ával. Emellett az Opteronok ugye két másik procihoz közvetlenül kapcsolódnak, tehát az interCPU kommunikáció megint nem terheli annyira a chipset felé menõ buszt) kellene hogy átférjen. A Xeon leggyengébb pontja a buszrendszere, ami szánalmasan szûk. Ezen próbálnak javítani a Woodcrest esetén a Dual FSB-vel, de ez is csak két processzorig ad megoldást.
© NEXUS62006. 08. 25.. 17:32||#11
"Vagy ha te eltudnal szakadni a sor gondolatatol."

Nem szívesen, de legyen!
Akkor most beszéljünk a csajokról!
😉))
© [Jakuza]2006. 08. 25.. 17:01||#10
Vagy ha te eltudnal szakadni a sor gondolatatol.
Amugy is a Lake of Beer sokkan jobban hangzik. 😛PPPP
© NEXUS62006. 08. 25.. 16:38||#9
Na de sörbõl tudsz tavat csinálni, mackókból nem igen!

Talán el kéne szakdni az ovis szintû "learn english in one minute" képeskifestõsmunkatankönyvek színvonalától.

Hidd el van english a sesame street szintjén túl is!
LOL
© HuAn822006. 08. 25.. 14:01||#8
lol
© BiroAndras2006. 08. 25.. 12:13||#7
"A 4 magos procikat meg végképp nem értem, otthonra teljesen felesleges. Nem lesz semmi ami kihasználja"

10 éve el tudtad volna képzelni, hogy értelmesen ki lehet használni egy 3GHz-es gépet?

"de ha ki is tudná használni, akkor meg viszonylag lassú lesz, mert egy szerencsétlen mem vezérlõn csüng majd 4 proc."

Az AMD-nél szerintem külön vezérlõje lesz minden magnak.
© Benoke2006. 08. 25.. 10:40||#6
Kicsit ambiciózuis terv 😊
Bár a szerver oldalon meg van rá az esély, a globális gépek esetében meg meg van a 30%. Nem tudom, hogy mivel akarnak vissza vágni a Core2 ért, de valamit kell csinálniuk, hiszen asztali gépek esetében eléggé gyorsra sikeredett a Core 2. Új gépek esetében igen csak jó ár érták aránya van. Szerver oldalon nincs mitõl félni, ott az új Xeonok sem tudnak elõnyt faragni, hiába a ráncfelvarrás. 4 procis gépekben meg a Core Sem fog tudni mit kezdeni az Opteronnal, legyûrni nem fogja. A 4 magos procikat meg végképp nem értem, otthonra teljesen felesleges. Nem lesz semmi ami kihasználja, de ha ki is tudná használni, akkor meg viszonylag lassú lesz, mert egy szerencsétlen mem vezérlõn csüng majd 4 proc. Ahogy az a Xeon ban van ami hát elég vérszegény eresztés így.
© FecaA2006. 08. 25.. 10:39||#5
Szerintem inkább nézd meg megint azt a kommentet... xD (nem kukacoskodás)
© irkab1rka2006. 08. 25.. 10:30||#4
Szerintem ha megtanulnál angolul, mondjuk alapfokon egy ovodásoknak szóló könyvböl, akkor rájönné, hogy a mackótó egy értelmes név. 😊))
© psishock2006. 08. 25.. 08:54||#3
Az intel fejlesztései igen érdekesen hangzanak, de biztos vagyok benne, hogy a konkurencia is elô fog rukkolni a DDR3-al és a PCI Express 2.0-val. A 2007 harmadik negyedéve pont jól is jönne ki, mostanába csak egy dx10-es karit gondoltam fejleszteni és még tökéletesen megvagyok az egymagos 3500+ procimmal és 4*512DDR400 (ha minden jól megy, sikeresen és fájdalommentesen ugrottam át a fránya ddr2-ôt 😊. Akkorra meg gondolom már sokkal jobban fognak optimizálni több magra mivel már széleskörben elterjedt lesz a nép között. SLI as eddig se érdekelt és valószínûleg ezután se fog. 1 überkártya mindíg is vitte még a leg követelôdzôbb játékokat is, még kemény rezolúciókon is. Szóval tényleg értelmetlen. Azért a PCI Express 2.0 egy kicsit gyorsan be szeretnék hozni. Szerintem még csak most kezdenék igazán kihozni az 1.0 ból amire igazán tervezték, de hát a marketingeseg biztosan jobban értik a dolgukat... a helyzetemben végsôsoron mind1 mivel mindenképpen cserélnék alaplapot is már csak a DDR3-as ért, és a többmagos prociért is.