Gyurkity Péter

ATI útiterv hiányzó chipkészletekkel

Beigazolódni látszik az a korábbi jóslat, miszerint az ATI felvásárlása véget vet majd az Intel termékekhez szánt chipkészletek fejlesztésének. A cég legfrissebb útitervéből több ilyen példány is hiányzik.

A kínai HKEPC állítása szerint az ATI útitervének legújabb változatára tette rá a kezét. Az általában jól értesült oldal kiemeli, hogy több, korábban már bejelentett alaplapi lapkakészlet is eltűnt a listáról, ami elsősorban az AMD befolyását jelzi. Szó esik viszont az integrált grafikus vezérlővel érkező példányokról, amelyek egy része már a DirectX 10 követelményeinek is megfelel.

Októberben jön az RS690, valamint az RC690C, amelyből hiányzik az első változat HDMI támogatása. Ezt követően még bemutatkozik az Intel vonalra szánt RC610 jelzésű chipkészlet, ám a felsorolásból már hiányzik az RD700, RS700 és RC710, amelyek először az év elején bukkantak fel, mint valószínű folytatás. A CrossFire összeállításokat is kezelő RD790 viszont megérkezik a második negyedévben, integrált DirectX 10 vezérlővel, az RS790-el. Ehhez kapcsolódik, hogy az Intel már korábban bejelentette saját DirectX 10-es megoldását, mégpedig a Bearlake családon belül, 2007 harmadik negyedéves megjelenéssel.

Úgy tűnik tehát, hogy beigazolódnak azok a korábbi jóslatok, miszerint az ATI az AMD-vel kötött házassága után nem fogja erőltetni az Intelnek szánt lapkakészletek fejlesztését. Ez egyrészt a kisebbik processzorgyártó magatartása miatt tűnik logikusnak - az AMD nem szeretné kompatibilis termékekkel ellátni legnagyobb vetélytársát - másrészt a fejlemények után maga az Intel sem támaszkodhat túlzottan korábbi partnerére. Az elkövetkezendő hónapokban derül ki, hogy mindez milyen hatással lesz a piac alakulására és az elkövetkező időszak fejlesztéseire.

Előfordulhat, hogy az ATI helyét az Nvidia veszi át a partnerségben, bár az Intel erre nincs különösképpen rászorulva - ha minden kötél szakad, nagy valószínűséggel maguk is elboldogulnak a feladattal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [Jakuza] #18
    Hat en azt mondom, azert jocskan derult ki az Intel hazatajarol titok, elvegre egy olyan aramkorrol van szo, aminek tokeletesen kell kiszolgalnia az Intel uj CPUit.
    Emelett az ATi rendelkezik a GTL+, illetve AGTL+ processzorbuszok licenszevel is.
    Mondjuk ez a butus Intel hibaja volt, hogy meg nem vonta meg toluk, mert abban a hiszemben eltek, hogy az ATI nem szunteti meg az Intel fele a lapkagyartast.
  • dez #17
    És ehhez még hozzávehetjük, hogy van egy bizonyos kereszt-licenc szerződés az Intel és az AMD között... (Bár én továbbra sem hiszem, hogy itt most olyan nagy titkokra tett volna szert.)
  • dez #16
    Muris, hogy ezt minden egyes topikba beírod. Csak mert a te 1db kártyád szar. Márkáját továbbra sem árulod el? Csak nem Inno3D? Azokkal sűrűn van gond, de arról nem igazán az nVidia tehet. Nekem Asus van, és semmi gondom vele. Már kicsit fárasztó ezt állandóan leírogatni.
  • [Jakuza] #15
    De abban a formaban sem igaz, amit te irsz.
    A szerzodeseket megirni es betartani nem ugyanaz.
    Ezeket a dolgokat kivulrol nagyon nehez ellenorizni, hogy egy licencelt technologiat, kinek mutatnak meg cegen belul, vagy milyen titkos masolatot keszitenek rola.
    Pontosabban gyakorlatiag lehetetlen ellenorizni, ha valaki nem akarja, hogy kideruljon, akkor nem is fog kiderulni.
    Igy aztan barmikor tanulmanyozhato egy masik cegtol licencelt technika, meg akkor is, ha azt mar vedi a ittoktartasi zaradek.
    Az mas kerdes, hogy a kesobb kibocsatott arunal, megjelenik egy hasonlo technologia, akkor perelhet a technologiai licenszel rendelkezo ceg.
    De nem kell felteni egyik ceget sem, egy kis valtoztatas itt, egy kis rancfelvarras ott, es maris kovetkezik a birosagi felmento itelet.
  • dez #14
    Nos én elektronikai tervezéssel is foglalkozom, és legtöbbször (főleg összetettebb digitális alkatrészek esetén) eleve nem is lehet tudni, pontosan mi van egy IC-ben, csak az I/O vonalak tulajdonságait, protokolljait, és az éppen elég. Pl. itt is miért kellene tudnia az ATI-nak, hogy pontosan hogyan működnek a Core 2 belső újdonságai, amik kívülről nem számítanak?
  • Morden23 #13
    Ebben a formában viszont megint nem igaz.

    A titoktartási nyilatkozatot meghatalmazott személyek (legtöbbször a vezérigazgató, illetve az igazgatótanács, esetleg részvényesek, de néha pl. a projectvezető, főprogramozó stb.) írják alá.

    Ki van kötve a kicsi kis papíron, hogy a helyzet megváltozása (fúzió, csődeljárás, rák, AIDS, ikerszülés) NEM VÁLTOZTATJA MEG A MEGÁLLAPODÁS HATÁLYOSSÁGÁT.

    Azaz, ha én aláiratok egy ilyet az ATi-val, és utána teszem azt feloszlik a cég, attól függetlenül minden egyes tagját (akire vonatkozik a cucc, és ez általában MINDEN ALKALMAZOTT, illetve third party megbízottak, beleértve a külső könyvelőt, a pénzügyest, de még a futárt és a takkernénit is) továbbra is köti a megállapodás.

    Magyarán, akár feloszlik a cég, akár kilép valaki, akár fúzió, akár felvásárlás, a dokumentációk nem kerülnek napvilágra.

    Az ATi és Intel esetében ez több, mint valószínű a következőt jelenti: megszakadt a megbízási vagy munaszerződés, és ilyen esetben az összes létező "confidental"-nak címzett adatot törölni kötelesek, az eredeti példányokat azzonnali hatállyal visszaszolgáltatják, és többé nem eshet ezekről szó.

    A jog itt elég egyértelmű: minden titkosított adatot úgy kell kezelned, mint a saját titkosított adataidat, azaz meg kell adni ugyan azt a biztonsági szintet és ugyan azokat a jogokat/jogkorlátozásokat, amiket a saját portádon megtehetnél.

    Ezt még egy csóri magyar cég is elég odafigyelősen küldi, kétlem, hogy az Intel azon fog üzleti titkokat bebukni, hogy elfelejti kiseperni az ATi portáját.
  • irkab1rka #12
    nvidia szar. Tudom, nekem is az van.
  • Jonah #11
    Valóban nem úgy szólnak, hogy ha fuzionálsz vele, akkor megoszthatod. Ha jól emléxem fuzionálásról szó szoros értelmében nincs szó, helyette inkább felvásárlásról. Így az AMD mint tulajdonos betekinthet saját cége papírjaiba, dokumentumaiba, amikor csak akar. És mégvalami: az hogy az AMD felvásárolta az ATI-t ezzel az ipari tikok nem tűnnek el az ATI háza tájáról. Főleg, hogy a tulaj (és igazgatótanácsa) irányít mindent egy normálisabb cégben.
  • Jonah #10
    Na azért ez nem teljesen így van. Ha valamit működtetni akarsz, akkor tényleg ott van az adattáblázatok, leírások hada a kezedben. Ez azonban csak a garantált működéshez van, aki ettől jobban, gyorsabban akar hajtani alamit, annak már ismernie kell azt, is, hogy hogyan is működik az az adott IC amire építek valamit. Ehhez viszont kell ismerni az architektúrát,s stb. Itt viszont van már jópár ipari titok is!
  • [Jakuza] #9
    Hat ez pont nem igaz.
    Pontosan igy tudjak az Intel eladasat csokkenteni.
    Marad a draga Intel chipset, amugy sem nagyon tudtak arra a piacra betorni.

    "korábban arról szóltak a hírek, hogy az Intel kivonulna a lapkakészlet-piac csúcsszegmenséből, ezzel az NVIDIA-t és az ATI-t mintegy arra sarkallva, hogy több inteles chipsetet állítsanak elő, mint AMD-st. A korábbi számításokat most azonban könnyen lehet, hogy keresztülhúzza az AMD-ATI akvizíció létrejötte."

    Viszont igy az Intel a kapacitasanak nagy reszet nem tudja masra forditani, arrol nem is beszelve, hogy a chipkeszletek hianyat igy nem fogja potolni az ATi igy is befolyasolhatja illetve csokkentheti az Intel CPU eladasait.